Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-248

234 Az országgyűlés képviselőházának 248. illése 193% március 6-án, kedden. adminisztrációnak, mint az, hogy Budapesttel mint fürdővárossal foglalkozzék. (Vázsonyi János: Felépítette a Gellért-szállót, a Széchenyi-fürdőt ! Az is valami!) Elismeréssel kell megemlékeznünk lelkes magyar emberekről, akik szeretik a fővárost, szeretik a nemzetet, »zeretnék gazdagnak és nagynak látni ezt a fővárost és ezt a nemzetet: ez a Budapest Fürdőváros Egyesület a fiatal József Ferenc főherceg elnöklésével. (Éljenzés jobbfelől.) IIa ők nem csináltak volna propagandát Budapest fürdővárosnak, akkor —meg vagyok győződve róla — a fürdőváros kérdése egyáltalában el is aludt volna. Vártuk volna, hogy az önkormányzat csináljon megfelelő terveket a fürdőváros kiépítésére. Szó volt róla, hogy a Tabánból lesz a fürdőváros. Azután levették a napirendről, elálltak ettől a tervtől. Voltak más tervezgetések is. Szó volt arról, hogy a Gellért-szálló és a Rudas-fürdő között lezárják a dunaparti forgalmat és kolonádot létesítenek. Erről meglehetősen homályos képzeteink vannak. (Peyer Károly: Ma döntött a Közmunkatanács!) Ma az egésa fürdővárosból annyi a realitás, hogy lm a főváros nagynehezen kap a Mabi.tól néhány százezer pengőt, akkor a Rudasfürdőre ráhúznak egy emeletet. (Peyer Károly: Esetleg lebontják! — Rassay Károly: Mennyivel jobb lett volna a Károlyi-palota megvétele helyett felépíteni a Rudas-fürdőt! — Gáspárdy Elemér: Meg a Vásárpénztár helyett! — Rassay Károly: Meg a Wenekheimpalota helyett és a Vasárpénztár helyett! — Peyer Károly: A Karácsonyi-palotát is megvették volna, ha mi mm vagyunk ott! —Zaj. — Vázsonyi János: Tessék megnézni, már 1912-ben megvoltak a tervek a városnál a Széchenyire; a Gellértre is!) A helyzet az, hogy a Tabán kérdése a főváros érdeklődésének homlokterében áll, hiszen nincs nap, hogy a Tabán kérdéséről ne olvasnánk. A Tabán rendezését tulajdonképpen 1909-hen kimondta a Tanács, úgyhogy akkor hirtelenében meg is vettek 82.000 négyszögöl területet 21*5 millió aranykoronáért. 1912-ben készült el az első terv, amely szerint 36.000 négyszögölet beépítenek, illetőleg magánosoknak eladnak és ott megengedik az építkezéseket. {Zaj. — Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ugyanakkor 3"5 millió aranykorona volt felvéve a közművek létesítésére. Ki tudja, talán szerencse, hogy akkor ezekből a terveikből nem lett semmi. Ezek végrehajtását megakadályozta a háború és a nehéz gazdasági helyzet. Szerintem, a Tabánt másra, mint a fürdőváros szent céljaira nem is volna szabad felhasználni és nagy vétek volna a főváros és a nemzet szempontjából, ha a Tabánt másra használnák. (Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: Egyetértünk ! Azért is akadályoztuk meg, hogy most a tervet eladják a városnál!) Rendkívül érdekes, — ha most éppen a terveket említi Rassay t. képviselőtársam — hogy a Tabán rendezésére 75 tervpályázat érkezett be és az egy akadémikus terven kívül, amely az első díjat nyerte, jóformán az összes díjakat és megvételre való ajánlásokat azok a tervpályázatok nyerték el, amelyek, a fürdőváros jelleget domborították ki. (Rassay Károly: Dacára annak, hogy a pályázatban meg volt tiltva! A pályázat egyenesen kizárta a fürdőváros figyelembevételét!) El kell ismerni, hogy a főváros idegenforgalma az utóbbi években rendkívül fellendült. Ehhez hozzájárult az 1930-ban megrendezett Szent Imre-év, hozzájárult a világjamboree, (Rassay Károly: Az újságíró-kongresszus!) mert rengeteg idegen fordulván meg itt, elvitte a hírét a főváros szépségeinek. (Rassay Károly: Az újságíró-kongresszus! Az, az!) En azonban úgy gondolom el, hogy az igazi idegenforgalom csak akkor lesz meg Magyarországon és Budapesten, ha tényleg áldozatkészséggel, céltudatossággal, megfelelő propagandával világfürdőt tudunk teremteni Budán, a Tabánban, illetőleg a Gellérthegy körül. (Rassay Károly: Az egész területen! Lehet ott egy csomó!) T. Ház! Annakidején a közgyűlésben, a törvényhatósági Tanácsban, az ügyosztályban, külön a polgármesternél állandóan sürgettem egy, a viszonyoknak megfelelő, modern repülőtér létesítését. Ez egy szívügyem, megmondom egész őszintén, mert talán magam vagyok az, aki a mai közéleti urak közül tényleg szívesen repülök. Szeretném, ha mindannyian repülnének. (Derültség. — Jánossy Gábor: De nem innen ki! — Rassay Károly: Majd ha a korporációs rendszer meglesz, mi is repülünk!) Annakidején a törvényhatósági tanácsot, deigen t. képviselőtársamat is meghívtam egy németországi repülésre. El is jöttek, úgyhogy láthatták azt, hogy Németországban egy-egy kisvárosban, mint Lipcse, vagy Nürnberg, milyen gyönyörű szép repülőtér van. (Peyer Károly: Engem nem hívott a képviselő úr!) Rassayt hívtam. Azt hiszem!, hogy azok az urak, akik velem együtt leszálltak a mátyásföldi repülőtérre, bizonyára^ szégyenkeztek. Ha az az átrepülő idegen, akinek — mondjuk — nincs ideje bejönni ebbe a városba és nincs ideje megnézni ennek a városnak gyönyörű kultúráját, a mátyásföldi repülőtér után ítéli meg ezt, akkor annak nagyon szomorú fogalmai lehetnek a magyar kultúráról és Budapest kultúrájáról. Budapest Kelet és Nyugat közt kapu, központja lehetne Kelet és Nyugat repülőforgalmának, sürgősnek találom tehát azt, hogy itt minél előbb egy, a modern követelményeknek megfelelő repülőteret létesítsünk, ami nemi is volna olyan drága, csak el kell menni Lipcsébe, megnézni az ottani repülőteret, az egészen jól megfelelne ide is és az egész egymillió márkálba került. (Rassay Károly: De ne Csepelen csinálják, amint tervezték!) T. Ház! Most röviden a közlekedésről akarok még egy pár szót szólni. Egy világváros közlekedésének mindenekfelett olcsónak és gyorsnak kell lennie. Ha én arra gondolok, hogy ezelőtt 40 évvel Budapestnek volt a legelső földalatti vasútja és ha látom, hogy a többi világvárosok és európai városok — akár Berlint, akár Párizst nézem, ott véletlenül jártam — alá vannak már hálózva földalatti vonalakkal és milyen szédületes gyorsasággal lehet azokban a hatalmas nagy világvárosokban a város egyik széléről a másik szélére és általában mindenüvé eljutni és ha látomi azt, hogy mi még ott vagyunk, ahol 40 évvel ezelőtt voltunk, (Rassay Károly: Már a földalattit illetőleg!) — a földalattit illetőleg, -— akkor bizony meg kell állapítanom, hogy itt sincs és itt sem volt egy olyan egységes, tervszerű vezetés és irányítás, mint amilyen egységes és tervszerű vezetésre és irányításra egy ilyen fontos dologban, mint amilyen a közlekedés, feltétlenül szükség lett volna. Mert, hogy a közlekedés gyors és olcsó legyen, arra szüksége van a közgazdaságnak, de szüksége van az idegenforgalomnak is. (Gáspáry Elemér: A