Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-227

Az országgyűlés képviselőházának 227. miért ilyen magas a létszám, ne méltóztassék azt mondani, hogy ennek is Trianon az oka. Ez a legkézenfekvőbb, ezt halljuk állandóan a túloldalról, hogy a trianoni békeszerződés okozta ilyen rohamos módon a nyugdíjasok számának megnövekedését. Nem ez az oka. Az oka kezdődilk egyrészt az ellenforradalom diadalra jutása után, amikor azokat a tisztr viselőket, akik politikai szempontból niem voltak kívánatosak, akik nem hódoltaík be az ébredő szellemnek 1919-ben és 1920-ban, vagy egyszerűen igazoltatás! eljárás során — mint korábban rámutattam — eltávolították állásukból, — de ezeknek nyugdíjat sem adtak — vagy pedig kényszer útján nyugdíjibá helyezték őket és ezáltal egészséges, munkabíró, munkájukat becsületesen ellátó tisztviselők, a tanárok tekintélyes részét helyezték nyugdíjba és ezzel megterhelték az állam költségvetését. Ez a rendszer folyt az 1922: VI. te, a B-listázás, valamint az 1923:XXXV. és 1924 :IV te.-kek alapján. Mindezeknek a törvényeknek rendelkezései folytán tekintélyes tábort r távolítottak el a köztisztviselői létszámból, anélkül azonban

1

, hogy ezek eltávolítása után állásukat üresen hagyták volna ás a megtakarításokat az állampénztár javára könyvelhették volna el. Ellenkezőleg az történt, hogy a nyugdíj aktkai megterhelték az államháztartást, azonkívül az aktív tisztviselők illetményeit i's be kellett állítani a költségvetésbe és azt is ki kell most fizetni. Ennek az állapotnak és ennek a kormányintézkedésnek következménye az, hogy míg 1913-ban a nyugdíjteher — pengőre átszámítva — körülbelül 66 millió pengő volt, addig mosit CsonkaMagyarország nyugdíj terhe az üzemekével együtt 224,485.000 pengő, amiből a pénzügyminiszter úr által készített kimutatás (szerint is maguknak a trianoni békeszerződés folytán idemenekült nyugdíjasoknak illetménye 87.6 millió pengőt tesz ki, úgyhogy ha le is vonjuk ezt az összeget, a költségvetési nyugdíjteher még akkor is 149 millió, kereken 150 millió pengő. Lehet-e, t. Képviselőház, olyan gazdasági viszonyok között sínylődő országnak, mint amilyenek között ma élünk, ilyen horribilis terhet elviselnie? Lehet-e egy országnak 150 milliós, még inkább pedig az effektive elviselendő 227 millió pengős nyugdíjterhet elviselnie alkkor, amikor csak a nyugdíjasok részére folyósított illetmények egyharmadát teszik ki az egész állami költségvetésnek? Lehetséges-e ez, és ha t. képviselőtársaim azt mondják, hogy igen, lehetséges, akkor megdöbbentőnek kell tekinteni ezt a feleletet, mert szerintem teljesen: elviselhetetlen ez a magas teher és szerintem ennek revízióját valahogyan végre kell hajtani, a kormánynak pedig, ha nem is itt, de másutt olyan megtakarításokat kell eszközölnie, amelyek lehetővé teszik, hogy ez az összeg a költségvetésbe be állítható és az ország által megfizethető legyen. Ennél a kérdésnél nem hagyhatom figyelmen kívül azt a kritikát, amellyel a Bethlenkormányt illettük már alkkor, amikor a hágai egyesség szerint ezt a nyugdíjterhet a Bethlen-kormány magára vállalta. Akkor is mondottuk felszólalásunkban, — ha jól emlékszem, magam is kritikával illettem a kormánynak ezt a ténykedését és ma is hangsúlyozom, de ezt megelőzőleg is hangsúlyoztam — hogyha azt az energiát, amelyet a kormány az optánsgrófok birtokának megvédésére íeûlése 1933 december 12-én, kedden. 47 cséréit, nem erre, hanem az évenként visszatérő 87 millió pengős nyugdíjtehernek az utódállamok terhére való áthárítására fordított volna, akkor — meg vagyok róla győződve — éppen olyan győzelmet tudott volna elérni, mint amilyent az optánskérdés megoldásává] elért. Ha pedig ezt elérte volna, akkor sokkal jobban megillette volna Bethlen Istvánt a Lloyd vacsora, mint ahogy megillette azért, hogy csak az optánskérdést sikerült — az ő szempontjából természetesen közmegnyugvásra — elintézni. Méltóztassanak elképzelni t. képviselőtársaim, mennyi könnyet lehetne letörölni, ha nem kellene az ország adózó polgárságától ezt a 87'6 milliót ma kisajtolni. Hány exisztenciát tudnánk megmenteni, mennyivel kevesebb adót kellene behajtani, mennyivel kevesebb transzferálást, mennyivel kevesebb adóárverést kellene kitűzni és végrehajtani, ha nem kellene az országnak csupán a hágai egyezmény szerint elvállalt, ezt a 187 millió pengős tehertételét elviselnie? Annakidején nagy diadallal jött haza a Bethlen-kormány, hogy sikerült a jóvátétel kérdését megoldani, és hogy sikerült a jóvátétel összegét évi 10 millió aranyfrankban megállapítani. Ha ezt az összeget az évi 87 millió pengőt kitevő trianoni nyugdíj teherrel összehasonlítjuk, felvetem a kérdést; van-e még ország, amely olyan súlyos terhet vállalt magára, mint Magyarország Bethlen István elhibázott külpolitikája és elhibázott intézkedése folytán? Sajnos, ma már túl vagyunk ezen a ponton és itt segíteni nem tudunk. Kénytelenek voltunk ezt a terhet [magunkra vállalni és kénytelen ezt a terhet ennek az 'országnak az adófizető polgársága kiizzadni. Hogy milyen körülmények között, ezt csak az látja, aki megfordul a vidéken és végighallgatja az, iparosnak, a kereskedőnek, a gazdának, vagy az intellektuell-pályákon lévőknek a keservét, látja a megélhetésért való küzdelmét és az elviselhetetlen közterheknek a nagyságát. A törvényjavaslat 7. §-a a királyi ítélŐbírákra és a királyi ügyészekre vonatkozólag rendelkezik. Ezekre is érvénybe kívánja léptetni a törvényjavaslat 2. §-ában foglalt rendelkezéseket, mégis azzal az eltéréssel, hogy ezekre vonatkozólag nem a 3-as és az 5-ös bizottság döntését, illetőleg javaslatát kéri ki, és nem korlátlanul a miniszter van hivatva az ítélőbírák és ügyészek ügyeiben végérvényesen dönteni, hanem meghagyja ezekben az esetekben az 1871 :IX. te. 7—10. §-aiban foglalt szabályokat. Meg kell vallanom, hogy engem ennek a törvényjavaslatnak idevonatkozó rendelkezése egyáltalában nem nyugtat meg, mert igenis ez a rendelkezés alkalmas a királyi ítélőbírák és a királyi ügyészek tagjainak a megrendszabályozására és függő helyzetüknek további állami kézben való tartására. Még az a kevés bírói függetlenség is eliminálható ezzel az intézkedéssel, amelyről eddig beszélhettünk. Mert bármennyire is hangoztatta is a t. előadó úr a törvényjavaslatnak ezt a rendelkezését és bármennyire védte is ezt a bizottságban az igazságügyminiszter úr, hogy a bírói fegyelmi fórumok tulajdonképpen megmaradnak, méltóztassanak elképzelni azt a bírót, akit viszont felülről fegyelmi alá lehet vonni és aki ellen a fegyelmit tényleg el is lehet rendelni. (Propper Sándor: Hol vannak a miniszter urak? Minden miniszter vacsorázni ment? — Zaj.) Igenis meg lehet indítani a bírák és az ügyé-