Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-247

Az országgyűlés képviselőházának 2h7. ülése 193% március 2-án, pénteken. 207 sek itt azt mondani, bogy azok az idők elmultak, nekünk idegen hatalmakkal szemben már nem kell védekeznünk. Ebben a viharsarokban a múltban sok minden csapás, szerencsétlenség és szétszaggatás érte ezt a nemzetet, Isten adja, hogy a jövőben elkerülhessük, de nem számíthatunk arra, hogy feltétlenül el tudjuk kerülni. Akkor nekünk ismét nagyon nagy szükségünk lesz szétszaggatottságunkban az autonómiára és az amonómikus érzékre, mert a szétszaggatott részeknek külön-külön egésszé kell válniok, mert ha nem válnak külön-külön is egésszé, élni sem tudnak többé. Ekkora értéket nem szabad semmiféle kényelmi szempontokért sem feláldozni. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mielőtt további fejtegetésekbe 'bocsátkoznám, méltóztassanak megengedni, hogy Bródy Ernő igen t. képviselőtársamnak tegnapi beszédére tegyek egy pár megjegyzést, amelyben — fájdalom — jogosultan a mi városunkat példának állította oda azok közé az önkormányzatok közé, amelyek lejtőre jutották és magukon segíteni képtelenek. Legyen szabad ha már erről szó volt, egy pár szóval válaszolnom és ezt a kérdést is megpendítenem. Nálunk is, mint ahogyan az egész országra felülről terjedt el a fejlesztésnek, a munkának egy bizonyos igen ^tiszteletreméltó láza. Hogy ezt a lázat nem mérték és ennek a láznak az emelkedését nem akadályozták meg, abban hibás maga az autonómia is, de hibásak az ellenőrzésre hivatott hatóságok is, amelyeknek szerintem messzebb kellett volna látniok és hatályosabban közbe is lehetett volna lépniük, mert hiszen az 1866:XXI. te. éppen elég beavatkozási hatalmat adott arra, hogy a kormány a maga jószándékait érvényesíthesse. Ez azonban nem történt meg. De mégsem jutott volna Kecskemét ilyen helyzetbe, mert adóssága nem is olyan nagy, igaz ugyan, hogy körülbelül 11 és fél millió, de volt már 30 milliónál is több és mégis könnyen bírt vele. Kecskemét azonban homokvidék és méltóztatnak talán emlékezni, hogy az az áresés, amely bekövetkezett, legelőször a rozsot érintette, amely egyik fő terményünk. Jött azután a bor áresése, amely termény a másik fő terményünk. Nálunk tehát a gazdasági válság hatása legalább két esztendővel korábban kezdődött, mint az ország legtöbb vidékén. A másik baj az volt, hogy amikor a kormány kezdte — ezt a székesfővárosi urak éppújrv tudják. min+ mi — az államháztartásban való takarékoskodást, ez a takarékoskodás igen lényeges részében abból állott, hogy áthárította a kiadásokat az önkormányzatokra. Ami tehát az állami 'kiadásokban mínuszt, az önkormányzati kiadásokban pluszt jelentett és jelent ma is. Mielőtt a legsúlyosabb okra rátérnék, előbb még azt ia kevésbbé súlyos okot említem, amelyet szívesen viselünk és ez az, hogy Kecskemét város nem egészen 5 millió pengős költségvetés mellett tisztán népoktatásra 400.000 pengőt áldoz és azt hiszem, hogy az az összeg, amit középiskolákra, főiskolákra és egyéb kulturális intézményekre fordít — sajnos, adatokkal most nem szerelhettem fel 'magam — még ezt az összeget is meghaladja, úgyhogy kiadásainak legalább is egyötöd részét a kulturális kiadások teszik ki. Azt hiszem, hogy ez lehet baj, lehet csapás a városra, de nem szégyene a városnak. (Györki Imre: Csöppet sem!) Ezekután rátérhetek a fő okra, amiben gyökerezik a mi nyomorúságunk, a mi városunk nyomorúsága: a hitelkamatok magas voltára. Ha ezen segítenénk, a nyomorúságon is segítenénk vele. Mert, ha Kecskemét város mai tartozását 5%-os évi kamattétellel amortizálhatná, akkor évenként 500.000 pengőnél nagyobb megtakarítást érhetne el. Azt hiszem, hogy ennek a bajnak is ott van végeredményben a főgyökere, ahol más bajoknak, gazdaés egyéb bajoknak egyik főgyökerét megtalálhatjuk, tudniillik a hitelek tekintetében fennálló szerencsétlen, egészségtelen és tarthatatlan helyzetben. En ebből most csak azt a konzekvenciát akarom levonni a székesfővárossal szemben, hogy nekünk, amikor a székesfőváros részéről a vidéknek lekicsinylésben van része, sőt talán nem is közvetlen lekicsinylésben, hanem a saját szellemi és anyagi fölényének túlzott felmutatásában, (Csilléry András: Sohasem mondtuk, hogy lekicsinyeljük a vidéket!) akkor olyanformán érezzük magunkat, mint az a szegény család, amelynek tagjai egy tehetséges gyermeket kitaníttattak, az magas polcra emelkedett, nagy vagyont szerzett és akkor nem igen néz rá többé arra a szegény rokonra, aki az ő fejlődését és magasra emelkedését lehetővé tette. Ezért tehát azt kérem, hogy térjen el a főváros ettől a szegényrokon szisztémától és állítsa vissza azt a bizalmas, jószándékú és jóakaratú viszonyt a vidékkel, amely a háborúelőtti időket jellemezte. (Propper Sándor: Ügy van! Szükséges is!) Méltóztassék elhinni, e részben, a főváros és a vidék közötti jóviszony megteremtésében van legalább is annyi szerepe, lehetősége és kötelessége a főváros vezetőségének és vezető embereinek, mint a vidéknek. Ezekből, amiket eddig elmondtam, nyilvánvaló és talán méltóztatnak ismerni, hogy az autonómia szeretete nem valami meggondolatlan érzelem, hanem realitásokon, történelmi tényeken, tapasztalatokon és hatásokon alapuló logikus elgondolás. Ha ez így van, akkor természetes, hogy nem lehetek elragadtatva ettől a törvényjavaslattól, amely előttünk fekszik. Nagyon örülök annak, hogy MZ ti sérelem, ami készült és amely — azt mondhatnám — a nyers erőszak meztelen megnyilvánulása lett volna, elhárult a főváros, és ezzel az ország feje felől, (Propner Sándor: Csak a formáját és a címzetét változtatták meg!) Nagron sok javulást azonban még így sem iátok. Látok ebben a törvényjavaslatban jó intézkedéseket is, amelyeket örömmel üdvözlök. Ilyen például, hogy tovább ne menjek, a számszék szervezése, ha nem is egészen ebben az alakjában. Itt arra volna szükség, hogy tárgyilagos és szakszerű ellenőrzése legyen az autonómiának. Tárgyilagos és szakszerű ellenőrzést pedig csak egy olyan szerv végezhet, amely szerv egyrészt megfelelő szakemberekkel és megfelelő hatáskörrel van ellátva, másrészt amelynek minden tollvonását nem iránythatja egy központi akarat, ami esetleg bizonyos más mellékcélok érdekében is történhetik. Én tehát csak úgy tudom elképzelni helyesnek ennek a számszéknek megalakulását, hogy annak hatásköre terjedjen ki általában az autonómiák ellenőrzésére, de legyen beosztva az állami legfőbb számszék egyik osztályához, hogv ne közvetlen a miniszter rendelkezése alatt álljon, mert akkor annak az ellenőrzésnek tárgyilagosságát nem fogja senki kétségbevonni s ennélfogva, ha azok alapján a miniszter vagy a kormány intézkedni szándékozik, akkor ezek az intézkedések nem találnak arra a lelki ellentállásra,