Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-248

244 Az országgyűlés képviselőházának 248. ülése 1934 március 6-án, kedden. taktikázás, ahol nem fogják azt mondani, hogy a Wolf-pártnak itt ennyi meg ennyi szavazata van, hogy itt több a kendős asszony, emitt több a munkásasszony, ebből elveszünk, mert nem kell a szocialistáknak 8—9 mandátum, elég nekik 5 is. A Lipótvárosból elveszünk ennyit, mert ott sok a.rendezetlen, nem tudom micsoda... (Zaj. — Mikecz István: Nem kell szégyelni!) Én igazán nem szégyenlem. csak nagyon udvarias akartam lenni t. barátunk iránt, aki a kereszténységet úgy fogja fel, hogy csak az keresztény, aki haragszik emezekre. (Jánossy Gábor: Nevezzük nevén a gyereket!) Ez az ő kereszténysége. T. Képviselőtársaim! A törvény előtti egyenlőség alapján állunk-e vájjon egy olyan államban, ahol még most is, ha valaki a törvény előtti egyenlőség legjobban hirdetett tárna mellett a bíró elé jön, az nem azt kérdezi tőle, hogy hogyan állunk becsület dolgában, hanem hogy hol született, van-e vagyona és milyen vallású. Minek legyen akkor a választójog jobb, amikor a mi törvényes kereteink olyanok, hogy ráparancsolják a bíróra, hogy meg kell kérdeznie a kihaillgatottól, hogy milyen vallású. Még ott sem tartunk, hogy ezt ne kelljen megkérdezni. Ezek a mondvacsinált határok a választójogban, az emberi megkülönböztetésben, higyjék el, ezek váltanak ki olyan közszellemet, amely az elégedetlenségnek és az elkeseredésnek melegágya. És tetszik tudni, mit eredményez az ilyen rendszer, amely egy emberre ruházza rá — mint itt a polgármesterre — azt a jogot, amelyet azelőtt az egész törvényhatóság: és a tanátos gyakorolt? Megint azt mondom, vegyék kezükbe a mai lapot és olvassák el. Elkezdődött már, mintha eleven szeizmográf volna, ez a város, az árulkodás. Már árulkodnak, már kezd kifejlődni a spicliés kémreudszer. A magyar világban sohasem volt ez. Nem hiszik, hogy az effajta törvényhozásnak, ennek a retrográd irémyzatnak előrevetett árnyéka, hogy itt az árulkodások rendszerré kezdenek válni? A magyar jellemet nem így kell a világ elé állítani, hanem úgy, ahogy ezelőtt néhány évvel egy színdarabban tették. Előadták itt a »Feketeszárú cseresznye« című színdarabot. Ebben láttunk egy magyar urat és láttunk megszállott területi embereket, akiknek erkölcsi alaesonyrendűsége a magyar becsülethez és a magyar tisztességhez viszonyítva van feltüntetve egy szépírónak nagyszerű meglátásában. így kell a magyar nacionalizmusnak tündöklő erejét bemutatni, úgy, hogy a magyar úrnak, a magyar virtusnak fönsége lobogjon a szemében, égjen a szívében. Nem hiszik, hogy az effajta nemzedék és as effajta erő alkalmasabb a kultúrfölénynek megteremtésére, amellyel a nagy Apponyi Albert odaállt a trianoni bírák elé és azt mondotta: »Azért változtassátok meg nézeteket, mert ez a maroknyi nép, amely itt van, kultúrában különb, erősebb, mint azok, akik őt leigázták«. T. Képviselőház! Ha én az ország fővárosának berendezkedésére törvényt hozok, akkor elsősorban azt nézem, hog*y ez alatt a törvényalkotás alatt a lelkiekben való fejlődés olyan legyen, hogy fokoztassék a dísz, fokoztassék alz erő és fokoztassék miindaz, ami kultúrában nekünk becsülést hoz. Mert még így is, nézzék meg, ha a magyar találékonyság és művészi erő megjelenik «J külföldi pódiumon, a magyar művészet ott ragyog a^ külföldi ég boltozatán, innen elmennek és hirdetik Olaszországtól a spanyol határig^ a magyar művészet <dliesőségétj azok elismerést érdemelnek, de menynyivel jobb, mennyivel különb volna, ha a magyar alkotóművészet istápolása nem olyan törvénnyel történnék meg, hogy egyesek azért kénytelenek innen kivándorolni mert az egyetem nem olyan, mint a templom, ahová mindenkinek szabad a bejárás. Mégis a maga kultúrerejével, fölényével, tisztaságával és hazaszeretetével mind-mind megy, nam tagadja meg magyar mivoltát és az egyik miint egyetemi tanár, a másik mint tudós, a harmaidik mint művész, a negyedik mint nagyiparos szerez dicsőséget a magyar névnek. Nézzék uraim, azok mind hazajönnek és mind leteszik a kitermelt értékeket a haza oltárára. Kincs gyűl össze, amellyel megmutatják a külföldnek, hogy ezt a magyarságot ebben az egységben kell megtartanunk. Lássák- ez a nemzeti egység, nem a pártabszolútizmus és nem a pártalávetettség, hanem az, hogy produkálóképességben mindenki erejének legjavát adja oda. Amikor a magyar sportteljesítmény megjelenik a külföldi arénában, a magyar művészi alkotás a külföldi színpadon, a magyar festmény, a magyar szobor megjelenik Párizsban és mindenütt és a;zt mondják, hogy e'z magyar teljesítmény: ez többet ér, mint az efféle törvények, mint ez a javaslat, amellyel ennek a városnak igazgatását akarják a centrális igazgatás felé billenteni. Éppen azért azt mondom: először új választójogot, új törvényhatóságot. Hiigyjen nekem a mélyen t. miniszter úr, szerény meggyőződés aiz, amelyet hirdetek, szerény tudat az, amely lelkemben él, de gondolja meg a mélyen t. miniszter úr, mi történik, ha mai konstrukciójában fogja ezt a javaslatot megvalósítani? Én, aki olyannak ismerem a miniszter urat, aki, alkotmányos érzület terén egyedül szolgáltat bizonyítékot alkotmányos jelenlétével _ olyankor, amikor képviselő szól hozzá, engedje meg, hogy azt mondjaim a miniszter úrnak: ha akairja, hogy higyjünk ahban, hogy ennek a fővárosnak gazdasági és szellemi javát akarja megteremteni, akkor tüntesse el ezt a rozoga, régi kerületi beosztást, (Ügy van! a baloldalon,) tüntesse el az ajánlási rendszert és ne habozzék megmondani, hogy miï akar a helyébe tenni. Olyan egyszerű a kérdés és olyan egyszerű volna a felelet, ha a miniszter úr most felállana és azt mondaná: kérem, ne tessék ebben kételkedni, a választójog általános, egyenlő és titkos lesz a^ fővárosban, — most még nemi beszélünk a vidékről, de a fővárost illetőleg nincsenek külön partikuláris érdekek, itt nagy nemzeti szempontról van szó, itt csak magyarok, nagyszerű magyarok vannak, akik' égnek a vágytól, hogy szolgálják ezt a várost és ezt a hazát — és ha a miniszter xiy azt mondaná, hogy ezt ia. kerületi beosztást, a#»elynéi az egyik ember többet ér, mint a másik, eltörlöm; legyen ennek a fővárosnak törvényhatósági bizottságában az egész nép akarata és engedem, hogy egy plebiscitum emelje fel a polgárok mesterét az őt megillető piedesztálra és hogy az ne függjön attól ,hogy a miniszter úrnak valamelyik utódja azt mondja: nekem az akkori Sipőcz nem tetszik, elmozdítom. Ez nem Önkormányzat, ez az a centrális gondolat, amit Kossuth* nem akart soha. ö azt mondotta, hogy végveszélybe kerül ez az; ország, ha feladják a régi önkormányzat attribútumát. Én úgy hiszek Kossuthban, mint Istenben, én szentül hiszek a magyarságnak ebben a prófétájában és remegek arra a gondolatra, ha a kormány feladja az önkormányzatnak ezt a bástyáját, ami ha bekövetkeznék.