Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-250
Az országgyűlés képviselőházának 250. lenn csinálja a bajt. Ezt én nem hiszem, mert az Omke. közgyűlésein hallottam Gömbös Gyula szavait, aki azt mondotta, hogy a kereskedelem az ország támasza és talpköve. Hátha az orszátg támasza és talpköve a kereskedelem, akkor miért ütik folyton azt a kereskedelmet 1 ? Hát elképzelhető-e az ország kereskedelem nélkül? Valami államszocialisztikus tendenciát látunk itt bürokratikus kollektivizmussal összeölelkezni. Egészen elhomályosulnak a fogalmak. Azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen merre visznek, merre irányítanak minket. Folyton halljuk, hogy a liberál-kapitalisztikus termelési rendnek vége. Ezt a mi kapitalistáink hirdetik. Akkor mit hirdessenek a szélsőségesek, ha a mi szakértőink hirdetik mindenütt, hogy vége a régi világnak, jön a tervgazdálkodás, haptákba lesz állítva az egész gazdasági élet, jönnek a született vezérek, a Füihrerek. Mi ez? Mi ez? Bocsánatot kérek, aki a tömegekkel r érintkezik, aki kint van a nép között a gyűléseken, az látja, hogy ezek a frázisok, ezek a teljesen felelőtlen eszmehirdetések hova vezetnek. Hiszen nem is merem kimondani, ezek a dolgok, ezek az elgondolások messze túlszárnyalják a legsötétebb bolseviki elgondolásokat is. Panaszkodnak, hogy nem tud megindulni a hitelélet. Hogyan indulhassan meg a hitelélet, amikor mindenki azt magyarázza, hogy új világnak kell jönnie? Mindenki azt magyarázza, hogy temetjük a régi világot és jön az új világ. Ami hitelkeret nehezen megkonstruálható, azt úgyis az állam veszi igénybe a kincstári váltóival. Hát nem borzasztó ez a kép? Itt van az egyik oldalon egy ragyogó kartellország, a másik oldalon a nyomorgó adófizető polgárság, a helotasorba taszított munkásság, az elproletárosodott kisipar. Mondják meg, az Istenért uraim, hát hol vannak az eredmények? Amikor olvasom a félhivatalos és hivatalos kimutatásokat, magamnak tényleg sokszor szemrehányást teszek: nem vagyok-e schwarz-seher, aki mindent feketének látok? Mindig azt olvasom, hogy javul a kereskedelmi mérleg, javul ez, javul az. Hát uraim, nézzék meg csak Budapestet: jól mondotta Bródy barátom, hogy Budapesten a legragyogóbb bérpaloták mögött a lakásokban a legnagyobb sivárság és a legnagyob gond honol. Ebben az időben a polgárság azért hallgat, azért olyan csendes, hogy meg ne zavarja a kormányt az ő élet-haláiharcában. Uraim, most erről van szó! Az egész ország, az egész társadalom sorsa kockán forog. Nagyon jól mondotta Eckhardt Tibor képviselőtársunk, hogy ez a nemzet tényleg ünnepélyes regarddal'áll szemben ezzel a hatalmas evolúcióval. Uraim, önöknek minden hatalmat megadtunk, önök diktátorok ma. Miért nem élnek a hatalommal? Ha pedig nem tudnak élni vele, akkor miért vannak a helyükön? Tessék levegőt engedni, igen, tessék a dolgozó polgárság önkormányzatának utat engedni. T. miniszter úr, folyton az állam megy elől, folyton, a kormányhatalmat tolják előre, folyton a bürokrációt tolják előre. Hát mi, dolgozó polgárok, akik verejtékesen fizetjük az adót, senkik sem vagyunk ebben az országban? Az a polgár, aki a satupadnál nyomorog, meg az a boltos, aki pultja mögött nyomorog, az a szántóvető, aki ekéje után megy gondokkal verve, senki ebben az országban? És a nemzet? Erre csak lehet építeni a jövőt? Ennek kell utat ülése 19$% március 8-án, csütörtökön. 329 adni! Mit adnak helyette? Zagyva elképzeléseket, Führer-prineipet, »született elhivatottságot«. A másfél év előtti zűr-zavaros frazeológia eltűnt a Tattersall csinnadrattabum-bum-jában. Azóta egy betűt sem hallottunk róla. Az irányítás hol van? Az irányítás tohuva-bohuva. Megáll az ember esze: bankigazgatók írnak cikkeket az individuális kapitalisztikus rendszer halálából. Mit csináljon akkor a demagógia? Miniszter úr, ne méltóztassék ezt egy vállvonogatással elintézni. Ha önök mindent tudnak irányítani, ha a pénzügyminisztetr úr el tudja venni a bankok minden pénzét, akkor ő ebben igenis irányíthat. Gömbös miniszterelnök úr azzal jött, (hogy ő a nemzet vezére. En akkor tiltakoztam ez ellen s azt mondtam, hogy Magyarországon vezér így nem lehet. A magyar ősi alkotmány szerint a nemzet vezére a Szentkorona viselője, más nem lehet; más lehet kormányelnök, lehet az egységespárt vagy a pártmonopóliuni elnöke, de a nemzet vezére nem lehet. (Ügy van! balfelöl.) Nem vezettek, nem irányítottak, az egész ország egy szörnyű evolúcióban él. A dolog külpolitikai részével nem akarok most foglalkozni; itt állunk ezzel a javaslattal, amely szanálni fogja ennek a roskadozó országnak metropolisát. T. miniszter úr, én nem tudom, merre evez ön, nem tudom, mik a szándékai; önnek sikerült, öntől ezt kiszedni nem lehet. Az is furcsa, hogy ön a tervezetére ráül, mélyen t. miniszter úr és minket, törvényhozókat nem becsül annyira, hogy megmutassa nekünk azt a tervezetet, amelyet a fővárosnál keresztül akar vinni. Nem is vagyunk kíváncsiak rá, csak méltóztassék keresztülvinni, az a fontos, hogy a dolgozó társadalomnak abból igenis haszna legyen. Kívánom a miniszter úrnak ezt a szerencsét, azonban mostanáig, t. miniszter úr, önök semilyen vonalon, semmi eredményt sem tudtak produkálni. A rendőrök tényleg derék emberek és snájdigul szalutálnak önöknek, azt elthiszem. A karhatalommal hála Istennek nincsen baj, nyugalom is van, hála Istennek, -mindenki csak örül. Pocsolya-nyugalomra azonban örökké építeni nem lelhet. Ha ön, t. miniszter úr most arra jött rá, hogy Kozma és Wolff uralma a városházán helytelen, akkor ezen is csodálkozom, mert megint az ön vezére, Gömbös Gyula barátom, elment a Vigadóba és Wölff Károlyt az ország színe előtt a hűség csókjával kitüntette. (Derültség balfelöl.) Engedelmet kérek, én csak feltételezem a vezérről, hogy ha ő ilyen módon oda köti magát Wolff Károlyhoz, akkor Wolff Károllyal meg is volt elégedve. És ne panaszkodjunk, hogy a magyar parlamentarizmus is (haldoklik, ha annak lehetünk a tanúi, ami a fővárosi ügygyei kapcsolatban ebben a Házban lefolyt. Az egész pártszervezés Tabódy körül: ez az önök házi perpatvara volt. Megmondom önöknek, hogy ennél szánalmasabb dolgot én még nem láttam. (Ügy van! a baloldalon.) Én magam sajnálom, hogy ez így volt; ebben senki sem találta örömét. Sajnáljuk a miniszterelnök urat, hogy ebbe belement. Kérem, miniszter úr, ön toldoz, ön foldoz, eredmény nem lesz, nincs más út, csak egy út van, egy kincs van Magyarországon, és egy bázis van: ez pedig a dolgozó hazafias emberek. De ki a hazafias ember? Nem az, aki örökké kurucdalokat zeng, aki örökké sír és búslakodik és nagyokat nevet. A jó hazafi ott kezdődik, aki becsülettel
