Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-249

™™ 276 Az országgyűlés képviselőházának 24-9. ülése 1934. március 7-én, szerdán. nak, inert az utolsó pillanatban érkezett be a válasz. A külügyminisztérium ellenben — és itt nőm a miniszter urat, de magát az adminisztrációt hibáztatom ebből a szempontból — nem érezte szükségét annak, hogy azt a fáradságot vegye magának, hogy ha a válasz megadatott, alkalom adassék az ebben az ügyben való állásfoglalásra. Már pedig, hogyha ezt a miniszteri választ végigolvassuk, arról kell meggyőződnünk, hogy igen -kevéssé felel meg azoknak a feltételeknek, amelyeiket ma a gazdasági közvélemény ez ügyben a kormánytól vár, azoknak a feltételeknek, amelyeket össze lehetne egyeztetni magának a kormánynak elfoglalt álláspontjával. Meg vagyok győződve arról, hogy azok az egységespárti képviselőtársaim, akik ezt a választ tudomásul vették, a válaszban való elmélyedés után, — nem vagyok olyan optimista, hogy azt higyjem, hogy nem vették volna tudomásul — ma legalább is lelkifurdalást érezhetnek, hogy annyira megfeönnyítették, hogy e kérdés fölött olyan gyorsan napirendre lehessen térni. A külügyminiszter úr válaszában a vízumkényszer fenntartását változatlanul azzal az abszurd indokkal támasztja alá, hogy az 1,215.000 pengőre tehető bevétel a legfőbb akadálya annak, hogy a vízumkényszer nálunk lebontassák. (Mozgás és zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) Felszólalásom keretében ennek nevetségességével részleteiben nem foglalkozhatom, de azt hiszem, aki egy kissé foglalkozott ezzel a kérdéssel, tisztában van azzal, hogy ez nem lehet akadály és ha komolyan ez az akadály, akkor egy egyszerű megbeszélés az érdekelt tényezőkkel adja azt a megoldást, hogy a külügyminiszter úr szempontjából olyan lényeges eza bevétel, sokkal anagasaibb összegben biztosíttassák. Biztosíttatnék elsősorban azáltal, hogy az idegenforgalmi lehetőségek a fölösleges vízumkényszer lebontásával megjavíttatnak. Ami pedig a külügyminiszter úrnak azt a megállapítását illeti, hogy az ő tapasztalatai, vagy a hivatalos tapasztalatok szerint nem a vízumkényszeren múlik az idegenforgalom fejlődése, mert hiszen azokkal az országokkal való érintkezésünk, amelyeknél a vízumot lebontottuk, megszüntettük, nem mutat 'emelkedést, lehet ügyes diplomáciai beállítás, de nem fegyelmezett gazdasági gondolkozást tanúsító álláspont. Nem az pedig azért, mert például Svájc és Olaszország, amelyekkel szemben 1930-ban elsősorban szűnt meg a vízumkényszer, nem utazó országok, amelyeknek idegenforgalma a mi szempontunkból jelentőséggel bír és nem áll másképpen a helyzet Németországgal és Ausztriával sem, amelyeknél ugyan a passzív idegenforgalom is jelentős, de, sajnos, igen kis mértékben tendál felénk, hiszen egyébre nem kell mutatnom, mint arra, hogy 1928-ban Magyarország még 160.000 utast adott Ausztriának, amivel szemben csak 17.000 utas jött Magyarországba. Ezen az alapon tehát az idegenforgalom jelentőségét elbírálni nem lehet. De hogy valójában a vízumkényszer az oka annak, hogy nem élénkül idegenforgalmunk nagyobb mértékben, legyen szabad a Daily Mail-re utalnom, amelyről mégsem lehet azt állítani, hogy ne lenne jószándékkal és barátsággal irántunk. Ennek március 2-án megjelent cikke külön foglalkozik azzal az abszurditással, azzal a maradisággal, hogy Magyarország az angol utasoktól vízumot igényel akkor, amikor ezt sem Ausztria, sem Németország, sőt Csehszlovákia sem igényli. (Gr. Sigray Antal: Nevetséges!) De szóvátettem interpellációmban azt a másik szempontot is, hogy a szomszéd államokkal való érintkezésben igen helytelen az a viszony, amely kialakult. Itt készséggel elismerem, hogy van a külügyminiszter úr nyilatkozatának egy mondata, amelyet külön sajnálok, hogy nem az ő szájából hangzott el, vagy legalább is, hogy az interpellációra adott válasz nem abban a formában került a Ház elé, hogy a Ház falain túl az egész országban, de az ország határain túl is megismerjék a magyar álláspontot. Ez az, amikor a külügyminiszter úr arra az álláspontra helyezkedik, hogy (olvassa): »Magyar Pál képviselő úrnak egyes szomszédállamokra vonatkozólag hozzám intézett kérdésére azt válaszolom, hogy a magyar királyi kormány is :a legszívesebben látná a szabad utazási forgalom minél előbbi kölcsönös helyreállításának lehetőségét.« Ebben a viszonylatban ez igen korrekt kijelentés és remélem, hogy a külügy minis ztei úrnak ez az állásfoglalása nem fog visszhang nélkül maradni. Azonban az a további indokolása, amely ennek a mai rendszernek fenntar- « tásáit akarja jogosulttá tenni, amellyel erdélyi és egyéb elszakadt véreinknek külön megnehezítjük, a szó szoros értelmében prohibitív jelleggel bíró, magas vízumokkal tesszük lehetetlenné az ideutazást, már teljesen helyt nem álló. Én tudniillik azt kívántam, hogy addig is, amíg a helyzet az egész vonalon a gazdasági és a nemzeti érdekeknek megfelelően megoldást nyer, a külügyminiszter úr gondoskodjék legalább arról, hogy ezekben a relációkban az olcsó, illetőleg vízummentes utazás legalább a nyári időszakban váljék lehetővé, amely gyakorlatot ezek az országok már bevezették. A külügyminiszter úr ezt az ámításomat tévesnek mondja. Legyen szabad a legnagyobb határozottsággal kijelentenem, hogy a külügyminiszter urat informálták rosszul, tehát vagy az ő közegei nincsenek tisztában a helyzettel, vagy tisztában vannak a helyzettel és számítottak arra, hogy nem fogjuk ezt az elcsúszást figyelembe venni. Állítom, hogy Romániában és Jugoszláviában. Romániában az egész éven át, Jugoszláviában pedig az utazási idény alatt az idegenforgalom szempontjából lényeges helyeken eltöltött 10—15 napi tartózkodás esetén egyáltalában nem kívánnak vízumot és csak egy pengő húsz fillér díjat szednek, nem a vízummal kapcsolatos és költséges vexációs eljárás folyamain, hanem egyszerű blanketták kitöltésével kapcsolatban. De hogy a többi államok, így Csehszlovákia is nagyobb megértést tanúsít, erre nézve csak arra kell utalnom, hogy Csehszlovákia a prágai nemzetközi vásárral kapcsolatban^ egyáltalában eltekint minden formalitástól és vízummentes beutazási lehetőséget nyújt Amikor tehát ezt a helyzetet látjuk az egész vonalon, akkor direkt érthetetlen mentegető dzésszerű igazolás az a miniszteri megállapítás, hogy a statisztika szerint idegenforgalmunk emelkedő tendenciáit mutat. Hát természetes, hogy emelkedő tendenciát mutat, hiszen egyrészt egészen kezdetén állunk a dolgoknak, másrészt pedig valójában sok helyről és elsősorban a főváros részéről dicséretreméltó erőkifejtés történik ebben ;az irányban. De fel kell tennem a kérdést, vájjon milyen emelkedés volna konstatálható akkor, ha nem történnének meg ezek az észszerűtlen és semmiképpen képviselhető okvetetlenkedések,. amelyek Magyaror-