Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-227
50 Az országgyűlés képviselőházának 227. ülése 193$ december 12-én kedden megnyomorodtunk, csonkák lettünk; — ma az egész adminisztráció egy fordított gúla, hegyével lefelé és fennt a széles síkon túlteng a magas bürokrácia az ország tetején — ha ezt mondta volna az igen t. kormány: ezeket meg ezeket az intézkedéseket, ezeket a felesleges és nem szükséges intézményeiket le akarom bontani, ha megjelölte volna azokat az intézményeket, amelyeket lebontásra szánt és azt mondta volna: ezzel a lebontással az ország számára ennyi és ennyi megtakarítást tudtunk elérni, akkor még logikusan lehetett volna beszélni erről a kérdésről. De idehozni egy javaslatot, amelyből azt sem tudjuk, hogy mennyi időre szól, hogy kiket, milyen mértékben óhajtanak leépíteni, amely javaslat jogbizonytalanságot teremt s amikor az ország eresztékei úgyszólván recsegnek, ropognak, a helyett, hogy ezeket erősítené, még lazítani akarja, — ez olyan elgondolás, hogy nem áll módomban, bár pártom a leépítés mellett van, a javaslatnak erről a szakaszáról még csak vitába is szállnom. (Elénk helyeslés a balközépen.) Igenis, pártunk is vallja, hogy szüksége van az országnak tisztességesen dotált tanítói karra, szüksége van pontosan működő és a legegyszerűbb keretek között mozgó adminisztrációra, szüksége van áttekinthető adóigazgatásra, de könyörtelenül le kell bontani azokat az épületeket, amelyeik a mi csonkaságunk és szegénységünk mellett az ország igényeinek ma nem felelhetnek meg. Igen t. Ház! Mit látunk mai A legmagasabb ibürokráciában azt látjuk, hogy már azokat a teendőket is magukhoz ragadják, amelyeket eddig útkaparók és éjjeli őrök végeztek. Hiszen a iközségi költségvetések felülvizsgálata során már arról is a legmagasabb fórumon döntenek, vájjon egy apaállat a községben milyen szénaadagot kapjon. Mindez véleményem szerint azért történik, hogy maguknak minél nagyobb hatáskört szerezve a maguk nélkülözhetetlenségét és szükségszerűségét igazolják az ország közvéleménye^ előtt- A kormányzatnak ez az eljárása, szerény véleményem szerint kiöli az alsóbb hatósági kategóriákból a felelősségnek minden érzését. Nem mernek egy bátor, iniciatív lépést sem tenni a nélkül, hogy előbb a kormány intencióiról ne kérnének felvilágosítást. Mielőtt tehát ezt a javaslatot benyújtották, feltétlenül szükség lett volna arra, hogy a kormány benyújtsa a racionalizálási törvényjavaslatot. Nem szükséges ehhez kormánybiztos, sem amerikai tanulmányút, de még kétezer oldalas szakkönyv sem. Ehhez egynéhány miniszter kellett volna, aki ismeri az adminisztráció minden osinját-binját, aki meglátja a fától az erdőt. Nem mondom, fájdalmas operáció lenne ez a létszámcsökkentés, fájdalmas operáció lenne egyes intézmények lebontása, amelyek egy hatalmas, nagy, anyagiakban és kultúrában is gazdag ország díszére válhattak volna, azonban a mai viszonyok között ezek nem felelnek meg. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ha fájdalmas is volna ez az operáció, ennek fájdalmasságát enyhíthetjük az által, ha e leépítések során elsősorban azokat bocsátanék el, illetőleg azokat küldenők nyugdíjba, akiknek más megélhetési forrásuk is van. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Egyesek talán csóválni fogják a fejükét erre a merész megállapításra, azonban nekem, aki alsóbb és felsőbb közigazgatási kategóriáimról w5? ^ m es talan elmondhatom maEr-uf ^ismerem annak minden csinját2SP\Ä* n? vallanom > h°sy minden magasabb hivatalban, a minisztériumokban is van harom-negy kitűnő koponya, tanult ember, a ^V? 6 ^ f 1111 ? buzgó ' szorgalmas, tisztességes .bürokrata, beamter ember s olyan mindf g í'i »&. ezek közül az .egyiket vagy a másikat kuldom-e el, mert hiszen ennek következtében az adminisztráció menete semmiféle zökkenest nem szenved. Azonban szükség törvényt bont, s mikor volt nagyobb a szükség ebben a nyomorúságos országban, mint éppen ma? Bár M? r í2 a Í3 s , ldokb ' e n nem volna helyes, hogy az íüeto tisztviselők anyagi jóléte, anyagi bázisa szempontjából mérlegeljem azt, hogy kit tartok vissza, ma olyan időket élünk, hogy ezt a szempontot is mérlegelnünk kell. ,?F? n *• Ház! Ha a kormány ezzel a raciona™*#* javaslattal jött volna, azt is megláthattuk volna, hogy tulajdonképpen mit takarítunk meg ezzel az új javaslattal, mert hiszen az a megtakarítás, amit a pénzügyminiszter ur a bizottságban e javaslattal kapcsolatban bejelentett, mindössze 3-5 milliót jelent direkte. Ha azonban indirekte számítom,' nem Delent annyit, mert hiszen a csökkentések után a tisztviselők jó része kisebb és kisebb lakásba fog vonulni, kevesebb és kevesebb adó fog ezen a címen befolyni; az üymódon elvesztett Összeget egyes számítások szerint közel 1 millió pengőnek ítélik meg, tehát az állam számára tulajdonképpen ez az egé^z csökkentési javaslat 2-5—3 millió pengő megtakarítást jelent. Ha azonban egy ilyen racionalizálási javaslat esetén több is lenne a nyugdíjas, mint ma, az aktív tisztviselőknek járó fizetések és a nyugdíjak közötti differencia mégis sokkal több lenne, másrészt pedig elérkezhettünk volna egy olyan adminisztrációs kerethez, amely a mai csonka, szegény országnak megfelel és akkor ezeket a tisztviselőket rendesen, tisztességesen dotálva, egy kiegyensúlyozott, megelégedett tisztviselői kart kaptunk volna. (Ügy van! Úgy van! a balközépen.) Igen t. Ház! Nem akarok azokról a borzalmas erkölcsi és szubjektív károkról beszélni, amelyeket ez a javaslat a tisztviselő társadalomban ki fog váltani; ezekről előttem szólott igen t. képviselőtársaim már bőven megemlékeztek. Én csak azt vagyok bátor tisztelettel kérdezni: mikor fog eljönni az ideje annak, hogy ezekbe a kérdésekbe alaposan, intézményesen nyúljunk bele. Hiszen akármilyen kérdést vetnek fel itt a Házban, legyen az helyes, okos földbirtokpolitika kérdése, tisztviselői kérdés, bankkérdés, a mezőgazdaság átszervezésének kérdése, mindig azt mondják, hogy ilyen súlyos időkben nem lehet ehhez a kérdéshez hozzányúlni. (Gallasz Ágost Rudolf: TJj választás kellene!) Hát éppen a nyugdíjkérdés az» amelyhez ezekben a súlyos időkben hozzá keli és hozzá lehet nyúlni? Bocsánatot kérek, nem látom az egészben a koncepciót s nem tudom, hogy mit akarnak elérni ezzel a javaslattal. (Egy hang balfelől: Miért éppen ebben legyen koncepció?) Igaza van igen t. képviselőtársamnak, miért éppen ebben legyen koncepció, die már valahol szerettük volna ezt látni, hiszen most már itt állunk egy esztendeje a kormány működésének megkezdése óta és lehet valami igényünk abban a tekintetben, hogy koncepciós javaslatokkal jöjjenek a Ház elé. Ez a 2. § — mint mondom — a t kormányzati tehetetlenségnek, kapkodásnak és koncepciótlanságnak kiáltó bizonyítéka. Jól tudja a kormány, hogy az adminisztráció kérdéséhez
