Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-249

274 Az országgyűlés képviselőházának 2. Ügy van! Nem is akarnak mást!) de nem lesz alkalmas arra. hogy az üzemeket jobbá vagy olcsóbbá tegye. XJgy vagyok ezzel a kérdéssel is, mint ahogy a centralizáció, a decentralizáció és az autonómia kérdésével kapcsolatosan már beszédem elején mondtam. Ha azt láttam volna, hogy a belügyminiszter urat egyirányú elgondolás vezeti a törvény megalkotásánál, ha azt mondta volna: centralista vagyok és ezt ke resztül viszem, — més azt is tudtam volna honorálni és meg tudtam volna érteni. (Mozgás jobbfelől.) Az üzemek vitelével kapcsolatosan is meg tudnám érteni, ha a belügyminiszter úr megismertette volna az ő koncepcióját arra nézve, hogyan képzeli ő a főváros üzemeinek vitelét, ha leszögezte volna a maga álláspontját és útmutatást adott volna az egész országnak, a törvényhozásnak, a fővárosnak és azt mondanái; miniszteri biztost küldök ki az Öszszes üzemekhez azért, mert azt az üzemi politikát, amelyet a főváros ma folytat, elhibázottnak és helytelennek tartom. Hiszen a helyes üzempolitika a város lakosságának érdekében egyedül csak az lehet, ha a főváros által fenntartott üzemek nem hasznothajtó és nyereségre dolgozó vállalatok. Ezt kellett volna a belügyminiszter úrnak leszögeznie és a miniszteri biztosokat arra instruálni, hogy a villany és a gáz ára ne lehessen több, mint az önköltségi ár plusz, a beruházások amortizáiciója. Nem helyes, hogy a főváros üzemeinél burkolt fogyasztási adó legyen, amely azután belekerül a főváros háztartásába. A helyes várospolitikai rendszer csak az lehet, hogy az adminisztráció költségeit tessék a pótadóból és egyéb szolgáltatásokból fedezni, viszont az üzemek helyes feladata és a helyes üzemi politika csak az lehet, hogy az üzemek önmagukat tartsák el és olcsón szolgálják ki a főváros közönségét. Ha ezt látnám és ha ez az intenció lenne benne éhben a fővárosi törvényjavaslatban, akkor minden tekintetben helyesléssel és örömmel fogadnám ezt a javaslatot. Ha volt valami, ami ellenszenvet váltott ki a főváros közönségében, akkor az az elgondolás volt, amely a főváros üzemeit magánkézbe akarta juttatni, hogy magánosok kaparintsák meg a főváros üzemeit és ezzel ármérséklő és árirányító hatásától az üzemeket eltérítsék. Ha volt valami, ami ellenszenvet váltott ki a főváros közönségében, esetleg az egész országban az üzemi politikával szemben, — ez , áll nemcsak a fővárosi üzemekre, hanem mindazokra a városok által fenntartott üzemekre is, amelyek az országban egyáltalán vannak — akkor ez az a helytelen elgondolás volt, hogy ezek az üzemek nyerészkedésre dolgoztak, mert a nyerség hizonyos hányadát be kellett szolgáltatniuk a város pénztárába a deficit pótlására, illetőles a terhek viselésére, már pedig, mint mondottam, nem ez a cél, mert az igazi cél csak az üzemek fenntartása lehet. De azért sem tudom ezt a törvényjavaslatot elfogadni, mert a várospolitika irányában sem mutat egy lépést sem, nem mutat olyan ösvényt, amelyen elindulhatna a főváros önkormányzata. Szerettük volna, ha a belügyminiszter úr e tekintetben valami útmutatást adott volna, hiszen itt állunk nagy elgondolásokkal, amiket az Önkormányzat évről-évre visszatérőleg hangoztatott és hangoztat ma is, amely gondolatok megvalósítása a mindenkori, belügyminiszteren — nemcsak a mostanin, hanem az ő elődjén is — f«Ä»akÄ!tlt. Itt van a Tabán felépítésének kérí9. ülése 1934. március 7-én, szerdándése, itt van a régóta húzódó Erzsébet-sugarút megépítése, amelyek munkaalkalmat, munkalehetőséget teremtenének akkor, amikor itt az emberek tömegei várják, hogy munkaalkalomhoz juthassanak. Itt volna a fővárosban a lehetőség arra, hogy munkaalkalmat teremtsenek s akkor tisztán adminisztratív akadályokkal elgáncsolják ezeknek az építkezéseknek megindítását. Itt van az új Rókus-kórház megépítésének problémája, amelyről a t. képviselőtársaim is tudják, hogy ez évről-évre állandóan vilsszatérő probléma, mint ahogyan visszatérő probléma az új városháza megépítése is. Semmi sem történik és e tekintetben sem látjuk a belügyminiszter úrnak sem segítő kezét, sem irányítását, sőt azt sem látjuk, hogy jóváhagyná azokat a terveket, amelyeket az önkormányzat idevonatkozólag hozott, amelyek az önkormányzat határozatából kifolyólag lehetőséget és módot adtak volna arra, hogy végre ezek az építkezések meginduljanak. Nincs tehát a belügyminiszter úrnak sem városfejlesztési programmja, sem közüzemi politikája, sem építési politikája, ellenben van egy, az önkormányzatot megbénító, az önkormányzatot tönkretevő, a centrális hatalom kiépítésére irányuló elgondolása ebben a javaslatban, amelyet természetszerűleg én, aki az önkormányzat élete fenntartásának vagyok m híve, magamévá tenni egyáltalában nem tuldok. T. Képviselőház! Szólnom kell arról is, amit a túloldalról felszólalt képviselőtársaim tettek szóvá ismételten, tudniillik a város és a falu viszonyáról. Meg kell állapítanom, hogy egyesek bizonyos mértékben — most már hangfogóval — még ia törvényjavaslat kapcsán is igyekeztek szembeállítani a falut és a várost. Elismerem, hogy az a hang, amellyel ebben a vonatkozásban találkozunk, nem ugyanaz, mint amellyel 1920-ban vagy 1922-ben találkoztunk ennek a kérdésnek megvitatása kapcsán, de még mindig találkozunk ezzel a visszatérő gondolattal, amellyel igyekeznek kiélezni a falu és a város közötti ellentéteket. Eimlékeztetem önöket arra, hogy 1920-ban jóval erősebben igyekeztek kidomborítani ezt az ellentétet a falu és a város között. Jelszó volt akkor a »bűnös Budapest«, sőt egyesek odáig is elmentek, hogy az ország fővárosát nemzetietlennek tartották és felvetették azt a gondolatot, hogy esetleg Kecskemétet vagy más vidéki várost kell megtenni az ország fővárosává. (Malasits Géza: Orgoványt!) Elismerem, hogy ma már erről nem igen beszélnek, józan észszel és ép elmével egyáltalán nem is lehet beszélni erről a kérdésről, ellenben igenis, meg kell mondanom azt, hogy mi, akik itt lakunk a fővárosban, a főváros iránt még mindig nem érezzük azt a nagy szeretetet, amelyet ez a város meg érdemelne. Ha megnézzük, — összehasonlítást téve — hogyan gondolkodik egy külföldi állampolgár a saját országa fővárosa felől, akkor azt látjuk, hogy az emberek szeme mindenütt sugárzik a boldogságtól, ha országuk fővárosáról beszélnek. Ha az ember megjelenik bármely országnak valamely vidéki gócpontjában, falujában vagy üdülőhelyén és érdeklődik az ország fővárosa iránt, akkor arról mást, mint szépet és jót egyáltalában nem hallhat. Ezért van az, hogy a szeretet megnyilatkozásaként a legtöbb ország fővárosát díszítő jelzővel szokták ellátni. Örök városnak nevezik Rómát, a fény városának Párizst, Prágát pedig nem említi a cseh máskép, mint így: a mi arany Prágánk. Mindegyik valami díszítő jelzőt talál a fővárosára, egyedül nálunk igyekeztek beleplántálni ennek