Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-227

Az országgyűlés képviselőházának Ê27. ülése 19ÙB december 12-én, kedden. fii (hozzá kell nyúlnia és ebben a javaslatban úgy a felületen is próbál tapogatózni, azonban nagyon rossz helyre nyúl és a kérdések mélyére egyáltalában nem hatol. Tessék tehát idejönni a nyugdíj javaslat előtt a racionalizálási törvényjavaslattal, amely határozottan megvonja az állami adminisztráció lecsökkentett kereteit, tessék benyújtani az új rész vény jogi reformot. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) amely áldozatokat követel azoktól is, akik még a mai időkben is képesek áldozatok hozatalára, tessék azután leszállítani a magas ipari árakat és olcsóbbá tenni a magas kincstári részesedéssel és kartellhaszonrészesedéssel terhelt mezőgazdasági árakat! (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Akikor, de csak akkor lehet áldozatot követelni attól a tisztviselőtársadalomtól is. amely ma már, különösen a városokban, úgyszólván a végét járja. T. Ház! Szerettünk volna ebben a javaslatban, ha már koncepciót nem is, de legalább valami rendszerességet látni. Például megállapította volna ez a javaslat a nyugdíjak (minimumát és amellett ugyanakkor parallel a nyugdíjak maximumát is. Itt van a gazdiag Franciaország, ahol megvan állapítva a nyugdíjak maximuma. Kevés idővel ezelőtt még Magyarországon is meg volt állapítva, amikor talán még bővebben tudtuk dotálni az érdemekben gazdag tisztviselőket, de ma a nyugdíjak korlátlansága egyenesen vétek az ország teherbíróképességével szemben.. Itt a kormány kontemplál bizonyos intézkedéseket azokkal a nyugdíjasokkal szemben, akik közszolgálatban» vagy közüzemekben a nyugdíjaztatás után is bizonyos állást vállalnak és így dupla jövedelmet élveznek. En ebben a tekintetben még egy lépéssel tovább mennék, még pedig abból kiindulva, amit az előbb voltam bátor mondani, hogy a szükség törvényt bont. Miért legyen rosszabb helyzetben az a nyugdíjas tisztviselő, aki esetleg egy kisebb javadalmazást tud találni az államnál, közüzemnél,^ vármegyénél, vagy más 'közpénztárból alimentált vállalkozásnál, mint az a nyugdíjas, aki kitűnően el tud helyezkedni privát vállalatoknál? Miért tanúsítsanak azért vele szemben más eljárást? Igenis, a szükség törvényt bont. Addig, amíg ilyen súlyos helyzetben van az ország, addig, amíg nem tudjuk rendezni termelésünket, míg' nem tudjuk megnyitni azokat az erőforrásokat, amelyekből mégis dotálni tudjuk a mi nyugdíjasainkat, méltóztassanak ezekkel szemben a nyugdíjat felfüggeszteni addig, amíg ezek a magánalkalmazást jelentő állások előnyét is élvezik. Sok szó esett itt a szolgálati pragmatikáról. Ezt beigérték már a tisztviselőtársadalomnak réges-régen és mégis mit látunk*? Ez^ a, javaslat még csak nem is érinti ezt a kérdést. A kormány még csak ígéretet sem tesz ebben az irányban. Ha az általam felvetett javaslat megvalósulna, vagy ha előbb kidolgoznák a racionalizálási törvényjavaslatot, ha előbb lebontanák azokat a kereteket, amelyek az ország teherviselőképességét nyomják, ha meg volna a végleges státus, amelyet ez az ország el tud látni és fenn tud tartani, akkor igenis, utána, vagy ezzel parallel meg lehetne teremteni a szolgálati pragmatikát is. Egy ilyen akasztófaparagrafus mellett, ilyen selyemzsinórparagrafus mellett azonban logikai lehetetlenség szolgálati pragmatikáról beszélni, mert a szolgálati pragmatika tulajdonképpen nem egyéb, mint körülbástyázása a tisztviselői kötelességeknek és jogoknak. Egy körülbástyázott tisztviselővel szemben nem lehetne akasztófaparagrafust alkalmazni, tehát, úgylátszik, itt a hiba, itt van az indoka annak, hogy miért nem lehet ma ezzel a javaslattal parallel idehozni már a szolgálati pragmatikára vonatkozó tör vény javaslatot is. Egy bizonytalan tartalmú és bizonytalan tartamú kényszernyugdíjazás mellett nem lehet szolgálati pragmatikáról beszélni. Akinek csak egy kis érzéke ÍR van az állami élet helyes funkcionálásának megítéléséhez, az ilyen korcsszülöttel — bocsánat a kifejezésért — nem jött volna ide az igen t. Ház elé. Nemcsak a tisztviselőtársadalomnak, de vallom, hogy magának az országnak is szüksége van szolgálati pragmatikára, mert minél súlyosabbak az ország gazdasági viszonyai, minél rettenetesebb a szegénység és minél több alkalom van arra, hogy a közigazgatás, az állami apparátus belenyúljon egyes állampolgárok életébe, annál inkább szükség van arra, hogy szolgálati pragmatika legyen, hogy az a tisztviselő igenis tudja azt: mik az ő kötelességei, de tudja azt is, hogy mik az ő jogai s az az állampolgár is tudja, hogy egy olyan tisztviselővel áll szemben, akinek csak saját lelkiismerete parancsszavára kell hallgatnia. Igen t. Ház! Innen, ellenzéki oldalról azért is fontosnak tartjuk a szolgálati pragmatika mielőbbi megalkotását, mert akkor nem állhatna elő olyan helyzet, mint amilyen — sajnos — ma igen gyakran előáll. Nekem, mint egy olyan vármegye volt közigazgatási tisztviselőjének, ahol hála Istennek még ma is a teljes objektivitás, a törvények tisztelete uralkodik, másutt gyakorta kell tapasztalnom éppen a szolgálati pragmatika hiányából kifolyólag, hogy például éppen a gazdaadós-javaslattal kapcsolatban az ott szűken kiszabott kedvezményeket csak azok kaphatják meg, akik azoknak kedvesek és a szívükhöz közelebb állnak. Ez, sajnos, így van. Szolgálati pragmatika esetén azonban ez a tisztviselő semmiféle felsőbb behatással és paranccsal cselekvéseiben, intézkedéseiben nem befolyásolható s csak a lelkiismerete vezeti. Igen t. Ház! Most jövök a legfájdalmasabb ponthoz. Ez a javaslat a helyett, hogy a tisztviselői függetlenséget minél erősebben körülbástyázná, ellenkezőleg még visszaesést mutat a múlthoz képest, mert hozzányúl a legszentebbhez, a bírói függetlenséghez is. Az igazságügyminiszter úr a múltkor egy közbeszólásra azt mondta, hogy: kérem, csak nem tételezik fel az urak rólam, hogy én a bírói •karral szemben másként járnék el, mint a hogyan azt a köz érdeke megkívánja. Nem vonom kétségbe az igen t. igazságügyminiszter úr jóhiszeműségét és jószándékát, talán más miniszter úrét sem vonom kétségbe, ma azonban, amikor az egyszerű nép előtt és a nép lelkében úgyszólván már minden erkölcsbe és magasabb ideálba vetett hit megrendül, ma csak egy fórum van ahová levett kalappal és a tiszta igazság érvényesülésének reményében mehet be, s ez: a bíróság épülete. Ha azonban azt érzi és azt látja, hogy ehhez is hozzányúlnak s utolsó mentsvárát is megrángatják, akkor nagyon rossz szolgálatot teszünk éppen az ország közvéleményének, amikor ehhez a bírói függetlenséghez is hozzányúlunk. Ügy tudom, hogy az utánam szóló Petró Kálmán igen t. képviselőtársam és barátom ezzel a kérdéssel bővebben fog foglalkozni. Bennem 7* •