Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-248

Az országgyűlés képviselőházának Ê gyan azt a magánvállalkozók kielégítik és végül is a villamosvasút, a gázgyár, a vízmű, a villanygyár mind a kommunitás intézménye lett, az iskolákat, az utakat is a főváros építette. Ha eme rendszer mellett olcsóbb is volt, jobb is-volt az élet, akikor miért kell most így kísérletezni, miért kell ajándékba vinni^ a t. kormánynak ezt a fővárost! Megérteném, hogy a kormánynak szerelme a főváros, (Jánossy Gábor: Minden magyar embernek!) én azonban úgy vagyok vele, liogy jó, de akibe szerelmes az ember. .. (Usetty Béla: Hagyjuk a szerelmet! — Jánossy Gábor: Szeretetről van szó, nem arról, amire az urak gondolnak! — Derültség.) Mit szól a t. képviselőtársam ahhoz, ha az a szerelmes ifjú úgy viselkedik, hogy nemhogy nem ad arany kösöntyűt szerelmesének, hanem azt is elveszi tőle, amije van? Emlékezzék vissza a t. képviselőtársam és a t. Képviselőház, hogy amikor arról volt szó, hogy iái főváros pénzügyi helyzetén javítani kell és azt mondották, be kell hajtani a kintlevőségeket, akkor odaállott a főváros és ország-világ előtt hirdette: 20 millióval tartozik ez a kormány ennek a városnak betegápolási költségek fejében. Mentek a feliratok, mentek az alázatos felterjesztések, hogy tessék már egy kicsit törleszteni, ne szeressen az állam olyan nagyon, adjon inkább valamit hozzá, mert a puszta szerelemből — tetszik tudni, azt mondják — nem lehet megélni. (Jánossy Gábor: Dehogynem, ha fiatal az ember!) De aki abból él, az nem erkölcsös, mi pedig azt hirdetjük, hogy nagyon erkölcsös város vagyunk. T. képviselőtársaim, fele sem tréfa ennek. Budapest városa, amely szűkös viszonyok között él s amely — becsületére legyen mondva a polgármesternek és a tekintetes tanácsnak — nem akarta soha, hogy újabb és újabb megterhelések legyenek, azt mondotta: t. kormány, én meggyógyítottam a betegeket, én a kórházamat odaadtam, vállaltad, hogy ennyit és ennyit adsz a betegápolásért, mindenki megfizeti, csak a kormány nem, sőt még a vidéki törvényhatóságoktól sem lehet behajtani a kormány intézkedései miatt! Hát akkor miért legyek bizalommal az ilyen kormány szerelme iránt, miért képzeljem el azt, hogy mert a biztos úr ott fog ülni s mert a szakemberek fognak ott ülni, most majd több pénze lesz a t. adós kormánynak, amely másfelé sem mutatott nagyon hajlandóságot a fizetésre? Mert mit felelünk arra, hogy azt mondották: a nemzeti becsület védelme alá helyezik a hadikölcsönt? Nézzék meg ezt a koldussereget. T. képviselőtársaim, nem lehet, nem is való, és nem is illik olyan ^gyenes és tiszta karakternek erre egykédvűéVi azt mondani, hogy nem lehet. Tetszik tudni, hogy mennyiről volt szól Arról volt szó, hogy 20 miliót kamatszolgálatra adjunk a költségvetés terhére a hadikölcsönösöknek és itt fitogtatta Bud miniszter úr a költségvetést, hogy az lukrativ és pénzfelesleg van s akkor azt mondotta az akkori miniszterelnök úr, akinek nagyon tapsoltak az urak, hogy: nem lehet, mert ha ezt odaadom hadikölcsönnek, akkor # felborul az egyensúly. (Jánossy Gábor: En nem tapsoltam ennek, én az első voltam, aki követeltem a hadikölesönkötvények valorizálását, tessék a naplót meg"nézni.) Igaza van, t. képviselőtársam, de tessék megnézni, hányan tapsoltak, tessék megnézni, hogy milyen intaktul maradt a párt. ÍMeskó Zoltán: A jelenlevők sohasem tapsoltak!) A jelenlevők mindig kivételek, ezt tiszf. ülése 19ÛU március 6-án, kedden. 243 telettel elismerem ez alkalommal is. (Jánossy Gábor: En csak a színházban tapsolok, oda meg nem járok!) Difficile est satiram non scribere. Azután jöttek a zárószámadások és láttuk, hogy 160 millió ment el soha vissza nem térő célokra. Akkor azt mondta a miniszterelnök úr, hogy a multat nem kell hánytorgatni. A sok koldus azonban hánytorgatja magában a multat és azt mondja: nem kellett volna, hogy éhenhaljon a gyerekem, hiszen én az utolsó filléremet is odaadtam a nemzet oltárára és velem mégis így bántak. Mért nem mondja az egységespárt, hogy mea culpa, mea culpa? Es miért nem vállalja a felelősséget? Kérdem, miért ne hánytorgassuk ezt? Szívettépő valami ám ez? Es amikor mi azt mondjuk, hogy a főváros népe éhezik, nem birja ezt a terhet és garanciákat kérünk arra, hogy ezentúlnem így lesz, akkor nem kapunk egyebet, mint azt a jó szót, hogy majd megpróbáljuk. T. Ház! Amikor az ember a miniszteri indokolásban olvassa a közhelyeket, szinte elszédül tőle, hogy mennyire tudják a stilisztikát és hogyan el tudják rejteni a dolgokat az egyes kifejezések mögé. így — mint az előbb mondtam — például az van az indokolásban, hogy majd az »illetékes testülettel fogják közölni« — de nem mondják ímeg, hogy ez kicsoda. Hát ez találós mese! Ha már ott tartunk, hogy hogyan épüljön fel az autonómia, engedjék meg, hogy a választójog kérdésének becsületes taglalására térjek át és azt mondjam, hogy ezt a törvényjavaslatot vissza kell vonnia a belügyminiszter úrnak. Ezt nem vagyunk kötelesek elfogadni, mert nem ismerjük azt a választójogot, amely szerint a törvényhatóság összeül. A belügyminiszter úrnak először be kell terjesztenie a választójogot s azt kell mondania, én becsületesen eltörlöm az ajánlási rendszert és minden ön jogú polgár — az asszonyokkal nem tudom, hogy mi lesz, ez részletkérdés — titkosan, ajánlás nélkül, meggyőződése szerint fog választani. (Vázsonyi János: Becsületesen arányosított kerületekben!) Amikor ez meglesz, akkor gyerünk a választókhoz! Ne úgy menjünk azonban a választóhoz, hogy például megmaradjon a bűnös Budapestnek az a bűnös rendszere, hogy a Belvárosban 10.000 választó ér annyit, mint a Józsefvárosban 30.000 ember. Ez nem lehetséges, mert ha lefordítják esetleg ezeket a javaslatokat a művelt nyugat nyelveire és megnézik ezeket a kiváló közjogászok és közigazgatási jogászok, akkor azt mondják: micsoda város és micsoda parlament ez, aimelyiyel el lehet hitetni, hogy egyik kerületben 10.000 ember ér annyit, mint a másikban 20.000 vagy 30.000 ember? Ma már nem úgy van, mint a, régi világban volt, amikor azt mondották, valahol SzolnokDobokában, hogy jól van az, hogy 150 ember választ, mert hiszen ott a nemzetiségi kérdés dominált. Tessék arra felelni, hogyan lehetséges az, hogy a tiszta magyar Budapesten az egyik magyar ember többet érjen, mint a másik? Tessék őszintén megmondani, — ném is a miniszter lírnak kell erre felelnie, hanem az egységespárt tisztelt tagjainak — hogy lehet-e, szabad-e ezt tűrni. Kérdem, nem kell-e választókerületeket úgy kikerekíteni, hogy az egyik kerület akkora legyen, mint a másik s hogy a választás az egyenlő és titkos választójog alapján történjék? Ha úgy történik, akkor majd összeül a városnak egy olyan parlamentje, amelyben lesz önérzet, ahol nem lesz