Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-228

Az országgyűlés képviselőházának 228, elnök úr a Képviselőházban nincs jelen, (Zaj jobbfelől.) tisztelettel kérem a t. Házat, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy az interpellációmat a Képviselőház legközelebbi ülésén mondhassam el. Elnök: Méltóztatnak a halasztáshoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a halasztáshoz hozzájárul. (Váry Albert: Bízunk abban, hogy akkor már nem lesz időszerű. — Fábián Béla: Bízom benne én is!) Következik Lázár Miklós képviselő úr interpellációja az összkormányhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni! Patacsi Dénes jegyző (olvassa): «Interpelláció az összkormányhoz. Hajlandó-e a kormányzat a legsürgősebben intézkedni rendeleti úton, vagy egyszakaszos törvényjavaslat benyújtásával arról, hogy a terményjárandóságos községi és felekezeti tanítók, akiknek a közületek 2 millió pengő elmaradt fizetéssel tartoznak, összes elmaradt járandóságaikat még karácsony előtt a «gazdatartozások rendezésével kapcsolatos hitelműveletekről» szóló törvény által létesített alapból kapják átmenetileg mindaddig, amíg a vallásos közoktatásügyi miniszter úr a terményjárandóságos tanítók ügyének teljes rendezése céljából végleges törvényjavaslatot nyújt be? Van-e tudomása a kormányzatnak arról, hogy a terményjárandóságos tanítóság fizetésügye lényegében elsőrendű agrárügy, mert a mezőgazdasági termények katasztrofális áresése miatt vált a terményjárandóságos fizetés lehetetlenné? Budapest, 1933 december hó 5-én Lázár Miklós s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Lázár Miklós: T. Képviselőház! Nagyon jól tudom, hogy annak a problémának a gondja, amelyet az imént felolvasott interpellációmban foglaltam össze, mázsás súllyal nehezedik nemcsak az egész magyar társadalomnak, hanem a kormánynak is a lelkiismeretére. Éppen ezért engedtessék meg nekem az a kijelentés, hogy mélységesen fájlalom, hogy az igen t. kultuszminiszter úr, aki ebben a kérdésben a válaszadásra illetékes, nem jelent itt meg interpellációm meghallgatására. Ez a kérdés 12.200 tanító életexisztenciáját érdekli. (Farkasfalvi Farkas Géza: Akikre a jövő generáció bízva van!) Űgy van! Nem pártpolitikai, hanem nemzetgazdasági kérdés ez. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Éppen ezért nem az én szerény személyem megsértésének veszem azt, hogy az igen t. kultuszminiszter úr erre az interpellációra nem kíváncsi, hanem mély fájdalommal állapítom meg, hogy ezzel a kérdéssel minden valószínűség szerint nem kíván itt a parlamentben foglalkozni. (Zaj jobbfelől. — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Már pedig én ezt a kérdést nemcsak kulturális és szociális szempontból, hanem politikai, nemzeti és polgári politikai szempontból is életveszedelmesnek tartom (Tanffer Gábor: Űgy van! Radikalizálnak, már volt rá példa!) és veszedelmesnek tartom, ha ezt a kérdést •—hogy nyiltan kimondjam — már hónapok óta rothadni hagyjuk. (Zaj jobbfelől. — Halljuk! Halljuk! a baloldalon. — Farkasfalvi Farkas Géza: Nem értem, hogy meg sem hallgatják! Ez ma az országban az egyik legfontosabb kérdés! — Elnök csenget. — Tauf fer Gábor: Fontos, hiszen a tanítók a legjobb kortesek. — Váry Albert: Én hallgatom!) Ez a kérdés nem érdekli az igen t. többséget. Ügy látszik, hogy ülése 1933 december 13-án, szerdán. 91 csak a választásokon érdekli őket a tanítóság álláspontja. (Felkiáltások a jobboldalon; Dehoqy, dehogy! Többen vagyunk itt, mint önök ott!) T. Ház! A falun a (magyar államiságnak két pillére van. Az egyik a községháza, a másik az iskola. Az én szerény véleményem szerint az iskolának omég sokkal mélyebb hatása van a falura, mint a községházának. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon. — Egy hang jobbfelől: Temészetes!) Ismeretes az a tényállás, — amelyet akár színezni, akár felnagy itatni, akár politikai indulatok, vagy szenvedélyek számára iklihasználni teljesen alkalmatlannak tartok és ezt máris elutasítom magamtól. (Váry Albert: Nagyotti helyes!) — hogy 12.200 tanító Magyarországon, az úgynevezett nem állami tanítók kategóriája, tehát azok, akik nem az államtól, hanem az egyházaktól, f alapítványoktól és közületektől kapják fizetésük legnagyobb részét, már hónlapok óta nem kap fizetést, először a búzaárak katasztrofális esése folytán, másodszor pedig azért, mert az egyházi adók siralmasan folynak be és maguk az egyházakis a legirgalniatlanabb válságban szenvednek. (Ügy van! balfelől.) A magyar kultúrának ez a 12.200 katonája tehát hosszú hónapok óta nem kap fizetést. (Tauffer Gábor: Lehetetlen helyzet!) Mit jelent ez? En 'ismételten hangsúlyozom, hogy életveszedelmesnek tartom az állam, továbbá minden nemzeti és polgári politika szempontjából, ha az országnak éppen ez a két katonája,^ az egyik a kultúrának. a másik pedig az államnak, a közigazgatásinak a reprezentánsa, rendetlenül vagy sehogysem kapja meg fizetését. Miért? Azért, mert nagyon jól tudjuk, hogy a nadrágos embernek a faluban nincs becsülete, ha nem konszolidált életet folytat. Konszolidált életeit folytatni egy tanítónak annyit jelent, mint példát adni a tisztaságban, a tisztességben, a megközelíthetetlenségbein, — ugyanez áll a jegyzőre is — ez pedig fizetés nélkül: fából vaskarika. (Ügv van! a baloldalon.) Ezért emelemi ki ezt a kérdést a napipolitikából és ezért foglalkozom vele nem pártpolitikai szempontból, hanem — még egyszer hangsúlyozom — nemzetpolitikai szempontból. T. Ház! A tanítóság hónapok óta instanciázik és nem kap egyebet, mint ígéreteket. Felolvashatnék itt száz meg száz levelet. Hiszen mindannyi an garmadával kapjuk a leveleket, amelyeknek mindegyikében ugyanaz van. Egészen bizonyos vagyok henné, hogy azokban a levelekben, amelyeket t. képviselőtársaim a kerületekből kapnak, szintén benne vam az, amit én most egy ilyen levélből felöl vasok (olvassa): «Szégyen, de kimondom,» — írja egy magyar tanító — «hogy még ruhám sincs. Ami rajtam van, vagy a másé, vagy ha az enyém, még nincs kifizetve a kereskedőnek. Nincs egy rendes fehérneműm; kölcsönkért inget viselek! De nem szégyenlem magam. Ugyan az én bűnöm-e az, hogy egy évi kántortanítói munkámért 120 métermázsa rozsot kapok, lami csak egy kis jóakarattal ér annyit. mint egy állami segédtanító kollégám két havi fizetése.» Ezt írja egy derék református tanító, akinek ismerem a ^munkásságát, mert ismerem azt a falut, ahol működik és figyelemmel kísérem tevékenységét. Példásain kulturált, kitűnő szervező erő, — nem politikai, hanem kulturális értelemben — reggeltől estig dolgozik, különmunkákat végez, amelyek végzéséért fizetésre nem számíthat. Azt írja tovább ez a tanító (olvassa)): «Mikor a községi kisibíró közel 12*