Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-244

92 Az országgyűlés képviselőházának î gyük át a most érvényben lévő országgyűlési választói törvénynek idevonatkozó rendelke­zéseit. Az igen t. miniszter úr ebbe sem ment bele. Engedje meg, de ez a ténye, ez a merev elzárkózása mégsem mutat arra, hogy a bel­ügyminiszter úr egy egészen politikamentes közigazgatást akar Budapesten megteremteni, mert ha ez lett volna a célja, akkor egész ter­mészetesen elfogadta volna azt az indítvá­nyomat, hogy néhány sorban előterjesztett módosítással egyszerűen áthozzuk az orszá­gos választásnál érvényben lévő ajánlási rendszert. Á miniszter úr akkor azt mondta, hogy az a rendszer is rossz, tehát semmi logika nem lenne abban, hogy egy rossz rend­szert vigyünk át egy másik rendszerbe, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Hát ez nem igaz?) Egészen furcsán hangzik, hogy egymásután ismerjük fel a legfontosabb köz­jogi aktusoknál fennálló intézkedéseink tart­hatatlanságát, anélkül, hogy ennek kon­zekvenciáját levonnánk. En akkor azt kér­tem a miniszter úrtól, hogy hagyja meg ezt a bizonyos szelvényrendszert, de vigye át legalább a számszerűség szempontjából az or­szággyűlési választásoknál érvényben levő rendelkezéseket, ami mégis csökkentené ennek a rendelkezésnek brutális voltát. A miniszter úr ezt is elutasította, pedig ez objektíve is alá van támasztva. Ma az a helyzet, hogy például a 9—10.000 választópolgár által la­kott budai kerületben ezer ajánlószelvényt kell produkálnia minden pártnak. Hacsak azt a hat-hét pártot veszem alapul, amely ma a törvényhatósági bizottságiban van, ha alapul veszem azt, hogy az elköltözés és elhalálozás következtében a választópolgároknak leg­alább tíz százaléka nem fedezhető fel, akkor nyíltan le kell szavaztatnom a legimmoráli­sabb formában a választókerületet. Egy ilyen rendszer fenntartása, — ismétlem — amikor az arra illetékes törvényhozás, a végrehajtó­hatalom és maguk a bírói funkcionáriusok is megállapítják ennek a rendelkezésnek erkölcs­telen voltát, — engedelmet kérek — mással, mint politikai indokkal alá nem támasztható. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Sokszor hallottam azt a közbeszó­lást és közbevetést is: micsoda autonómia az, amely nem tud megbirkózni azokkal a visszás jelenségekkel, amelyeket minden oldalról elítél­nek? Különösen Gáspárdy t. képviselőtársam vetette ide szigorúan, nem nekem, hanem a fő­város lakosságának, amely az autonómia név­leges birtokosa, hogy értéktelen az olyan auto­nómia, amely nem tudja megszüntetni ezeket a visszásságukat. Az előadottak alapján elhárítom ezt a vádat elsősorban azért, mert nem a fővá­ros lakosságáé az autonómia. (Ügy van! Ugy van! balfelől.) Mindenkit illethetnek váddal, pártokat, pártvezéreket, de a főváros lakossá­gát nem lehet váddal illetni, mert a főváros lakossága nincs abban a helyzetben, hogy a maga akaratát érvényesíthesse. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hogy ez mennyire így van, legyen szabad erre vonatkozólag a két utolsó választás sta­tisztikáját csak röviden, nagy számokban is­mertetnem. Annak ellenére, hogy éppen az ajánlási rendszer következtében az ellenzéki pártok az utolsó választásnál nem indulhattak minden kerületben, a választás eredménye f a két utolsó választásnál mégis a következőkép­pen alakult. 1925-ben az egyesült ellenzék f a szavazatok 52"6%-át kapta. A kormánypárt Kozma Jenő t. barátom vezetésével 8'7%-ot ka­Ip. ülése 193k február 27-én, kedden. pott, (Kozma Jenő: Mikor volt az? — Felkiál­tások balfelől: 1925-ben! — Bródy Ernő: Utólag megszaporodott! Feldagadt! — Kozma Jenő: Nagyon rendben van! Tetszik látni, hogyan fejlődünk! — Jánossy Gábor; A kisded mag derék sudárba szökkent! — Derültség balfelől.) a kereszténypárt pedig 36%-ot. Annak ellenére tehát, hogy az egyesült ellenzék abszolút több­séget kapott, mégis képtelen volt a városházán a maga akaratát érvényesíteni, mert éppen ezekkel a bizonyos korrektívumokkal, örökös tagokkal, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc bel­ügyminiszter: Az örökös tagokat is a többség választja!) kinevezett tagokkal, szakszerűségi képviselettel már előre korrigálva volt a vá­lasztópolgárság akarata. A választás 1930-ban a következőképpen alakult: Az egységespárt kapott 32.853 szava­zatot, a kereszténypárt pedig kereken 73.000 szavazatot, ez összesen 105.853 szavazat. (Kozma Jenő; Es a frontharcosok?) Hogy a frontharco­sok mennyit kaptak, azt ebben a pillanatban nem tudom, de lehet, hogy t. képviselőtársam a választásra már úgy indult, hogy a választás eredményébe belekalkulálta a frontharcos sza­vazatokat is. A választópolgárság ezután, amely a frontharcosokat különálló pártnak te­kintette, frontharcos ideával és ellenzéki cou­leur-ben, nem tudta belekalkulálni ezt az ered­ménybe. (Kozma Jenő: Tehát én jobban kalku­láltam!) Ugyanakkor az ellenzék a következő szavazatokat kapta. A szociáldemokratapárt kapott 72.593 szavazatot, a szabadelvűpárt, amely csak tíz kerületben indulhatott, — hogy miért, nem akarom most kifejteni — 29.064 sza­vazatot, a demokratapárt 27.641 szavazatot, a keresztény ellenzék 17.924 szavazatot, együtt a 105.853 hivatalos kormánypárti szavazattal szemben kapott 147.222 szavazatot. Ennek elle­nére döntő majoritást tudott biztosítani magá­nak a kereszténypárt és az egységespárt, amely Kozma Jenő t. barátom vezetése alatt áll. Azt kell kérdeznem: mit ér egy ilyen auto­nómia valóban? Hol érvényesül itt az 1872-es törvény klasszikus megállapítása, hogy a fő­város intézi a maga ügyeit, amikor a főváros lakossága az ügyek intézésére képtelen a maga szervét megalkotni, mert hiába ad majoritást az ő pártjainak, hiába ad ellenzéki többséget egy kormánypárti kisebbséggel szemben, ez a kisebbség képes önmagát többséggé átalakítani. (Peyer Károly: Erre azt mondották, hogy hi­degen szaporodnak! — Derültség. — Malasits Géza: Egészen hűlnének el!) Nézzük már most, hogy a mai rendszer és ez a törvényjavaslat is miként váltja valóra az autonómiának az 1872-ik évi törvényben pre­cízen körülírt azt a jellegét, hogy saját tisztvi­selőivel, saját közegeivel, magaválasztott tiszt­viselőivel hajtja végre saját határozatait. Az autonómia saját tisztviselői — a főpolgármestert kivéve — az összes tisztviselői lennének. A fő­polgármester is a régi rendszer szerint bizo­nyos kapcsolatban állott az autonómiával, mert az államfő által kijelölt három személy közül a törvényhatósági bizottság választotta meg a főpolgármestert. Én is azt mondom, a belügy­miniszter úr is elismeri, hogy ma, amikor az államfő közvetlenül nevezi ki a főpolgármes­tert, a dolog lényegében nagy változás nem áll be, mert a kormány akarata teljes mértékben érvényesül, — erre a megállapításra bátor le­szek még visszatérni más vonatkozásban — azonban ettől eltekintve, a törvényhatóság többi tisztviselőit a törvényhatósági bizottság választotta. Az 1872. évi törvény a főpolgár-

Next

/
Thumbnails
Contents