Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-246
Az országgyűlés képviselőházának 2A6. az ennyit tesz ki s a többit, ami hiányzik, az üzemeknek kell hozzáadniuk. Miért kell az üzemieket arra kényszeríteni, hogy ilyen hozzájárulásokat vállaljanak? A miniszternek és az egész kormánynak is az az álláspontja, hogy a községi pótadót 50%-nál magasabbra emelni nem lehet. Mi ezt az álláspontot éveken keresztül hélvtelenítettük, mert azt mondottuk: ha egy vidéki városban lényegesen magasabb pótadót fizetnek, miért ne fizethetnének Budapesten is? Miért kell Budapesten a lakosságnak kétszeresen adót fizetni? Az egyik adót megfizeti, amikor adót fizet, a másik adót pedig akkor, amikor a gázt, a villanyt meggyújtja, vagy a vízvezetékcsapot kinyitja. Miért kell ezeken az üzemeken keresztül megadóztatni az egész főváros lakosságát és miért nem lehet azt a helyesüzemi politikát követni, hogy olyan olcsón adják a gázt, villanyt és mindazt, amit a főváros monopoliöztikus üzemeiben előállít, amilyen olcsón csak lehet a rezsiköltségek és a megfelelő tartalékolások után? Miért kell a főváros üzemeinek horribilis összegeket adni évenkint a fővárosi háztartás részére az adminisztrációs költségek fedezésére? Mi nagyon sokszor harcoltunk ez ellen és kifogásoltuk, die — sajnos, — eredményt nem j lehetett elérni, mert a fővárosi adminisztráció, a fővárosi bürokrácia volt az, amely mindenkor szembehelyezkedett ezekkel a törekvésekkel. A miniszter most ebben a törvényjavaslatban még messzebbmenő jogot kíván biztosítani ennek a bürokráciának. A háború után egészen új rendszer alakult ki és míg azelőtt, a háború előtti években volt valamelyes hatásköre az önkormányzatnak, a háború utáni időben a bürokrácia ragadta magához a hatalmat. En ebben borzasztó nagy veszedelmet látok. A bürokrácia maga talán szükséges, nem mondom, hogy nem kell, de a bürokrácia nem lehet más, mint csak végrehajtó szerve az önkormányzatnak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Abban a pillanatban, amikor a bürokrácia rendelkezési jogot vindikál nnagánaik, amikor egyúttal intézkedni akar a maga elgondolása és felfogása szerint, borzasztó veszély keletkezik. Sajnos, ez a helyzet ma Magyarországon és egy egész csomó európai államban is, hogy t. i. a bürokráciának ilyen túltengő, ilyen messzemenő hatalom van biztosítva. Tömegével tudnék példákat felsorolni arra vonatkozólag, hogy milyen gazdálkodás folyt a fővárosnál, amikor kormánybiztos működött, vagy a közgyűlést pótló tanácsülések voltak. Arra vonatkozólag, hogy milyen gazdálkodás folyt abban az időben, az előbb említettem egy példát a tanácsnoki fizetésekre nézve. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) De felsorolhatnék még egy csomó bizonyítékot, hogy miféle gazdálkodás volt abban az időben, hiszen akkor a fővárosnak igen szép, tekintélyes bevételei voltak és egyáltalában nem kellett gondolkoznia azon, hogy lesz-e deficit, vagy nem? Lett volna alkalom az alkotásra és semmi sem történt. Poshadt, tehetetlen vergődés volt a fővárosban, amelynek utcái elhanyagoltak, parkjai járhatatlanok voltak. (Ügy van! Ügy van! a Szélsöbaloldalon.) Jellemző a bürokráciára), hogy volt egy idő, — ezek a dolgok már mind rég elmultak — amikor kiadtak egy rendeletet, hogy éjjelre a víz vezetékes apókat el kell zárni, mert a vízfogyasztás esetleg túlnagy lesz. Ezt a rendeletet a bürokrácia változatlanul fenntartotta. Időközönkint megjelentek a plakáülése 193 If március 1-én, csütörtökön. 161 tok és közhírré tették, hogy éjjelre be kell zárni a vízvezetéket. Tartottak egy csomó ellenőrt, aki ellenőrizte, hogy a házmester éjjelre bezárja-e a vízvezetéket. A lakók pedig, hogy éjjelre, ha valami baj történik,^ megfelelően el legyenek látva vízzel, a mosófazekat, a fürdőkádat, meg minden egyebet megtöltöttek éjjelre, hogy vizük legyen, reggel pedig természetesen kiöntötték. Ez volt a takarékosság. (Homonnay Tivadar: Ez így^ történt!) Végre egyszer megkérdeztük a fővárost, amikor már bekerültünk a közgyűlésbe: r miért záratják le az urak a vízvezetéket éjjelre? Hát nincs annyi áttekintésük, hogy ez egyenesen a vízpazarlásra való buzdítás? Végre rájött a szent bürokrácia, két nap alatt eltöirölték azt, amit éveken keresztül fenntartottak. Ez a bürokrácia, így néz ki az a bürokrácia, amely az élettől elvonatkoztatva, az íróasztalok mellől intézi egy ország, egy város sorsát. Lehetett volna bőven lakásokat építeni, de semmisem történt a bürokratikus uralom alatt. Azokban a boldog időkben, amikor a közgyűlést pótló tanácsülések döntöttek .' a főváros sorsáról, semmisem történt a lakásépítés terén, pedig olyan lakásuzsora volt, hogy ahhoz foghatót keveset lehetett látni. Semmisem történt addig, míg mi be nem kerültünk és nem kezdeményeztünk, nem sürgettünk. Ennek a kezdeményezésnek és ennek az önkormányzati működésnek eredménye az volt, hogy rákényszerítettük a bürökráciát, hogy foglalkozzék az autobuszkérdéssel, létesítsen parkokat, szociális berendezéseket, kórházakat, szeretetházat, iskolákat, meg egyebeket. Áz önkormányzattól indultak ki ezek a kezdeményezések és ha nem kellett volna számolni a bürokráciával, a bürokrácia soksok gáncs vetés ével és akadályaival, akkor még sokkal többet lehetett volna tenni. Nem tudom, hogy mit ért a kormány az alatt a terv alatt, hogy az üzemekben rendet teremt. Megmondtam a véleményemet a fizetésekre vonatkozólag, de ugyancsak nyomatékosan meg kell mondanom a véleményemet a munkások bérére vonatkozólag is. Kérdezem a^ kormányt, mi az álláspontja a munkások bérét illetően? Mert olyan hírek vannak elterjedve, hogy a kormány a Gyosz. parancsára a főváros üzemeiben alkalmazott munkások bérét le akarja szállítani. (Jánossy Gábor: Hát a Gyosz. parancsol a kormánynak? — Propper Sándor: De mennyire! ön olyan naiv, hogy ezt nem tudja? — Jánossy Gábor: Ugyan! — Györki Imre: Ezt még nem tanulta meg? — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, tartózkodjanak a közbeszólásoktól! Peyer Károly: A bérekre vonatkozó adatok a miniszter úr rendelkezésére állnak, a miniszter úr éppen úgy meggyőződhetik, mint mindenki, hogy ezek a bérek egyáltalán nem túlzottak, sőt egyenesen szánalmasak, siralmasak azok a bérek, amelyeket ma már a főváros az üzemeiben alkalmazott munkásoknak fizet. Egy autóbuszvezetőt, akire nagy értéket bíznak rá, hiszen egy ilyen kocsi ezreket ér, akire rábízzák a kocsiban ülő utasok életét, nem lehet arra kényszeríteni, hogy az éhségtől szédülve vezesse a kocsit. A kalauztól megkívánják úgy az autóbuszon, mint a villamoson, hogy a közönséggel szemben udvarias, előzékeny legyen, megkívánják, hogy rendes modorban beszéljen a közönséggel, vé-