Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-228

90 Az országgyűlés képviselőházának 2: hangján mondaná: nem az a lényeg, hogy mi­lyen számbeli tornákat mutatnak he a Házban, mert az előző kormány pénzügyminisztere mindig ragyogó számtételeket, pénzügyi feles­legeket mutatott ki s íme, .az eredmény az, hogy kifelé nem tudunk fizetni kamatot az állaimadósságakik után, befelé gazdanioratóriu­mot kell teremteni s a csődök és fizetésképte­lenségek .áradata mutatkozik. Rendeleteket ad­nak ki, hogy kíméletlenül kell behajtani az adót és az illetékekéit és kíméletlenül kell transzferálni. Ez az állapot azt jelenti, t. Kép­viselőház, hogy elpusztul bele a magángazda­ság az egész vonalon s ha nem lesz, aki adót fizessen, ám szanáljanak papiroson, de a való­ságban nem tudnak szanálni. En védelmébe ajánlom a t. miniszter úrnak ezt a derék, nemzetfenntartó elemet, a keres­kedő- és iparososztályt, nem a gazdák rová­sára, hanem legalább úgy, hogy amint annak a rétegnek megadták a keretet ahhoz, hogy va­lahogyan, legalább ideig-óráig segítsenek, a fuldokló kereskedői és iparos társadalmat is mentse meg a mélyen t. kereskedelmi minisz­ter úr, dolgoztasson ki egy törvényjavaslatot arra, miképpen lehet intézményesen segíteni azokon, akik önhibajukom kívül így tönkre­mentek. {Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr kíván válaszolni. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi minisz­ter: T. Képviselőház! Arra a kérdésre, hogy észlelem-e a kereskedelmi és ipari vállalkozá­sok nagymérvű pusztulását, azt kell felelnem, hogy észlelem, mégpedig mély és nagy fájda­lommal. Es hozzá kell tennem, hogy mindazt, ami a mai adott viszonyok között a kereske­delem és kisipar érdekében megtehető, azt a kormány megtette és eréllyel megteszi. (Tauf­fer Gábor: Adórészletfizetést kérnek, ugyanazt, amit a gazdák kapnak!) Hogy ennek az-e a for­mája, amit a képviselő úr úgy feiezett ki, hogy a védett üzlet intézményét valósítsuk meg, azt nem tudom. En ezt nem egy jogintézményként fogom fel az ő beszédében, mert hiszen jogi és gazdasági konkrét terminus technikusként nem tekinthető. A védett birtok analógiája ugyanis nem áll, mert ez egy telekkönyvi jogi fogalom, amely egy bizonyos birtoktestet lerögzít és meg­véd azáltal, hogy hitelképtelenné teszi. Ez, ha egyáltalán megvalósítható volna, a kereskedő­nek és az iparosnak nem is állana az érdeké­ben. De nem is ezt gondolja az interpelláló kép­viselő úr. Az ő interpellációjában a védett üz­let egy szimbólum, szimbóluma annak, hogy a kisiparos vagy a kiskereskedő az ő kis üzleté­ben valahogyan biztosabban érezze maaut, mint eddig, valahogyan^ védve érezze magát a gaz­dasági viszontagságok ellen. Ilyenként fel­fogva, hogy t. i- kötelességünk segíteni s a ke­reskedelem és kisipar bajainak és nehézségei­nek orvoslására törekedni, helyesnek tartom a védett üzlet gondolatát és amennyire csak lehet, meg fogom valósítani. Kérem válaszom­nak tudomásulvételét. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat meg­illeti a viszonválasz joga. Gál Jenő: T. Képviselőház! En most nagy zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy meg­köszönjem-e a miniszter úrnak azt, amit mon­dott, (Felkiáltások jobbfelől: Egészen nyugod­tan teheti!) vagy pedig felöltsem a kétely áb­rázatát. Mert ha a miniszter úr azt mondja, hogy ő érti azt, amit én mondok s ő úgy ma­gyarázza, hogy én azt mondtam, hogy ez egy szimbólum, akkor azt kell mondanom, nem mél­. ülése 1933 december 13-án, szerdán. tóztatott jól érteni, hogy én mit gondolok. Nem szimbólum, hanem keserves valóság az, amit mondok s én nem szimbolikus segítséget kérek a t. ^miniszter úrtól, aki azt a jogi analízist próbálta itt tenni, hogy más egy telekkönyv és más egy üzlet. Ezt én tudom, azonban ebből a szempontból nem tudok különbséget tenni. Az a cég a maga mérlegével és a maga cégvalódi­ság-elvével éppen olyan megbízhatóságot je­lent, mint a telekkönyv. Abban a pillanatban, ha a kereskedelemügyi miniszter úr azt vallja, hogy az különb tükör, akkor majdnem ott va­gyunk, t. Képviselőház, hogy a mélyen t. mi­niszter úr is azt mondhatja, hogy «nem vagyok ellensége a kereskedelemnek», mert — bocsá­natot kérek — én barátot kérek a kereskedelem számára, nem negativumot. Hogy milyen intéz^ ménnyel? Milyen jó, hogy a pénzügyminiszter úr most ott van. Most megmondhatja a pénz­ügyminiszter úrnak a kereskedelemügyi minisz­ter úr azt, amire kértem. Meg is ígérte. A mé­lyen t. pénzügyminiszter úr útban volt éppen az ajtótól ide a bársonyszékig, (Fábián Béla: Nem nagy út! Megtehetne egy kicsit nagyobb utat!) amikor a miniszter úr volt kegyes nekem válaszolni és azt mondta, mindent meg fog tenni arra, hogy ezeken a bajbajutott kereske­dőkön és iparosokon segítsen azok tekinteté­ben, amiket felhoztam. Azt mondtam az előbb: megáll a stráfkocsi, elviszi 10 pengő, meg 8 pengő, meg 40 pengő fe­jében a portékát olyan adótétel fejében, ame­lyet csak mostanság, a háború utáni keservek között léptettek életbe. Forgalmiadé címén, vagy egyéb járulékok címén irgalmatlanul el­viszik a holmikat. Az eltranszferálásra olyan rendelet van, hogy ha az ember elmegy az adó­felügyelőhöz és kéri, ne bántsa azt az embert, hiszen látja, hogy nem bírja, azt feleli rá: pa­rancs van, játszik az állásával és fejével. (Tauf fer Gábor: Es az árverésen nem folyik he semmi!) Ezt az oknélküli szigort kell eny­híteni a hivatásos kereskedőkkel szemben. Megszoktam azt, hogy amit nekem a mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr igér, azt min­dig meg is tartja. Meg is bízom benne most is. (Helyeslés jobbfelől.) Ezt a kijelentését, hogy ezeken a panaszokon segíteni fog, olybá ve­szem, hogy azt mondhatom ennek a kiskeres­kedő és ennek a kisiparosvilágnak, amely kín­lódva és gyötrődve várja, hogy a mélyen t­kormány milyen elhatározásra jut: miniszteri ígéret történt a Ház előtt arra, hogy ami mód csak van etekintetben, ez a segítség meglesz. A mód az: a fizetni akaró kereskedőnek és ipa­rosnak legyen lehetősége a fizetésre olyan rész­letekben, amely megengedhető és hagyják abba a transzferálásnak mai módját, mert ez csak a konok fizetni nemakaró adósokkal szemben van helyén. Mivel pedig a mélyen t. miniszter úr szava nekem garancia arra, hogy ez a segítség bekövetkezik, tudomásul veszem a miniszter úr válaszát. (Helyeslés a bal- és a jobboldalon.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kér­dezem a t. Házat, méltóztatik-e a miniszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Fábián Béla képviselő úr inter­pellációja a miniszterelnök úrihoz. A képviselő úr nyilatkozatot óhajt tenni. Fábián Béla: T. Képviselőház! Az egyetemi események és az azokkal kapcsolatos jelenségek tárgyában jegyeztem be egy interpellációt a miniszterelnök úrhoz. Tekintettel arra, hogy ezt az interpellációt csak a miniszterelnök úr je­lenlétében akarom elmondani és a miniszter-

Next

/
Thumbnails
Contents