Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-228

Az országgyűlés képviselőházának 22$. ülése 1933 december 13-án, szerdán. 77 viselőtársaim részéről is felsorolt sérelmes intézkedéseit, hogy erre a 3 és félmillió pengő megtakarításra feltétlenül szükség van es bármilyen kevés is ez, ezen az oldalon és más oldalakon újabb összegek megtakarításánál minden fillér számításba jön és ezért szükséges ennek a javaslatnak: az elfogadása. Ha 3 és félmillió pengő megtakarításra van szükség, azt elsősorban a nyugdíjasokon kell behozni? Nem az állami üzemek költségvetése volna-e az a terület, ahol sokkal többet lehetne megtakarítani, mint 3 és félmillió pengőt? Az 1934. évi költségvetés adatai szerint a költségvetés végösszege 1173 millió pengőt tesz ki és ebben 563-5 millió pengővel szerepelnek az állami üzemek. Ha tehát az állami üzemek költségvetéséből 3-5 millió pengőt akarnánk lefaragni, ez csupán 0-6%-ot tenne ki és már ebben az esetben is mellőzni lehetne az antiszociális intézkedéseknek azt a nagy sorozatát, amelyet ez a javaslat magában rejt. Ha nemcsak a takarékosság, hanem a méltányosság szempontját, a szociális szempontokat és az emberi szív szempontjait is tekintem, akkor mégis figyelembe kell hogy vegyem azt is, hogy azok a 100—120 pengőt meg nem haladó havifizetéses nyugdíjasok, akik betöltötték már hetvenedik életévüket, mentesüljenek a lakbércsökkentés, alól. Az ilyen korú nyugdíjasok száma úgyis igen elenyésző és így jelentéktelen volna az az összeg, amely ezen a címen a megtakarításra szánt Összegből levonandó lenne. Azt mondja az indokolás s általában azt mondja a pénzügyminiszter úr is, hogy a kormány kényszerhelyzetben van és kényszerhelyzetben kénytelen ezt a javaslatot beterjeszteni; kényszeríti őt az a jelentés, amelyet Tyler nép-, szövetségi főmegbízott időszakonként Budapesten- ki szokott bocsátani. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy csodálkozásomnak adjak kifejezést a felett, hogy miért csak itt kényszeríti a kormányt Tyler népszövetségi főmegbízott véleménye, miért nem kényszeríti az állami üzemek költségvetéseinek redukciójánál is, ahol sokkal inkább, sokkal méltányosabbá^ és ^ sokkal szükségesebben volna ez megoldandó, mint ezen a területen és ahol az iparnak és kereskedelemnek hasznát lehetne ezzel szolgálni. Ezzel szemben ez ,a javaslat nemcsak közvetlenül a tisztviselőtársadalmat sújtja, hanem közvetve az egész polgárságot érinti. Amikor legutoljára szóbakerült az, hogy miket kíván jelentéseiben Tyler népszövetségi főmegbizott úr, akkor a földmívelésügyi miniszter úr a főmegbizott urat előkelő idegennek nevezte. A pénzügyminiszter úr viszont most ennek az előkelő idegennek szavára egy egész kategóriát a nyomor szélére taszít. Neon tudom, hogy mi a kormányzat hivatalos álláspontja: a földmívelésügyi miniszter úré-e, avagy a pénzügyminiszter úré? Hogyan egyeztethető össze ez a két álláspont? Vájjon ugyanúgy, ahogy a földmívelésügyi miniszter iir agrár szerété tét kitűnően összeegyezteti a Belvárosi Polarári Kör elnökének merkantilszeretetével? Valószínűleg ugyanúgy egyezteti öszsze, mert hiszen tegnap a földmívelésügyi miniszter úr, mint a Belvárosi Polgári Kör elnöke, a városi lakosság szeretetéről beszélt, legutoljára pedig azt mondotta, hogy menjünk ki a falura, nézzük meg ott a nyomort s akkor majd látjuk, hogy milyen előnyös, milyen nagyszerű, milyen kitűnő helyzetben él a. főváros lakossága. Generális intézkedésre van szükség és nem részletmunkára. Ha az egyik foglalkozási ágat segítjük, ez a többinek semmiesetre sem használ még, ha az egyik foglalkozási ágnak ártunk, ez a többinek még nem fog javára válni. Ha az egyiknek látszatsegítséget nyújtunk, ez lehet annaik számára injekció, de nem az az operálókés, amely az egész társadalom számára szükséges volna. A nemzeti öncélúság, a nemzeti egység gyönyörű fogalmak, ezeknek vaknak azonban tartalmat kell adni, mert tartalom nélkül nem egyebek, mint a Bánk bán bordalának híres mondása: «Eloszlik, mint a buborék s marad mi volt, a puszta lég.» Ezt a bánkbáni bordalt idézhetjük egy esztendő óta, amióta e gyönyörű fogalmakat sokszor halljuk, de a tartalmát élvezni egy esztendőn keresztül egyáltalában nem volt módunkban. A nemzeti egységgel és a nemzeti öncélú s ággal szemben éppen az ellenkezőt szolgálja ez a javaslat, amelyet most a t. Ház tárgyal. Ezt a javaslatot komolyan kell tárgyalnunk és ennél a javaslatnál nem lehet szellemeskednünk, ennél a javaslatnál tényleg nem lehet viccelődnünk. Nagyon igaza van a miniszterelnök úrnak, aki a javaslat tárgyalása alkalmával azt mondotta, hogy a parlamentben ne vicceljünk, hogy a parlament ne legyen a viccelődés helye. Igaza van, azért, mert ha visszanézünk a régi magyar parlamentarizmusra, a Beöthy Algernonok, a Károlyi Gáborok és Eötvös Károlyok idejére, akkor helye volt a viccelődésnek a parlamentben,

r mert akkor egy kedélyes világnak - sziporkázó szellemességét hallhattuk. Ma azonban egy kedélytelen világban élünk és nem mérhetjük magunkat össze azokkal a nagyokkal, akik egykor e parlamentnek padjaiban foglaltak helyet. Ha összehasonlítjuk a mostani parlamentet az egykor viccelődő és szellemes parlamenttel, ez az összehasonlítás nem volna más, mint az, hogy a régiek nagy színjáték hősei voltak, mi pedig csak egy bábszínháznak dróton rángatott, látszatra beszélő és mozgó, de tényleg kóccal telített bábjai vagyunk. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a parlament méltóságát és tekintélyét ne séitse. (Meskó Zoltán: Hozzá milyen csendesen sért! Észre sem veszi az ember!) Vázsonyi János: Meghajlok az elnök úr figyelmeztetése előtt és egészen csendesen^ és szerényen — mert magam is a nietzschei tanítás követője vagyok, hogy aki harsány hangot tart a torkában, annak nincs érzése a szívében és a lelkében — mondom, egészen szerényen és csendesen terjesztem a kormányhoz azt a kéréseimet

1 hogy ne szélesítse ki tovább a háborús kivételes hatalmat. A háborús kivételes hatalom kiszélesítése helyett állítsa helyre, állítsuk együttesen helyre a béke mindennapi rendjét. Ne kérjen és te kapjon privilégiumot egyetlen foglalkozási as és társadalmi osztály sem. Ne vegyék el az éltető levegőt sem egyik foglalkozási ágtól, egyik társadalmi osztálytól sem. Ne verekedjünk és ne tüntessünk sem jobbra, sem balra, íMeskó Zoltán: És tartsuk meg a törvényeket!) Megvert bennünket úgyis az Isten azzal, hogy nincs kenyerünk, hogy nincs . elegendő jövedelme egyetlen foglalkozási ágnak, egyetlen osztálynak, egyetlen társadalmi rétegnek sem. Az a verekedés, amely kint lezajlik, csak azért történik, mert a darab kenyere hiányzik annak, akit megvernek és annak is, aki verekszik. Ez a parlament valamikor a gravaminális politikának csarnoka volt és a parlament jogelődje, a régi rendi országgyűlés is a gravaminális politikának jegyében zajlott le hosszú-