Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-247

198 Az országgyűlés képviselőházának az újság azzal, hogy ám megtorolták, mert hiszen felváltották, elküldték, máshova tették, mit tudom én, a szegények gondozásának ügy­köréből áttették az anyakönyvvezetőséghez. Ha ez nem bátorítás, akkor semmi sem lehet az. Ez bátorítása a közéleti korrupcióra hajla­mos egyedeknek. Hát ezt tudja termelni ma­gából a bürokrácia, ezt tudja termelni magá­ból a reakció és akik a reakció és a bürokrá­cia alatt meghúzódnak, azok, igenis, abban reménykednek, hogy majd a bürokrácia és a reakció meg fogja őket védelmezni. Tessék el­hinni, komoly, igazi önkormányzat mellett az ilyen esetek vagy nem fordulnának elő vagy csak a legminimálisabb mértékben és akkor is nyomban olyan megtorlás követné ezeket, amely elrettentő példát statuálna. Ennek a fájdalmas, sajnálatos, borzalma­san lehangoló esetnek van egy másik része is, amely kapcsolatos ezzel a törvényjavaslattal. Tessék végre megtanulni odafenn, hogy a munkások és tisztviselők fizetését és bérét nem szabad olyan mélypontra lesüllyeszteni, hogy a dolgozó szellemi és fizikai munkás koldusnak érezze magát. (Söpkéz Sándor: Nem látja a fától az erdőt, az biztos!) Miután ennek a törvényjavaslatnak elgondolásában benne van az, hogy le akarják és le fogják szállítani a fővárosi alkalmazottak és mun­kások fizetését és bérét, tessék számolni azzal, hogy adjanak nekik legalább akkora díjazást, amekkorából meg tudnak élni, adjanak nekik annyit, hogy ne legyen lelki alkalmuk meg­tévedni, ne érezzék magukat koldusoknak és egyenrangúaknak a szegénykataszterbe fel­vett munkanélküliekkel. A frankhamisítástól kezdve a népjóléti panamákon át egészen a VIII. kerület botrá­nyáig minden visszaélés ennek a rendszernek a bűne és következménye, a bürokráciának és reakciónak a gyümölcse. Akik növelni akar­ják a bürokráciát, akik fokozni akarják a reakció erejét, azok hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a közszellem még jobban kifejlődjék, hogy a korrupció elterjedjen és el öntse az egész közéletet. Akik védelmezik azt az álláspontot, hogy ez a törvényjavaslat nem sérti az autonómiát, azoknak szíves figyelmébe ajánlom a javaslat 27. §-ái A javaslat 27. §-ának (1) bekezdése egy tervezetről beszél. Azt mondja (olvassa): »A belügyminiszter abból a célból, hogy a székesfőváros költségvetésének egyensúlya biztosíttassák, hogy a teherviselő közönség er­dekében a székesfőváros háztartásában és üzemi gazdálkodásában fokozott takarékosság érvényesíttessék és végül, hogy a székesfővá­ros közigazgatásának vitele célszerűen és a gazdaságosság követelményeinek megfelelően szabályoztassék, a jelen törvény életbelépésé­vel egyidejűleg tervezetet bocsát ki.« A tör­vényhozót, a főváros vezetőségét, a törvény­hatósági bizottságot, de Budapest minden egyes teherviselő lakosát is érdekli az, hogy mi ez a tervezet, mi lesz benne, mi a gondolat­köre, mit akarnak ebbe a tervezetbe beleszorí­tani. Hiszen azt mondják, hogy ez a tervezet az, amellyel a főváros zilált pénzügyi helyze­tét rendbehozzák. A végrehajtást a főpolgár­mesterre bízza a 27. § (2) bekezdése, amely szerint (olvassa): »A tervezetet a főpolgár­mester hajtja végre, tekintet nélkül arra, hogy a szükséges eljárás, vagy intézkedés — a közigazgatási bizottságot kivéve — a tör­vényhatóság bármely hatóságának, vagy szer­vének hatáskörébe tartozik. Az ügyeket a fő­polgármester utasításai szerint a polgármes­U7. ülése 193A március 2-án, pénteken. ter készíti elő és a főpolgármester határoza­tait a polgármester hajtja végre. A főpolgár­mester a tervezetet fokozatosan, de a jelen törvény életbelépésétől számítva lehetőleg egy éven belül, legkésőbb azonban két év alatt köteles végrehajtani.« Ennek a szakasznak alapján Kozma úr és szvitje egészen nyugodtan visszaléphet az Al­kotmányvédő Blokkba, mert az interregnum, amely^ miatt ők, ezt a Blokkot megcsinálták és ellenzékbe mentek, benne van a javaslatban. (Klein Antal: Nincsen már blokk!) Ez a két év az interregnum, amelyet a törvény ad majd a főpolgármesternek az ismeretlen tervezet végrehajtására. Mert ha lesz is ez alatt az idő alatt törvényhatósági bizottság, szava nem lesz hozzá. Majd ha ez a javaslat törvény lesz-e törvény szerint a törvényhatósági bizottság kiküldhet egy 17 tagból álló bizottságot, amely­nek azonban csak amolyan szaglási joga lesz, csak odamehet, megnézheti, meghallgathatja a terveket, de beleszólása, döntési joga nem lesz. Megvan tehát az interregnum és megvan más formában a kormánybiztos, csakhogy máskép « keresztelték el, hogy a nagyon könnyen kielé­gíthető tisztelt Kozma-pártot kielégíthessék (Mozgás a középen.) és a tisztelt Kozma-párt és az ő szvitje szépen meg is elégszik ezzel a formulával, kielégítettnek érzi magát, veszi a paksamétáját, szépen visszasomfordál a kor­mánypárt padjaiba és csatlakozik a törvény­javaslatot megszavazó társasághoz. Mégis szeretném azonban tudni és kérem, hogy legyen olyan kegyes a belügyminiszter úr, árulja el a magyar országgyűlés Képviselő­házának azt az édes titkot, hogy mi lesz abban a tervezetben. Példátlan dolog s parlamentáris országban nem lehetséges, hogy törvénybe ik­tatnak valamit, amiről a törvényhozás tagjai­nak sejtelmük sincs, hogy mi lesz benne. Nem érdemli meg a törvényhozás azt, hogy ennek a 27. §-nak misztikumát a belügyminiszter úr felfedje a törvényhozás és ezen át a nyilvános­ság előtt? Nem lehet misztériumokkal dolgozni a reális élet területén, nem lehet rejtvényéket feladni. Aki akarja, akinek ráérő ideje van, törheti a fejét azon, hogy micsoda ez a 27. <§>., micsoda ez a tervezet, mi lesz benne, mi tör­ténhetik annak alapján, mire kap teljes felha­talmazást a főpolgármester úr. Az előadó úr sem tartja szükségesnek, hogy erről a Képviselőházat tájékoztassa'? Vagy talán az előadó úr sincs informálva a 27. §. tartalmáról és lényegéről? Mert fel lehet tenni, hogy ha tudomása volna róla, akkor mint jó előadó elmondta volna, hiszen ez hoz­zátartozik a referátumhoz, hogy: t. Képviselő­ház, a 27. §-ban ez és ez van kontemplálva, ennek jelentősége és várható folyománya a következő. Bejelentem, hogy én kíváncsi va­gyok arra, hogy ez a 27. §. mire tendál, mit akar. Mi az a tervezet? Tessék kijönni vele. Ha tisztességes és önzetlen dolog, ha az köz­érdeket szolgál, akkor tessék idejönni vele. Ha pedig ennek az ellenkezője, akkor tessék visz­szavonni és ne tessék velünk rébuszokban be­szélni. Vagy egyáltalában ne tessék törvénye­ket hozatni. Sokkal egyszerűbb és sokkal nyíl­tabb, ha a diktatúrát nyíltan megmondják és megtakarítják az embereknek az izgalmakat, a fáradságot, az államháztartásnak pedig ezt a szép világítást és a parlament egyéb üzem­fenntartási költségeit. De ha már törvény­hozósdit játsszunk, akkor méltóztassék minket felvilágosítani arról, hogy az a 27. §. tulajdon­képpen mit akar.

Next

/
Thumbnails
Contents