Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-250

Az országgyűlés képviselőházának 250. gyen, vagyis megvalósítja a demokrácia általános elveit; mivel ez a törvényjavaslat nemcsak, hogy nem tért le az ősi alkotmányozás mesgyéjéről, hanem egyenesen visszatért rá, mivel e törvényjavaslat által korrigált fővárosi törvényhatósági bizottság érdemiben megvalósíthatja mindazokat a feltételeket és kívánalmakat, amelyeket ettől a törvényhatóságtól nemcsak Budapest székesfőváros közönsége, hanem az egész ország népe vár, nevezetesen, hogy ezt a nagy törvényhatósági keretet meg fogja tölteni az egyéni felelősséggel bíró polgármester és a magasabb felügyeleti joghatósággal felruházott belügyminiszter szociális és kulturális tartalommal, ennélfogva ezt a törvényjavaslatot minden tekintetben csak elfogadhatom. (Helyeslés és taps a jobboldalon. — A szónokot többen üdvöslik.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Éber Antal! É

ber Antal: T. Képviselőház! Az idő előrehaladott voltára való tekintettel kérném, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy beszédemet holnap mondhassam el. Elnök: A házszabályok értelmében nincs módom erre vontakozóan a kérdést feltenni, mert még nincs háromnegyed tizenkettő. A képviselő urat azonban figyelmeztetem, módjában van egy órát beszélni. É

ber Antal: T. Képviselőház! Mivel ilyen előrehaladott időben vagyok kénytelen a. törvényjavaslathoz hozzászólni, igyekezni fogok elmondandóimat lehetőleg rövidre fogni, de végtelenül sajnálom, ha ennek ellenére kénytelen leszek tizenkét óra után is beszélni. A magam részéről az autonómia kérdését, amint már 1932-ben a költségvetés tárgyalása alkalmával kifejteni bátor voltam, azon a szemüvegen át nézem, vájjon az államháztartás kiadásainak, vagyis a köztehernek az a rettenetes nyomása, amely ránehezedik a mi állampolgárainkra, a közigazgatási kérdések mely megoldása mellett hárítható el, vagy enyhíthető leginkább. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy mindent megelőző kérdés az, hogy az állampolgárainkra nehezedő közterhek súlyát könnyíteni tudjuk-e s az a meggyőződésem, amelyet bátor voltam itt már 1932-ben is kifejezni, hogy a közterhek súlyán enyhíteni csakis akkor lehet, ha a közületi háztartásnak olyan racionalizálását visszük keresztül, amely lényeges leépítését jelenti a közületi kiadásoknak. Ezt szerény vélekedésem szerint másképpen nem lehet elérni, mint a közigazgatás államosítása útján; a közigazgatás államosítása útján azért, mert, mint azt a zárszámadási adatok bizonyítják és amint arra a legutóbbi Tyler-jelentés is utalt, az autonómiák kiadásai körülbelül feleösszegét teszik az államháztartási kiadásoknak, a közületi terhek lényeges; redukciója tehát csakis ezen az úton volna elérhető. Ha tehát azon az állásponton vagyok — és meg vagyok arról győződve, hogy ez az álláspont a közterhek elviselhetetlen súlya folytán hovatovább kell, hogy érvényesüljön — hogy másképpen a közterheken enyhíteni nem lehet, amit legjobban bizonyít az, hogy egy legújabban közzétett hivatalos közlés szerint Magyarország az, ahol a nemzeti jövedelemnek legnagyobb részét, 29.6%-át veszik igénybe az adóterhek, akkor szerény vélekedésem szerint le kell számolnunk azzal, hogy csakis a közigazgatásnak az államosítás útján történt egyszerűsítése vezethet arra az eredményre, hogjí KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XX. ülése 19SU már cms 8-án, csütörtökön. 347 itt elviselhető közterhek legyenek, nem is beszélve arról, hogy az államháztartás deficitjét és más közületek deficitjét együttvéve, olyan kőfal előtt állunk, amelyet áttörni csak az egész adminisztráció ilyen racionális átépítésével lehet. Az a küzdelem, amelyet a belügyminiszter úr javaslatával szemben az ú. n. alkotmányvédő-blokk megindított, az én vélekésem sze* rint egészen az elmúlt idők szemüvegén át nézi az autonómiák kérdését. Az autonómiák kérdése az én vélekésem szerint a magyar történelemnek tiszteletreméltó hagyománya, amely azokból az időkből származik, amikor a bécsi hatalom nem akarta Magyarország állami önállóságát meghagyni, hanem be akarta olvasztani Magyarországot az összmonarchiába, ennélfogva magyar országgyűlést sokszoit évekig nem hívott egybe, s a sajtószabadságot megkötötte. Ezekben az időkben a magyar vármegyék tartották fenn a magyar nemzetiség és államiság tiszteletreméltó hagyományait és ezzel történetünknek legszebb lapjait irták meg. A mai időkben azonban, amikor kicsi, nyomorult, szegény, de önálló nemzeti egységben élő állam lettünk, amikor nincs már szó arról, hogy egy idegen uralkodóval szemben kelljen megvédeni államiságunkat, az a megfontolás kell hogy érvényesüljön, — ha nagy pénzügyi kérdések ezt előtérbe állítják —, amely megfontolásnak Eötvös József száz évvel ezelőtt, amikor a centralisták élén az állami igazgatás centralizációját kívánta, kifejezést adott, az t. i., hogy ha az országgyűlés él adómegszavazási és katonamegajánlási jogával és ha ezeknek a jogoknak a gyakorlása mellett nem tudja az államiságot fenntartani, abban az esetben semmiféle autonómia, a törvényhatóságoknak semmiféle ellenállása ezt a kérdést eldönteni nem tudja. En is úgy látom: ha nincs parlament, ha a magyar parlament valamely diktatórikus vagy bármiféle egyéb, az alkotmány megváltoztatására, a nép jogainak megcsorbítására vonatkozó kísérletekkel szemben nem képes védekezni, ha valaki a nép jogait megszüntetni, a parlamentet szétkergetni képes volna és csak a törvényhatóság ellenállásával volna feszélyezve ebben a lépésében, akkor ugyanúgy, ahogy az országgyűlést képes jogaitól megfosztani, megfosztaná joguktól a törvényhatóságokat is. Én tehát azt, hogy egy nemzeti államban az autonómiák az alkotmány védelmezői legyenek diktatórikus kísérletekkel szemben, semmiképpen nem írhatom alá és nem fogadhatom el, amint a világnak semmiféle országában nem is tekintik az autonómiát másnak, mint a közületi háztartás, az adminisztráció egyik célszerű és méltányos formájának, de távolról sem tekintik olyannak, mint amellyel az alkotmányt valami kívülről jövő kísérletekkel, támadásokkal szemben megvédeni akarnák. Tudom, hogy ez nem népszerű álláspont, tudom, hogy ez beleütközik a tradiciók iránti tiszteletbe (F. Szabó Géza: Bizony!) és én igen boldog volnék, ha a mai Magyarország anyagi ereje megengedné, hogy a közteherviselőképesség lehetőségei is összhangba lennének hozhatók azokkal a tradiciókkal; előttem azonban, mióta 1931-ben ez a pénzügyi összeomlás megtörtént, kezdettől fogva világossá vált és ma is az, hogy mi a deficit kérdésén átmenni és egyúttal a közterheket a lehető mértékre csökkenteni nem leszünk képesek másként, mint a közületi háztartásnak egyszerűsítése és ész51