Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-236

342 Àz országgyűlés képviselőházának a kéréssel, hogy adja oda neki a szakiskolában végzett, diplomát nyert, annak a 40 kereskedelmi isikolai tanárnak a névsorát, akiket a legjobbaknak tart, de ezek között is tegyen számszerű sorrendet, hogy az előbbállót előbb alkalmazhassák érdem és rátermettség alapján, mint a későbbállót. Meg is kapta ezt a névsort és az eredmény az lett, hogy a megüresedett tanári állásiok betöltésénél egyetlen egyet sem választottak meg e 40 tanár közül. Méltóztassék a mélyen t. belügyminiszter 'úrnak meggyőződni arról, hogy egyetlen egyet sem alkalmaztak, mert a pártpolitikai szempont más embereket helyezett előtérbe. Az üzemek terén ez a rendszer természetesen az anyagi eredményekben, a közüzemi szolgáltatások magasságában és a jövedelem csekélységében nyer kifejezést, de a fővárosi közigazgatásban, amint azt Kunez Ödön helyesen megjelölte, ez az antiszelekció a fővárosi adminisztráció működésének megbénulását jelenti, a közoktatásban pedig azt, hogy olyanokat neveznek ki a tanári állásokba, akik a fiatalságot saját képességük és rátermettségük hiányában nem tudják kellőképpen vezetni. Igen t. Képviselőház! Petrovácz igen t. képviselőtársam azt állította, hogy az, amit itt a belügyminiszter úr csinál, semmi egyéb, mint a keresztény községi pártnak a főváros közgyűlésén kifejezésre juttatott álláspontja. Kissé gyanús lehet azok előtt is, akik nem kísérik figyelemmel a főváros autonómiájának életét, hogyha ez a

r jelentés valóban teljesen a keresztény községi párt és a közgyűlés álláspontját fedezte, .akkor miért az a rettenetes keserűség, amely itt az ő felszólalásában megnyilvánult. En megmagyarázhatom ezt. A különbség az, hogy a főváros közgyűlése és a keresztény községi párt, amely ott az uralmat viszi, valóban felállította ezeket a (követelményeket a kisipari műhelyek leépítésére vonatkozólag, azonban mindig azzal a fenntartással állította fel, hogy amennyiben azonban a munkások más üzemekben elhelyezhetők nem lesznek, akkor ezek az üzemek fenntartandók, ami természetesen azt jelenti, hogy ennek a felfogásnak figyelembevételével ezek a kisipari műhelyek ad Graeeas Calendas tovább működtek volna és azok megszüntetése nem jelenthetné a rettenetesen sokat szenvedő kisiparosság pillanatnyi bajainak orvoslását. Ennek gyakorlati érvényesítése a különbség a mélyen t. belügyminiszter úr valódi és őszinte ési a községi kereszténypártnak diplomatikus és kevésbbé őszinte állásifoglalása között. Nem is osztom, nem is tehetem magamévá azt a felfogást amelynek Petrovácz és Peyer képviselőtársaim kifejezést adtak, hogy e 600 munkás mikénti elhelyezésének f kérdése lehet egyedül döntő ennek elbírálásában. En is mélységes fájdalommal látom azt, ha ez az intézkedés, vagy közgazdasági életünk menete munkásokat ártatlanul munkanélküliekké tesz és valóban azt hiszem, hogy elsőrangú szociláis feladat mindent elkövetni a közgazdasági politika és a várospolitika terén is, hogy ez minél ritkábban, minél keyésbbé történjék meg és hogy a munkanélküliséget ezzel ne fokozzuk. Ezt azonban a mélyen t. belügyminiszter úr is tudja és mindannyian, akik a közüzemellenes fronton vagyunk, szintén tudjuk, de kizárólagos szempontnak ezt nem lehet tekinteni, hanem e^zel a szemponttal össze kell vetni, hogy a kisiparososztálynak, a kéz236. ülése Í93U január 23-án, kedden. műiparosoknak és a kiskereskedőosztálynak mi a helyzete. Mert ha nekem rettenetesen fáj az, hogy az ipari munkások munkanélküliekké válnak, egy árnyalattal még fokozottabban jobban fáj nekem az, amikor kisiparosoknak, kiskereskedőknek, kispolgároknak társadalmi elhelyezkedésüket kell megváltoztatni, kisiparosoknak, kiskereskedőknek kell munkanélküliekké, polgári társadalmi osztályukat elvesztett és minden iránytű nélkül bolyongó polgárokká lenniök. Az 1930-ik évi népszámlálásnak, a fővárosi ipari és kereskedelmi lakosság tekintetében közzétett adatai pedig rettenetes szomorú színekkel ecsetelik azt, hogy mi ment végbe tíz év alatt 1920-tól 1930-ig, — pedig a válság mélypontja csak 1930 után következett be — a kisiparos és a kiskereskedő társadalom elpusztítása terén. Az önálló iparosok száma ezalatt a tíz év alatt a fővárosban 40.000-ről 34.000-re, tehát 15%-kal csökkent, ugyanakkor, amikor a főváros összlakossága 8%-kai szaporodott. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt; szíveskedjék beszédét befejezni. Éber Antal: Tisztelettel kérném beszédidőmnek 15 perccel való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Megadjuk!) A Ház a meghosszabbítást megadta ! Eber Antal: Itt tehát egy 23%-os diszparitás van, amely még nem is juttatja kellőképpen kifejezésre a kézműiparosság nyomorát, mert hiszen nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy egyes olyan iparágakban, amelyeknek konjunktúrája a legrosszabb, mint például az asztalosoknál, az önálló asztalosiparosok létszámának emelkedését látjuk^ az ipartestületi számjegyzékből. Nem azért, mintha több munka volna, hanem azért, mert az iparosok segédeiket kénytelenek elbocsátani, ezek erre kiváltják az iparigazolványukat, valahol a konyhájukban felállítanak egy gyalulógépet és így igyekeznek exisztenciájukat inkább látszólag, mint tényleg tovább folytatni. Még ilyen körülmények között is azt látjuk tehát, hogy 1920-tól 1930-ig — tehát nem a legrosszabb tíz év alatt, mert hiszen mennyivel rosszabb helyzet következett be azóta — 6000 önálló iparos veszítette el a társadalomban, a polgári osztályban való elhelyezkedését. Hogy mi lett ezekből, iazt Laky Dezső műegyetemi tanárnak egy régebben ugyancsak a Városi Szemlében a közüzemi munkások eredetéről közzétett kimutatása illusztrálja, ahol látjuk azt, hogy a közüzemi munkásoknak milyen magas százalékaránya olyan emberekből áll, akiknek az apjuk még önálló iparos volt. Ez a hatezer megsemmisült polgári exisztencia átkerül legjobb esetben a munkások, roszszabb esetben a munkanélküliek táborába, gyengíti azt a kispolgári városi osztályt, amelynek fenntartása a társadalmi rendnek és a társadalmi békének egyetlen biztosítéka. Necsak azt a 600 munkást méltóztassanak tehát látni, akinek munkanélkülivé válta valóban fájdalmas konzekvenciája a mai gazdasági helyzetnek, hanem nézzük ezreit és ezreit ezeknek az önálló kispolgároknak, ezeknek az önálló kisiparosoknak, akik eltűnnek és az önálló, független, gerinces városi polgárból szocialista alapon szervezett, vagy szakszervezett munkássá, vagy még rosszabb esetben munkanélkülivé válnak, nagyobb elkeseredéssel, mint a munkanélküli ipari munkás, anert nemcsak