Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-247

204 Az országgyűlés képviselőházának i got és az ezeréves magyar tradíciókat — amikor elfogadták azt a világrengető módosítását, amire a miniszter úr a javaslatban nem volt hajlandó vagy legalább is aggodalmai voltak a tekintetben, hogy a, szakszerűség képviselői is szavazati joghoz jussanak. (Fábián Béla: Nagy elégtételt kapott, leszavaztak a minisztert!) Ha a t. kormánypárt nem is kap szavazót Budapesten, nincs is szüksége majd szavazóra, (Ügy van! Ügy van! half elől.) mert az örökös tagokkal, a tisztviselőkkel, az érdekképviseleti és szakszerűségi tagokkal már teljes többségben van. (Vázsonyi János: Már a leghatalmasabb párt!) Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy míg az 1930:XVIII. te. a szelvényrendszerrel, a kerületi beosztással, az ajánlások nagy számával igyekezett korrigálni a választási szerencsét és a titkos választás nagyobb dicsőségére megcselekedte azt, hogy az ajánlások nagy száma miatt Budapesten, az ország székesfővárosában a választók egyharmada az ajánlások révén már nyíltan deklarálta azt, hogy melyik párthoz tartozik, addig most ez a törvény azt cselekszi meg, hogy az örökös tagok nagy számának fenntartásával, a tisztviselői szavazatokkal, az érdekképviseletekkel, a szakszerűség nemes képviselőivel már prezentálja, ezüsttálcán nyújtja át a t. kormánypártnak a többséget, mielőtt még egyetlen budapesti szavazó leszavazott volna. (Vázsonyi János: Ezt önkormányzatnak nevezik! — Propper Sándor: Ha nem startol, akkor is győz!) (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Én nem voltam azon az állásponton, hogy ez az autonómia nem érett meg a reformra; szerintem túlérett a reformra és már régen rászolgált volna egy igen szakszerű Voronoffoperációra. Információim szerint az igen t. miniszter úr Baranyában és Somogyban főispán korában mindig az autonómia barátja volt... (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Most is az vagyok, legyen nyugodt! — Propper Sándor: Ez a javaslat ugyan nem mutatja! — vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Dehogy nem!) Sőt voltak helyzetek, — ne méltóztassék ezt restellni, mi igen tiszteljük ezért a miniszter urat — voltak olyan esetek, amikor határozottan gyakran még a hatalommal szemben is érvényesítette a törvények erejét, az autonómia jogát. (Mozgás a jobboldalon.) Ez megtörtént, innen volt tehát az a véleményem, hogy a miniszter úr az állam hatalmát és befolyását akarja növelni ezzel a most szőnyegen levő javaslattal. Fájdalom azonban, mindinkább az az impresszió kerekedik felül mindannyiunkban, hogy a központosítással a kormány hatalmát óhajtják növelni egyedül és nem az államét. Az ellen, hogy a miniszter úr kibővíti a számszéket, hogy a számszéknek nagyobb hatáskört ad, részünkről senkinek kifogása nem volt. Hiszen ha törvény nem volna és nem volna törvényes alapra lefektetve az Állami Számszék megszervezése, a legkényelmesebb és a felelősség kérdésében és egyéb kérdésekben is talán a legmegnyugtatóbb volna és ugyanúgy, mint ahogyan az Állami Számszék az állami gazdálkodásnak, néha ugyan évekkel elkésve, kronologikus sorrendben felsorakoztatja a fontosabb kiadásait és bevételeit, a legnagyobb örömmel vettük volna, ha az Állami Számszék már régen beleavatkozott volna a főváros ügyeibe, csak ennek nincs törvényes alapja és kivihetetlen. Ezért a magam részéről nemcsak hogy kifogást nem eme7. ülése 19$% március 2-án, pénteken. lek, hanem örömmel elfogadok minden legkr,udélisabb ellenőrzést a főváros vagyoni és gazdasági ügykezelésére vonatkozóan. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az Állami Számszek jelentése tette gyakran egyedül lehetővé az ellenzék számára az állami gazdálkodásba való betekintést. (Ügy van! a baloldalon.) Ez adta meg az impulzust a kritikára és ezért nagyon helyesnek tartanám, ha ugyanúgy, mint ahogyan az Állami Számszék megteszi minden esztendőben a maga jelentését, a fővárosi számszék is ilyen jelentést adna ki a törvényhatósági bizottság és a parlament számára, hiszen voltaképpen Magyarország legnagyobb aktívumáról, Magyarország legnag^ooo vagyoni értékéről van szó. (FáDián Béla: így van!) Az igen t. előadó úr nagyon szép beszédében kifejtette, hogy minden nemzeti élet — azt hiszem, így mondotta szórói-szóra — a maga osozesegeben élo organizmust képez. Ez az organizmus a viszonyok, közszükségletek és a közfelfogáshoz képest intézményeket termel és innen vezette le a helyhatósági intézményeket, a helyhatósági önkormányzat megszületését. Rassay Károly ragyogó beszédében nagyon élesen megvilágította ezt a kérdést. Tényleg nincsen véleménykülönbség abban, hogy az önkormányzat a magyar nemzet igazgatási és politikai géniuszának legpregnánsabb kifejezése. Nálunk az önkormányzatot nem egy törvényhatósági aktus hozta létre, nem idegenből másoltuk le, hanem azt magának a magyarságnak individualitása hozta létre (Egy hang balfelől: Ügy van! Múltja van!) és á törvényhozás bölcsesége szerény véleményem szerint nem abban áll, hogy azt, amit a közszükséglet és a közfelfogás kreál, eldobja magától, hanem abban, hogy annak fő jellemvonásait megtartva, azokat a folytonosan haladó és átalakuló korhoz idomítsa. Miben látom én legnagyobb hibáját ennek a javaslatnak közjogi szempontból? Közjogi szempontból az a hibája, hogy először elveket állított fel és azután akarja ezeket az elveket intézményeire, institúciókra alkalmazni, amelyeket maga az előadó úr is élő organizmusoknak nevezett. Előre méltóztattak egy ruhát szabni és akkor előveszik a nemzet élő institúcióját, ezt az élő organizmust, és rápróbálják erre a ruhára. Mivel a karja nem fér be, levy ^ak a karját, mivel a szíve nagyon dobog még ma is ennek az önkormányzati institúciónak és a ruha nem bírja el a dobogást, kitépik a szívét. En a központosítással, a centralisztikus törekvésekkel szemben mindig inkább a decentralizáció és a partikularizmus mellett leszek. Évszázadok próbálták ki ezt az két nagy irányt, halomszámra feküdtek előttünk tapasztalatok és méltóztassanak elhinni, hogy ezek a tapasztalatok évszázadok óta mindig a decentralizáció, a partikularizmus híveinek adtak igazat. Az önkormányzattal kapcsolatban van itt még valami ebben a törvényjavaslatban, ami engem aggodalomra késztet. Nekem meggyőződésem, hogy ha ez a törvény életbe lép, akkor a közélet elveszti még azt a kis varázsát is a nagy publikum, a társadalom széles rétegei előtt, amit eddig is nagy fájdalommal nélkülöztünk. Mert higgye el a miniszter úr, hogy azt az ingyenes, önzetlen, csakis a közérdeket szolgáló munkaerőt, amelyet az önkormányzat szervei adnak egy intézménynek, semmiféle bürokratikus és fizetett munkával pótolni nem lehet, különösen egy szegény or-