Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-241

16 Az országgyűlés képviselőházának , be, akiket most nem lehet onnan olyan simán leadni. Elismerem, hogy van törvény, amely ezeknek a továbbszolgáló altiszteknek ügyében rendelkezik, de ezeket a törvényeket a gazdasági viszonyok figyelembevételével kell végrehajtani és semmi esetre sem szabad úgy végrehajtani, hogy ez olyan súlyos sérelmet jelentsen az intézetnél évek óta szolgálatot teljesítő hasznavehető és jó tisztviselőkre. Az intézetnél van számos olyan hadirokkant, aki a fronton szolgálatot teljesített, aki több, mint tíz év óta van az intézetnél és nem tud előlépni. Van az intézetnél 45 kezelő, aki 10 év óta nem lépett elő, 59 napidíjas, aki 8—10 éve van az intézetnél és 41 olyan napidíjas, aki 11—15 éve van az intézetnél, havi 80—90 pengő fizetéssel. Van 5 olyan napidíjas is, aki 15 évnél hosszabb ideje van az intézetnél mint napidíjas, nem szólva arról, hogy van az intézetnél számos olyan hadirokkant, a fronton katonai szolgálatot teljesített tisztviselő, akinek sokkal több jogcíme van arra, hogy az esetleg megüresedő állásoknál őt nevezzék ki, mint azoknak, akiket nem tudom, milyen címen, vagy milyen összeköttetések felhasználásával neveztek oda ki. Ha ezeknek a kinevezetteknek legalább volna valami nexusuk a munkásbiztosítással, vagy valaha foglalkoztak volna szociálpolitikával! De méltóztassék nekem megmondani, mi köze egy csődörös őrmesternek ahhoz, hogy a munkás biztosítás milyen tevékenységet fejt ki, vagy milyen reszortba méltóztatik majd őt beosztani a betegsegélyezésnél, milyen reszortot méltóztatik neki adni? Vagy méltóztassék nekem megmondani, hogy a királyi fogházőr egy szociális intézménynél milyen munkakört fog betölteni, mi az a reszort, amelyet végezni fog ott? Vagy milyen munkakört fog betölteni a folyamőrnegyedes, vagy a Gefreiter úr, vagy a káplár úr, vagy a Zugsführer úr, akiket oda kineveztek, akik életükben eddig csak annyit tudtak a munkás biztosításról, hogy a Fiumei-úton van egy nagy épület és arra egy tornyot csináltak; magam sem tudnám pontosan megmondani miért, talán a miniszter úr elődei tudnának rá felelni, miért volt arra szükség. Csak ennyit tudnak ezek a munkásbiztosításról, de soha szociálpoltikával nem foglalkoztak, soha ezt az intézményt nem ismerték, gyűlölettel és ellenséges érzülettel viseltetnek azokkal a rétegekkel szemben, amelyek ott biztosításra kötelezettek. Szabad ilyeneket odatenni? S ugyanakkor történik ez a kinevezés, amikor a^ egyetemen verekednek az egyetemi hallgatók és a kultuszminiszter úrnak le kell ülnie a miniszterelnök úrral egyetemben és nagy tanácskozást folytatnia az egyetemi hallgatókkai és az ipar képviselőivel, hogy miképpen lehetséges a diplomás ifjúságot elhelyezni. Amikor ezek a szaktanácskozások folynak a diplomas ifjak elhelyezését illetőleg, ugyanakkor a diplomás ifjaknak tudomást kell venniök arról, hogy ők ugyan nem találnak elhelyezést, de a méneskari őrmester, a királyi fogházőr és a folyamőrnegyedes elhelyezést talál ennél az intézetnél, még pedig nem is egészen a legutolsó fokozatban, hanem már egy felsőbb fokozatban, ahol neki igen megfelelő díjazást tudnak biztosítani. Milyen kétszínű eljárás ez a kormányzat részéről. Az egyik oldalról ígérni elhelyezést a diplomás ifjaknak és azt mondani: a kormánynak minden törekvése az, hogy a diplomás ifjúságot elhelyezze — amikor azonban erre *41. ülése 195% február 21-én, szerdán. van valamelyes lehetőség — én ugyan nem mondom, hogy van lehetőség, mert lehetőség nem volt, de a kormány csinált — akkor fogházőröket, Gefreitereket és Zugsführereket meg ehhez hasonló kvalifikációjú embereket neveznek oda ki. Fel ikell vetnem ezt a kérdést akkor, amikor éppen az intézet anyagi helyzetére való tekintettel a deficit megszüntetésére minden egyes munkásnak, aki az orvoshoz megy, munkaadói igazolványt kell váltania és ezért az igazolványért 20 fillért kell fizetnie. Csak azért, ha elmegy az orvoshoz és az orvos megnézi, valami baja van-e vagy nincs, munkaadói igazolványt kell szereznie 20 fillérért, ha gyógyszert rendelnek neki, ezért 30 fillért ikeli fizetnie — némelykor a gyógyszer nem kerül egészen 30 fillérbe — és csak, akkor fizet 20 fillért, ha az intézet házi gyógyszertára szolgáltatja ki a gyógyszert. Ezek ellen a kinevezések ellen az önkormányzat nem tehet semmit, mert a törvény értelmében a miniszter úrnak joga van a kinevezésekhez. De mégis fel kell vetnem azt, hogy ugyanakkor, amikor a kormány redukálja az állami hozzájárulásit az intézet ügyviteli költségeihez, amikor a kormány a takarékosságban elmegy odáig, hogy a miniszter úr elődei által okozott tartozások után fizetendő kamatot 4/4%-ról leszállítja 4%-ra, amikor tehát a kormány az intézettel szemben a .legmesszebbmenő megszorításokat hajtja végre, amikor a tagoktól 20 filléreket kell kérni munkaadói igazolványokért, hogyan egyeztetheti ezt össze azzal, hogy még külön megterheli az intézetet ilyen felesleges tisztviselők kinevezésével, akikre semmi szükség nem volt. Méltóztassék megmondani: ki érezte hiányát annak, hogy fogházőr nem volt az intézetnél, s méltóztassék megmondani: jobb lesz-e most az intézet ügyvezetése, mert egy fogházőrt vagy freitert, vagy Zugsíührert ki tetszett oda nevezni. Egyenesen felháborító ez az egész kinevezés. Hogy értse meg a munkás, lakinek változatlanul kell fizetni a járulékokat, hogy az adminisztrációs (költségek, a személyi kiadások 1927-tel összehasonlítva 190%-kai emelkedtek, az ő táppénze pedig másfél százalékkal csökkent, hogyan értse meg, hogy iamikor mindenki arról beszél az országban, hogy a Társadalombiztosító adminisztrációja túlméretezett, akkor a kormány ezt a túlméretezést még fokozza azzal, hogy ilyen előkelő kvalifikációjú embereket nevez oda ki tisztviselőiknek? Lehet, hogy a miniszter úr azt fogja mondani, hogy örüljünk, hogy nem nevezett ki többet, mert több kinevezésre is lett volna joga,. Elhiszem ezt, de nem a jog alapján, hanem az emberi érzés alapján kell ezt a kérdést elbírálni. A mostani, időben, amikor a kormány számtalan törvényt változtatott meg, amelyek a gazdasági viszonyok folytán lehetetlenné váltak s amikor volt olyan elgondolás, hogy ezeket el kell helyezni, módot kell találni arra, hogy ezek az elhelyezések olyan időben történjenek, amikor kellő anyagi fedezet is áll az intézet rendelkezésére. De nem lehet a tüdőbeteg ember zsebéből kivenni a pénzt és odaadni a fogházőrnek vagy a méneskari őrmesternek, hogy ő abból megéljen, és a másiknak, aki fizet, aki járulékaival fenntartja az intézetet, azt mondani, elégedjék meg azzal, hogy kevesebbet kap, mint amennyit 1927-ben kapott, mert 200%-feaí több az intézet túlméretezett személyi kiadása.