Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-247

Az országgyűlés képviselőházának 2A 7. toknak, mint például a földalatti villamosnak, amelynek kerete egymillió, jövedelme pedig semmi, 16 igazgatósági tagja van és százezer pengő tantiémet fizet ki évente. (Vázsonyi János: Az egész vonal nincs négy kilométer!) Nagyon hálás lenne felolvasni ezeknek az igazgatósági tagoknak névsorát, (Hátijuk! Halljuk! a baloldalon.) amit azonban nem teszek, mert semmiféle személyi momentumot nem kívánok ebbe a vitába belevegyíteni. Az elektromos műveket, amelynek — ha jól tudom — 42 millió pengő bruttó forgalma van egy évben, héttagú igazgatóság dirigálja. A földalatti villamost, amelynek egymillió pengő a kerete és soha egy huncut fillért nem keresett, 16 igazgatósági tag igazgatja. (Tomcsányi Vilmos Pál: Ezen akar a javaslat segíteni! — Zaj és ellenmondások a baloldalon. ~ Bródy Ernő: Ehhez nem ez kellett volna! Erre ráértek volna!) Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy ezek újdonságok. A közgyűlésen és a törvényhatóság^ tanácsban ismételten beszéltünk erről s ismételten közérdekű indítványokat adtunk be. Fájdalom, ezek az indítványok nem honoráltattak. (Vázsonyi János: A többségi párt részéről!) Kérdem a t. Házat és a t. miniszter urat, akinek abszolút felügyeleti joga van, miért nem szüntette be ezeket a részvénytársasági formákat, amelyekre egyes szakértők azt mondják, hogy azért kellenek ezek a részvénytársasági formák, mert az adók szempontjából bizonyos könnyebbségeket jelentenek. Ha ezt egy magántársaság mondja, akkor nem hallgatok oda, mert egy magántársaságnak joga van a maga életformáját úgy megkonstruálni, hogy esetleg adóban ne fizessen túl, de egy közérdekű részvénytársaságnál nem lehet döntő momentum az, hogy azért öltözik egy jogi konstrukcióba, mert ezáltal évenként 30—40.000 pengő adót tud megtakarítani. Az üzemeknél az is hiba, hogy egyáltalában nem hajlandók megfizetni azt, amivel a fővárosnak tartoznak. Itt van például a Beszkárt., amely ma is adós a fővárosnak a területhasználati díjjal, ami pedig hatalmas summa. T. Ház! Ha már az üzemeknél vagyok, engedtessék meg nekem, hogy egy pár pillanatra visszatérjek a Vásárpénztár ügyeire (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) és megcáfoljak néhány közkeletű állítást, amelyről a bizottsági tárgyalásoknál is azt tapasztaltam, hogy nemcsak hogy eljutott a miniszter úr fülébe, hanem mintha bizonyos gyökeret i>s vert volna a miniszter úr meggyőződésében. A vásárpénztár ügyéről ugyanis azt szokták mondani és ez elhangzott úgy a bizottságban, mint párszor már itt a Házban is, hogy a Vásárpénztár hitelintézet, volt jó és rossz konjunktúra, a jó konjunktúrában kerestek, a rossz konjunktúra pedig ezeket a bajokat csinálta. Engedjék meg nekem, hogy felvessem azt a kérdést, mikor volt jó konjunktúra és mikor volt rossz konjunktúra. Tudtommal jó konjunktúra volt 1927-ben, 1928-ban és 1929ben. Akkor keresett itt mindenki, keresett minden intézet, amely hitelügyletekkel foglalkozott. Meg kell azonban állapítanom, hogy a Vásárpénztárt a legsúlyosabb veszteség éppen 1927-ben, 1928-ban és 1929-ben, a konjunktúra fénykorában érte. Hiszen csak 1930-ban vállalt át 3,700.000 pengőt a főváros törvényhatósági bizottsága és közgyűlése, olyan KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XX. ülése 1931 március 2-án, pénteken. 203 3,700.000 pengőt, amelyre nem is volt költségvetési fedezet. Autókat vásárolni, tantiémeket fizetni, korteseknek és komáknak fedezet nélküli hiteleket millió és milliószámra folyósítani: aki ezt konjunkturális veszteségnek nevezi, annak egyrészt üzleti érzéke nincs, másrészt a büntetőtörvénykönyv bizonyos paragrafusai iránt is teljesen elvesztette az érzékét. A t. miniszter úr, amikor ezt a törvényjavaslatot a Ház elé terjesztette, indokolásában eleinte harsányabban, később mind halkabban hangsúlyozta azt a tényt, hogy a törvényjavaslat benyújtására az a helyzet adott neki impulzust, amely a városháza pénztári gazdálkodásában elé tárult. Ki felelős, igen t. miniszter úr, ezért a gazdálkodásért? Az 1930 : XVIII. te. alapján ezt a pert el nem dönthetjük, mert — amint éppen az előbb mondottam — ennek a törvénynek legnagyobb hibája az, hogy a felelősség kérdését tisztázatlanul hagyta. (Tomcsányi Vilmos Pál: Ezen most segít a törvényjavaslat!) Mindenesetre vagy a magisztrátus felelős, vagy pedig azok a többségi pártok felelősek, amelyeknek ez az 1930 : XVIII. te. monopóliumot adott az uralomra, mert monopóliumuk volt az uraknak. Ha ez így van, akkor nem értem, hogy az igen t. belügyminiszter úr miért erősíti még ma is ebben a törvényjavaslatban a bürokráciának és a többségi pártoknak ezt az egészségtelen szerelmi viszonyát. (Fábián Béla: Kizárólagos uralmat biztosít részükre a jövőben!) Igen t. .miniszter úr, méltóztassék megengedni, hogy megpróbáljam t bebizonyítani azt, amit mondok: bizonyos mértékben nemcsak, hogy fenntartja a mai arányt, a mai párturalmat, hanem azt még meg is erősíti. (Fábián Béla: Stabilizálja!) Az 1930 : XVIII. tcikkben, amelyet Scitovszky belügyminiszter úr kodifikáltatott, ha jól tudom, 150 a választott bizottsági tagok száma és 32 az örökös tagok száma. Tehát egy 150 méteres versenyben a t. többségi pártok 32 méter előnyt kaptak. (Fábián Béla: Hát a többi? Hát az érdekképviseleti tagok? Hát a tisztviselők?) Tudom, ezekről majd később beszélek. Most engedjék meg t. képviselőtársaim, hogy egyelőre az örököstagokról nyilatkozzam. Most mi történik? A pálya megrövidül: 150 méter helyett csak 108 méter, az örököstagok száma ellenben ugyanannyi, tehát az arány, kihalás alapján rendezve a dolgot, sokkal jobban eltolódott. (Fábián Bélà: Pestisre és gutaütésre berendezett törvényjavaslat! — Petracsek Lajos: Azok nem fognak sietni meghalni! — Fábián Béla: Éppen azért mondom: Pestis és gutaütés!) Biztosíthatom igen t. barátomat, Petracsek képviselő urat, hogy sokkal jobban tisztelem a törvényhatósági bizottság érdemes tagjait, semhogy már itt, ennek a javaslatnak tárgyalásánál a halálukra spekulálnék. (Petracsek Lajos: Meg vagyok róla győződve! — Fábián Béla: Pláne, örököstagok!) Egy 108 méteres pályán tehát csak örökös tagokban 32 méter előnyt kapnak. Ehhez járulnak a tisztviselő tagok, ehhez járulnak az érdekképviseleti tagok, ehhez járulnak a szakszerűség képviselői. (Fábián Béla: Szegény szakszerűek! — Vázsonyi János: Az egész inkább szagszerű, mint szakszerű. Nagyon nagy szaga van!) Kozma igen t. képviselőtársam teljes megnyugvást nyert és teljesen kibékült ezzel a törvényjavaslattal, — akiről pedig beszédem elején mondottam, hogyan félreverte a harangokat, féltvén a magyar alkotmányossá31