Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-227
40 Az országgyűlés képviselőházának í ennek a kérdésnek az, hogy a köztisztviselőre éppúgy, mint a katonára, Ikimomdatnék, hogy mindenféle politikai tevékenységtől és működéstől távol kell tartania magát. Lehetséges, hogy ez egyesek magánérdekét sértené, de merem állítani, hogy inkább biztosítaná a tisztviselő függetlenségét és minden körülmények között biztosítaná a közvélemény szabad megnyilvánulását, mert így azt a köztisztviselő' aki az^ ilyen politikai tevékenységtől éppen el van zárva, nem veheti elő a felettes hatóság sem politikai célok elérésére. (Mihálffy Vilmos: Adót fizet a tisztviselő is, tehát jog is megilleti! Éppúgy adót fizet a tisztviselő, mint a földbirtokos!) A második paragrafussal kapcsolatban kénytelen vagyok az abban foglalt (1) c) ponttal is foglalkozni, amely kimondja a nyugdíjazás tekintetében a szabályszerű elbánás alá vonást arra a köztisztviselőre nézve, akit országgyűlési képviselővé választottak. Ebben a tekintetben itt reflektálok arra, amit Jánossy Gábor t. képviselőtársam előttem említett, aki ezt az intézkedést a képviselőkké választott tisztviselőkre nézve nagyon sérelmesnek bár, de azért szükségesnek mondotta. (Zaj a középen. — Homonnay Tivadar: Előbb kellene nyugdíjba mennie!) En ebben a tekintetben továbbmegyek. A képviselői pálya a köztisztviselőitől épp annyira különbözik, mint a törvényhozói működés különbözik a végrehajtói hatalom gyakorlásától. Minthogy én semmiféle kényszert és okot nem ismerek el és nem tudok elképzelni arra, hogy valakit — akár köztisztviselő legyen az illető, akár nem — arra kényszerítene, hogy képviselő legyen, egyáltalán nem látom át annak helyességét, hogyha valaki saját jószántából képviselővé választatik, ebből a közre bármi néven nevezendő teher h árulj on. (Homonnay Tivadar: Előbb nyugdíiaztassa magát!) Ha egy köztisztviselő képviselővé választatja magát, az önként lemond köztisztviselői állásáról, amely lemondással azután együtt jár a nyugdíjáról való lemondás is. (Homonnay Tivadar: Nyugdíjaztassa magát, azt igen! Akár előbb menjen nyugdíjba! — Jánossy Gábor: Koldulni menjen, ha 'kiesik a mandátumából? Az nem lehet, az túl radikális volna! — Friedrich István: Akkor feléled a. nyugdíj!) Ki fogok még térni a képviselői nyugdíjasokra is. A 3. § egyik legfontosabb pontja, a javaslatnak, amelyet álláshalmozási paragrafusnak lehetne nevezni, azt akarja szabályozni, hogy hogyan kezelendő a nyugdíjas, ha valahol állást vállal. Errevonatkozólag megjegyzem, hogy nagyon sikerültnek találom azt az elintézést, amely szerint számításba vétetik a nyugdíjasnak bizonyos^ állásban szerzett javadalmazásának beszámítása, illetőleg az ennek következtében beálló nyugdíjcsökkenés. Kifogásolom azonban azt, hogy ez csak bizonyos állásokkal kapcsolatosan van előirva és^ pedig olyanokkal, kaosolatosan, amelyek az állaimnál vagy az állammal bizonyos vonatkozásban lévő vállalatoknál állanak fenn. En kiterjeszteném ezt •— amint tegnap Rassay t. képviselőtársam is említette és azt hiszem, jól értettem — az egész vonalon minden javadalmazásra kívánatosnak tartanám, hogy ez a módosítás megtörténjék. Nagyon helyesnek tartom azt az intézkedést, amely bizonyos minimumot vesz tekintetbe, amelyen alól nem vétetik számításba, mondjuk, az álláshalmozás. Hallom, r hogy ebben a tekintetben a legutóbbi időben változás történt, amennyiben az eredetileg 300 pengő7. ülése 1983 december 12-én, kedden. ben megállapított határ 400 pengőre emeltetett. Ezt nem tudóm biztosan, de őszintén megvallom, hogy ebben a tekintetben Petrovácz Gyula t, képviselőtársam álláspontjához csatlakozom, aki nem tartja helyénvalónak ezt a merev összegben történt megállapítást amennyiben kétségtelen, hogy egy és ugyanazon nyugdíj összeg a különböző társadalmi osztályokban élő nyugdíjasoknál másképpen bírálandó el. Éppen azért talán lehetne olyan megoldást találni, — hiszen a társadalmi állást klasszifikálni nem lehet — hogy a legutóbb élvezett fizetéssel arányba hozassanak azok a minimumok és e szerint állapíttassák mmg az a fok, amelyen alul az illető szabadon vállalhat foglalkozást. T. Ház! Egyik fő kifogásom a 3. § 7. pontjában foglaltakra vonatkozik. Ez a pont ugyanis így szól (olvassa): «Az országgyűlés tagjait e minőségükben megillető járandóságok a jelen §-ban foglalt rendelkezések szempontjából figyelembe nem jöhetnék». Ez azt jelenti, hogy mondjuk, az állammal kapcsolatos bármely állás után járó fizetés a nyugdíjasnál, tekintetbe veendő, osak a képviselői fizetés nem. Nagyon nehezen tudom megtalálni a helyes kifejezést, hogy az sértő ne legyen e pont elfogadásának a jellemzésére, de őszintén megvallom, nem tudom helyeselni azt, hogy amikor az állam egy törvényjavaslattal kapcsolatban hozzá akar nyúlni a legnehezebben megélő és igazán a nyomorúsággal tengődő özvegyeknek és nyugdíjasoknak a létminimumához, akkor mi képviselők a saját fizetésünkre vonatkozólag kivételeket csináljunk. T. Ház! A javaslat általánosságban takarékossági célokat szolgál és a takarékossági szempontokra tért is ki beszéde folyamán t. képviselőtársaimnak nagy része. A takarékosságot kétféle eszközzel lehet megvalósítani: vagy a bevételek nagy fokozásával, vagy a kiadások csökkentésével. Több képviselőtársam rámutatott arra, hogy az ország bevételei még nincsenek abban a mértékben kihasználva, hogy ezt az összeget, amelyet ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban megtakarítani akarunk, ne lehetne más forrásokból pótolni. Kénytelen vagyok itt ugyanebben az értelemében felszólalni és a pénzügyminiszter úrhoz fordulni azzal a kéréssel, hogy azt a felvetett eszmét, amely arra irányul, hogy a jövedelmi és vagyonadó alól kibúvó vagyonok adózás alá vonassanak, valósítsa meg és hasson oda, t hogy ebben a kérdésben valami tényleg történjék. Három év óta vagyok képviselő és minden esztendőben más-más miniszternek volt alkalmam figyelmébe ajánlani ezt az eszmét, de eddig még nem történt semmi. Kétségtelen, hogy a jelenlegi miniszer úr — nagyon sajnálom, hogy éppen most kiment — legutóbbi beszédében is rámutatott arra. hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, de amikor megint egy esztendő múlott el az én ebben a kérdésben előterjesztett interpellációm óta és becslésem szerint ennek következtében megint 10—12 millió veszett el az ország, a köz részére, nem vigasztalás nekem az, hogy ebben a ikérdésben tárgyalások folynak. A miniszter úr hivatkozott itt arra, hogy f huszár és^ katona volt. Ha egy katona az állásban azt érzi, azt tudja, hogy napról-napra baj éri az ellenség részéről, azért, mert valaki elárulja, vagy valakik elárulják őt és tudja, hogy előbb-utóbb ő rá is fog háramolni ennek hátránya, annak nem vigasztalás az, ha azt mondják neki, hogy a vezérkar tárgyal arról, .hogy az ilyen hazaárulókkal hogyan kell elbánni, En semmiféle
