Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-245

Az országgyűlés képviselőházának 2 h ság által kivizsgált eredménybe betekintést nyerjek. Az igen t. miniszter úr kijelentette, hogy, sajnos, még nincsen módjában ezt a kérdést ismerni, de majd ha megismeri, ennek a tárgyalására visszatér. Sajnos, az igen t. miniszter úr, mint látom és mint tudom, azóta sem tekinthetett bele ezekbe a dolgokba. De érthető is, mert ezek a vizsgálatok olyan sú­lyos invektívákat tartalmaznak, "nemcsak a vámigazgatóság egyes alkalmazottairól, nem­csak a belügyminisztérium körébe tartozó ál­lamrendőrség detektívjeivel szemben, hanem, sajnos, kifogás emelhető az igen t. pénzügy­minisztérium egyes tisztviselőivel szemben is, akik nem jártak el kellő eréllyel a felderítés érdekében. Arra kell kérnem tehát az igen t. pénzügyminiszter urat, szerezzen tényleg ér­vényt az egységespárti munkaprogramra 20. §-ának, méltóztassék a köztisztesség nevében és a köztisztesség érdekében ezeket az ügye­ket felderíteni, és ha tényleg jogtalanul ért volna gáncs vagy sérelem valamely tisztvise­lőt, mód és lehetőség van a rendelkezésre álló legnagyobb erővel az elégtételt megadni. Igen t. képviselőtársaim! Még csak egyet kívánok bejelenteni, hiszen beszédidőm lejárt. Hogy ez a Dénes cég mennyire nem finnyás a dolgokban és hogy mennyire hitelt kell adnunk azoknak, amiket á vizsgálat alatt kénytelen voltam tapasztalni, előadom, hogy Dénes B. alig pár pillanattal a mai ülés megkezdése előtt tudtomra adta, hogy amennyiben ezt a kérdést szó tárgyává fogom tenni, sok kellemetlen­ségem lesz, több, mint akármelyik képviselő­nek és tudtomra hozta, hogy meg fogják csi­nálni a második Turchányi-esetet. Én, igen t. képviselőtársaim, felemelt fejjel azt kérdezem, ki az az ember, jöjjön ide, nincsen rejtegetni valóm, sem a vámcsalással, sem burkolt gyanú­sításokkal kapcsolatban. Az én lelkiismeretem tiszta, én itt állok és ide fogom hozni ezt az ügyet mindaddig, amíg az igen t. pénzügymi­niszter úr meg nem büntetteti vagy az egyiket, aki hamis vádakat állít, vagy a másikat csalás miatt, — de a közepén nem állunk meg, minisz­ter úr. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon. — Eckhardt Tibor: Szomorú, hogy öt évig húzódik SLV ilyen ügy!) Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván szó­lani. Imrédy Béla pénzügyminiszter: T. Ház! Be vezetőül bátor vagyok megjegyezni, hogy vála­szomat nemcsak a magam nevében, hanem az igen t. interpelláló képviselő úr által interpel­lált miniszterelnök úr és minisztertársaim ne­vében is adom meg. Az 1928. évnek végén egy feljelentés érke­zett a minisztériumhoz, illetve a vámhatóságok­hoz, hogy az előző években bizonyos traktorbe­hozatalokkal kapcsolatban szabálytalan elvá : molások történtek. Ezek a vádak három irány 1 ban mozogtak. Az egyik vád az volt, amelyet az igen t. interpelláló képviselő úr most a szó­beli megindokolás alkalmával is említett, hogy traktorok, amelyek 15 mázsánál súlyosabbak, a 15 mázsán aluli traktorokra vonatkozó vámté­tellel vámoltattak meg és hogy ezen megvá­molás alkalmával a vámközegek részéről is bi­zonyos szabálytalanságok merültek fel. A má­sodik vád az volt, hogy percenként 500 fordulat­számnál nagyobb fordulatszámmal bíró moto­rokat percenkinti 500 fordulatszámnál alacso­nyabb fordulatszámú motorokra . a cseh szerződésben megállapított kedvezményes vám­tétellel vámolták el. Végül a harmadik vád volt az, hogy bizonyos kedvezményes vámtétellel, illetve bizonyos helytelen súlybe­KÉPVISELOHÁZI NAPLÓ XX. <. ülése 198% február 28-án, szerdán. 137 vallással vámoltak el traktor- és automobil­alkatrészeket. Ez volt az a háromirányú vád, amely felmerült. Minthogy ez a vád nem volt annakidején konkretizálva és meglehetős általánosságban volt tartva, a nyomozás nagy nehézségbe ütkö­zött és nagyon hosszú ideig tartott, de igen nagy apparátussal folyt. Ennek megvilágítá­sára csak azt vagyok bátor jelezni, hogy tár­caközi értekezletek tartattak ennek az ügy­nek kivizsgálására, amelynek tárgyalásain nemcsak a pénzügy miniszteri uni, hanem a föld­mívelésügyi minisztérium, a kereskedelemügyi minisztérium, a műegyetem és a technológia és anyagvizsgáló intézet képviselői is résztvet­tek, hogy megfelelő szakszerűséggel folyhassak le ez a vizsgálat. Ennek a kérdésnek elágazása hármas volt: egy részt az, vájjon történt-e vámcsalás, illetve helytelen elvámolás, vagyis felmerült-e a szük­sége annak, hogy az illető cégekkel szemben helyesbbített vámelőírás történjék, esetleg a jövedéki büntetőeljárás .niegindíttassék? A kér­désnek második elágazása az volt, hogy tör­téntek-e a pénzügyi közegek, a vámközegek ré­szérői />lyan cselekmények, amelyek bizonyos visszaélés jellegével bírnak, vagy pedig eset­leg téves elvámolásról van-e szó? Végül a har­madik kérdés az volt, hogy vájjon a vizsgálat­ban résztvevő t detektívek részéről nem merül­tek-e fel szintén bizonyos szabálytalanságok, amelyeik megtorlást igényelnek? Ami az első elágazást illeti, ez rendkívül komplikált kérdésnek bizonyult. Hosszas tár­gyalások folytak az 1929. és 1930. év folyamán erről a kérdésről és a következők nyertek meg­állapítást. Ami az első vádat, nevezetesen a traktoroknak egy alacsonyabb vámtétellel való elvámolását illeti, az akkor életbelépett új vámtarifatörvénnyel egyidejűleg nem jelent meg úgynevezett géputasítás, amely a vám­tarifa egyes tételeinek alkalmazására és egyes gépeknek elvámolására nézve adott volna rész­letes utasítást a vámközegeknek. Ez a hiány időközben pótoltatott és így megfelelő új gép­utasítás adatott ki. Ennek az új vámtarifának, valamint a régi gép utasításnak egymást ke­resztező rendelkezései alkalmat adtak arra, hogy egyes cégek magukra nézve kedvezőbb el­bánást biztosítsanak. Ez — amennyire tájé­kozódva vagyok — különösen olyan értelemben történt, hogy a traktoroknak nem lényeges al­katrészei már külföldön leszereltettek és a csak lényeges alkatrészeket tartalmazó trakto­rok adattak fel, amelyek azonban működőké­pesek voltak, amint később a technikai vizsgá­lat megállapította, tehát traktoroknak voltak tekinthetők. (Andaházi-Kasnya Béla: A vám­tarifa kijátszása!) Minthogy a lényegtelen al­katrészek leszerelése folytán azok a traktorok nem érték el a 15 mázsa súlyt, (Andaházi-Kas­nya Béla: Mégis kijátszás!) ennek következté­ben alacsonyabb vámtétellel vámoltattak el. Már most felmerült ÊIZ ti kérdés, vájjon ez az eljárás üldözhető-e, vagy nem? {AndaházyKas­nya Béla: Rosszhiszemű eljárás! Kijátszás!) Tekintettel arra, hogy a traktorok vámtétele egyéb vámtételektől eltérőleg nem ír elő teljes traktort, ennek következtében nem merült fel íiak lehetősége, hogy ezen, elismerem, a vám­szabályoknak szellemével talán ellenkező, de a tételes előírásoknak megfelelő eljárás üldöz­tessék és pótelőírás történhessék. Ennek következtében olyan cégekkel szem­ben, ahol a rosszhiszeműség nem volt bizonyít­21

Next

/
Thumbnails
Contents