Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-226
Az országgyűlés képviselőházának 226. T. Ház! Azt mondják, hogy a lakbérnyugdijnak visszaállítása az eddigi lakbérrel szemben igazságos álláspont. Ezt mondotta előttem szólott t. képviselőtársam, sőt Petrovácz t. képviselőtársam is. Kétségkívül elméletileg van valami^ igazság abban, ha azt mondjuk, hogy a lakbérmyugdíj is alakuljon a szolgálati idő szerint. Ez azonban csak teoretikus megállapítás, mert ez akkor volna igazságos, a békebeli állapotra való hivatkozással ennek a restrikciónak r igazolása akkor volna elfogadható, ha egyébként azok a nyugdíjak megfelelnének a békebeli állapotok nyugdíjainak, de hogy egyfelől mi eltérjünk a békebeli állanotok nyugdíjaitól összegszerűségben és sokkal kisebb nyugdíjat adjunk, másfelől pedig a következő^ pillanatban egy régi intézményt akarjunk régi jogon további redukcióra felhasználni, ez, az én meggyőződésem szerint, nem igazságos sljárás. Felmerül az a kérdés, hogy vájjon a lakbérek általános csökkentése nem teszi-e indokolttá ennek a lakbérnyugdíjnak leszállítását? Kétségtelen, hogy a lakbérek az utóbbi időben erősen leszálltak, azonban az is igaz, hogy a meglévő lakbérért tisztviselő soha nem tudott olyan lakást kapni, mint amilyenre neki állásánál, fizetési osztályánál fogva igénye lehetett volna. (Felkiáltások a jobboldalon: Ez igaz!) Azt mondják, hogy végeredményében a törvény utasította a törvényhozást arra, hogy a nyugdíjkérdést rendezze. Hát az 1931-es törvény 4. §-ában valóban adott egy utasítást, hogy a törvényhozás még az év végéig a nyugdíjak szabályozását hajtsa végre. Arra azonban nem adott utasítást, hogy lineárisan csökkentse a nyugdíjakat ismételten, hanem hogy az egész nyngdíjkérdés komplexumát vizsgálja át és a szabályokat e vizsgálat eredményéhez képest módosítsa. Ha tehát azt látnám, hogy a törvényt úgy szerkesztették meg, hogy mindazokat az igazságtalanságokat és ferdeségeket, amelyek a forradalmi idők után a nyugdíj intézményében lábrakaptak, a törvényhozás meg akarja szüntetni, akkor azt mondanám, hogy ez egy észszerű törvényalkotás, amellyel komolyan foglalkozni kell. Ha azonban elemezem ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot, akkor azt látom, hogy itt a lakbérnyngdí jak lecsökkentésén kívül csak a törvénynek kényszernyugdíjazásT-a vonatkozó szakasza, amelv mint valami különös novum, a Ház elé került.Márpedig ez nem elegendő, ha ehhez a kérdéshez hozzányúlunk. Itt van elsősorban a különböző nyugdíikategóriák közti különbség megszüntetésének kérdése. A Bethlen-kormányra hivatkozott valaki, mint amely ígéretet tett ezeknek a differenciáknak megszüntetésére. Ezt nem tudom ellenőrizni, de hogy a Károlyi-kormány, amikor a fizetéscsökkentések sorozatával előállt, kijelentette, hogy ezt nem rendeleti úton, hanem éppen ezen törvényben kapott utasításnak megfelelően törvényhozási úton akarja rendezni, az egészen bizonyos. Ezzel szemben ezt az ígéretet nem váltották be, most itt van előttünk egy nyugdíjnovella s ez a nyugdíjnovella erről a kérdésről most hallgat. Azt mondta a múltkor a miniszterelnök úr, hogy ez a novella azért nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, mert hiszen a különböző leszállításoknál ez a differencia majdnem eltűnt. Hát hogy bizonyos tekintetben csökkent, az bizonyos. Legyen szabad ezt a magam és azon t. barátaim érdeméül betudni, akik a 33-as bizottságban ezért konzekvensen harcoltunk és bizoülése 1933 december li-én, hétfőn. 21 nyos eredményeket értünk el abban az irányban, hogy a leszállításoknál a régi nyugdíjasok bizonyos kíméletben részesültek. Azonban csak majdnem tűnt el ez a differencia, még ma is megvan magában a nyugdíj intézményében és a nyugdíjtörvény rendelkezéseiben. Nekünk tehát, ha ögy igazságtalanságot latudJc, azt meg kell szüntetnünk, különösen, ha hosszú idő ntán, 12—20 év után itt egy nyugdíjjavaslatot tárgyalunk és ha ez az igazságtalanság kevesebbek et érint és ha ez az igazságtalanság anyagiakban nem olyan banto, mint amilyen volt 1924-től kezdve a fizetéscsökkentési, akkor ez annál nagyobb indok arra, hogy ezt a differenciát eltüntessük. Meg vagyok azonban győződve róla, hogy ez a differencia nem olyan csekély, mert ha ez a differencia csdkély lenne, bizonyos, hogy mi kaptunk volna erre vonatkozólag is rendelkezéseket. Itt^ van azután a pénzügyi kormánynak az az álláspontja, hogy az adott viszonyok között olyan reformokat, amelyek esetleg a meglevőknél nagyobb nyugdíjterhet állapítanak meg, a maga részéről nem hajlandó akceptálni. Erre azt méltóztatik mondani, hogy ez csak természetes. Hiszen igen t. képviselőtársam felolvasta itt a statisztikát a tekintetben. hogy hogyan! aránylik a békebeli Magyarország nyugdíj terhe a mai Magyarország nyűgdíjterhéhez. Erre leszek bátor még visszatérni. Felfogásom szerint azonban a nyugdíjkérdés igazságos rendezésénél egy bizonyos elvi alapból kell kiindulni. Ennek az elvi alapnak megfelelően elsősorban meg kell állapítania azt a*. összeget, amelyet a magyar állam az ő erköcsi kötelezettségének teljesítésénél mint végső határt elfogad. Ezt az elfogadott végső határon belül lévő összeget egységes, igazságos elvek szerint kell a nyugdíjasdk részére biztosítani. Nincs más megoldás, mint hogy a magyar költségvetésnek ezt a beállított összegét, a szolgálati idő és az utoljára betöltött állás fizetési osztálya szerint állapítsuk meg és» azokat a kategóriákat, amelyek a nyugdíjasok terén fennállanak, véglegesen megszüntessük. Ezzel szemben ez a törvényjavaslat nemcsak nem szünteti meg a különbséget, hanem újabb kategóriákat is teremt. Mert ha méltóztatnak megnézni e törvény utolsó szakaszában foglalt rendelkezést, akkor méltóztatnak látni, hogy míg egyfelől a csendőrségre és a határrendőrségre 1934. január 1-étől kezdve a honvédségre vonatkozó nyugdíjszabályzatot lépteti életbe, másfelől megállapítja, hogy azokra, 'akik e kategóriákból már nyugdíjban vannak, ez a kedvezőbb nyugdíjszabályzat, nyugdíjrendeK Ikezés nem vonatkozik. Tehát nemcsak hogy nem szüntetjük meg az egyes nyugdíjkategóriák közötti különbséget, hanem ellenkezőleg, egy új kategóriát teremtünk. A másik dolog, amire bátor vagyok a t. Ház figyelmét felhívni, a következő. Ha azt a kérdést vizsgálom, hosry milyen intézkedéseket kellett volna e nyugdíjtörvényjavaslat elkészítésénél figyelembe venni, szembeötlő az^ a körülmény, hogy a békében a mi nyugdíjtörvényünk ismerte a nyugdíjmaximum intézményét. Meg volt állapítva, hogy 16.000 koronánál, az államtitkári törzsfizetésnél magasabb nyugdíjat senki sem élvezhet- A forradalmak alatt és után mint több más intézménvt, ezt is rendeleti úton hatályon kívül helyezték. E nge : delmet kérek, ha hozzányúlok a legkisebb nyugdíjakhoz és ott szerzett jogokat is érintek, akkor egy egységes, elvi rendezést kellett volna
