Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-227

Az országgyűlés képviselőházának 227 vább haladtunk a megszorító intézkedések, neon pedig a jogkiterjesztés terén. T. képviselőtársaim a maguk esetéből vegyenek példáikat arra, hogy mi a helyzete annak az állami vagy közigazgatási tisztviselőnek, aki panasszal fordul a közigazgatási bírósághoz a miniszter intézkedése eilen. Ilyenkor két jelenséget tapasztalhatunk. Az egyik jelenség az, hogy a beadott panaszt maga a minisztérium nagyon gyakran éveken keresztül nem terjeszti a közigazgatási bíróság elé, tehát elvonja a bírói ítélkezés alól, ,gy legalább is hosszú időre megakasztja a bírói ítélkezést. A másik esetben pedig, mivel a közigazgatási bíróság túlterhelt és túlterhelésnek megszüntetésére sem a mostani kormány, sem az előző kormányok semmiféle intézkedést nem tettek, megtörténik az, hogy mire az a tisztviselő, akit jogsérelem ért az állásából való elbocsátással vagy nyugdíjaztatással, jogorvoslatot kap, mire a közigazgatási bíróságnál elintézik a panaszát, míg végre valahogyan döntés történik a sorsában, három, némely esetben öt, vagy hat év is eltelik. Ehhez hozzáveszem még azt, amit megint nemcsak: én tapasztalhatok nagyon gyakran, hanem — azt hiszem — rajtam kívül a Képviselőháznak más tagjai is, hogy például a vasútnál nagyon gyakori eset az, hogy a véglegesítési idő három évben lévén megállapítva, közvetlenül a harmadik év lejárta előtt bocsátják el az alkalmazottat. Az állami alkalmazásban, a közigazgatási alkalmazásban, a városoknál szintén a nyugdíj intézmény megszerzése, vagy beállta előtt néhány 'hónappal bocsátják el az alkalmazottakat. Azt hiszem, ezzel mindenki beigazoltnak láthatja azt, hogy Magyarországon az összes munkáltatók között a legnagyobb kizsákmányoló, a legrosszabb fizető, a legroszszabb munkáltató a magyar állam. Most pedig jön a kormány és egy törvényjavaslatot terjeszt be és e törvényjavaslat 2. \-& 2. bekezdésének a) ési b) pontja szerint olyan kategóriákat és lehetőségeket állapít meg a tisztviselők végelbánás alá vonásának alapjául, amelyeket bírói ítélkezés nélkül elfogadni teljesen lehetetlen. Azt mondja a 2. § 2. bekezdésének b) pontja, ihogy végelbánás alá lehet vonni azt a tisztviselőt, (aki (olvasna): «a hivatalával járó feladat kifogástalan elvégzéséhez szükséges szakképzettség, szorgalom, vagy egyéb fontos kellékek hiánya miatt szolgálatát a megkívánt mértékben nem látja el.» (Rassay Károly: Es ha a miniszter nem rendelkezik ezekkel, akkor mi történik?) Mindezek olyan bonyolult ténykérdések, mindezeknek a kérdéseknek a vizsgálata annyi tüzetes munkálatot és körültekintést igényel, hogy ezt nem lehet nyugodt lélekkel rábízni azokra a főtisztvdselőkre, legyenek azok akár államtitkárok, akár főtanácsosok, — nem tudom, minek nevezik az államtitkárhelyetteseket — akiket a miniszterelnök vagy a miniszter akár az állandó hármas, akár az állandó ötösbizottságba kinevez. Ezekre nem lehet^ rábízni ezeknek a kérdéseknek az eldöntését, nem lehet rájuk bízni a munkaképesség, a szorgalom és egyéb fontos kellékek tekintetében megkívánt mérték fennforgásának megállapítását, mert ezek bírói fórum megítélése alá tartoznak. Ha megnézik a t. képviselő urak a munkaügyi praxist, akkor látják, hogy a munkaügyi praxis alapján nagyon bonyolult jogkérdéseket kell a bíróságoknak a jogviszony kérdésének megállapításánál eldönteniök, amely bonyolult jogkérdéseket a munkaügyi bíráskodásnál rendszerint a járásbíróság, a törülése 1983 december 12-én, kedden. 45 vényszék, a királyi ítélőtábla vagy a királyi Kúria dönt el. Fontos kérdésekben tehát végső fokon ítélőtáblai bírák, kúriai hírák, tehát legfelsőbb bíróságunk tagjai foglalkoznak ezzel hármas tanácsban, ötös tanácsban, és így megvan a jogorvoslati lehetőség, megvan a kontradiktórius eljárás minden alapeleme. Es ekkor is látjuk a gyakorlati életből, hogy egyes kérdéseket milyen nagyon

1 nehezen tudnak elbírálni, és nagyon sokszor látjuk, hogy a királyi ítélőtáblánalki vagy a királyi Kúriának kell feloldania az ítéletet és új elbírálás céljából visszaadni az ügyet az alsóbíróságnak. Ha ez vani a (munkaügyi praxisban és a magánalkalmazottak jogviszonya tekintetében, akkor legalább ezt a minimumot meg kellene adni a köztisztviselők és az önikormányzati tisztviselők részére is, hiszen az ő jogviszonyaik kérdésében is legalább olyan bonyolult jogesetek fognak előfondiulni. mint amilyenek előfordulnak ma a magánalkalmazottak jogviszonyainak a rendezésénél is. Hiszen ez labilis törvényszövegezés, amelyet a 2. § 2. bekezdésének b) pontja tartalmaz, annyi lehetőséget ad a hatalmi önkénynek, a miniszteri önkénynek, hogy ha nincs meg a törvényes lehetőség, hogy ezeket a kérdéseket hírák, ne pedig közigazgatási tisztviselők döntséik el, akkor a tör vény javaslatna/ki ezt az intézkedését nyugodt lélekkel megszavazni nem lehet. Ami azt a módosítást illet, amelyet az együttes bizottság elfogadott, hogy az ötös bizottság egyik tagja jövőben a közigazgatási bíróság egyik tagja lesz, e tekintetben teljes egészében osztom azt az álláspontot, amelyet tegnap Rassay képviselőtársam is hangoztatott, amikor azt mondotta, hogy ez a közigazgatási bírói tekintélynek valósággal a lejáratása és meg van győződve arról, — e tekintetben ugyancsak osztozom az ő álláspontjában, mert ez az én meggyőződésem is — hogy ha a közigazgatási bíróknak módjuk lenne megtagadni, hogy ebbe az állandó ötös bizottságba őket bedelegálják, * akkor igenis, élnének ezzel a lehetőséggel, élnének ezzel a joggal és nem fogadnák el ezt a megbízatást, mert ez a megbízatás reájuk nézve egyenesen sértő. Sértő azért is, mert hiába a hármas bizottság javaslata, hiába az ötös bizottság javaslata, egyik sem köti a _ mindenkori minisztert a tekintetben, hogy a javaslatot elfogadja, hanem egyszerűen hatalmi szempontból, politikai szempontból fütyül a hármas, vagy az ötös bizottság javaslatára és a neki politikai szempontból ellenszenves tisztviselőt ki fogja dobni, nyugdíjazni fogja a nélkül, hogy ennek bármiféle jogorvoslati lehetősége volna, mert hiszen a jövőben e tekintetben még a jogorvoslatot is teljesen kizárják. Hiszen az a jámbor tisztviselő mehet ugyan panaszával a hármas bizottság javaslata ellen az ötös bizottsághoz és az ötös bizottság javaslatát esetleg meg tudja sérelmezni a miniszternél, ez azonban magyarul szólva annyit jelent, íhogy az ördögöt a nagyanyjánál beperelheti, eredményt elérni azonban az a szerencsétlen tisztviselő egyáltalában nem tud. Ennél én sokkal őszintébbnek tartom akár az amerikai, akár pedig a román rendszert. Sokkal őszintébbnek tartom az amerikai rendszert, amikor az elnök személyének változása esetén kicserélődik az egész tisztviselői garnitúra, legalább is a vezető állásokban levő tisztviselők legnagyobb része, vagy a román