Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-226

20 Àz országgyűlés képviselőházának i dolog! Azért mondom, hogy itt fokozott óvatossággal kellene eljárnunk. Az államháztartás berendezése mellett véleményem szerint, ha ilyen úton járunk, hogy a nyugdíjakat csökkentjük, a fizetéseket csökkentjük, gazdasági politikánkat is ebbe az irányba, kellene .beállítanunk. En itt nem arra gondolok, amit Wolff Károly és Petrovácz t. képviselőtársaim elmondottak, akik felállították azt a tételt, hogy a tisztviselői fizetések csökkentése súlyosan kihat a gazdasági életre. Bizonyos kihatása természetszerűen van, én azonban ezt a felfogást nem tudnám magamévá tenni egészen addig a mértékig, hogy viszont a tisztviselői fizetések fenntartása vagy emelése gazdasági helyzetünk szanálását jelenthet befelé. Mert engedelmet kérek, ez csak a kérdés egyik oldalának tekintetbe vétele. Hiszen végeredményben azt a fizetést, amelyet az a tisztviselő elkölt, valamely forrásból elő kell teremteni és ez a valamely forrás nem lehet más, mint az a gazdasági alap, amelyet az adózó polgárok jövedelméből, vagy vagyonából kell előteremteni. (Felkiáltások a jobboldalon: Világos!) önámítás volna,, ha azt hinnők, hogy mi a gazdasági életet magas fizetésekkel szanálni tudjuk. Ez lehetetlenség, mert a magas fizetéseket ugyanabból a forrásból kellene elővenni, amely forrást egészségessé akarjuk tenni. En tehát nem erre gondolok, amikor iarról beszélek, hogy a mi gazdasági politikánkat is harmóniába kellene hozni egy ilyen kormányzati tevékenységgel, hanem arról beszélek, hogy teljesen igazságtalan, teljesen észszerűtlen és lehetetlen politika, amikor a, kormány egyfelől az árak mesterséges emelését tűzi ki a maga politikájának irányadó céljául, ugyanakkor pedig a fizetéseket csökkenti. Nemcsak hogy aa ipari áremelkedésekkel nem tud megküzdeni, hanem a kormány politikája, amelyet a legpregnánsabban a földmívelésügyi miniszter úr képvisel, világosan abban az irányban halad, hogy az elsőrangú élelmiszerszükségleti cikkeket, a mezőgazdasági cikkeket is mesterséges áremeléssel igyekszik feltornászni. (Farkasfalvi Farkas Géza: Csak a nyomát nem látjuk! A termelő nem látja! A fogyasztó, az igen!) Ez csak azt mutatja, hogy a helytelen elvet még helytelenebbül kísérelték meg végrehajtani. {Ügy van! Ügy van! balfelől. — Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) Ezt a kettős politikát azonban nem lehet harmóniába hozni, mert ha én arra törekszem, hogy az árakat felfelé tornásszam, iákkor lehetetlen, hogy a f ixfizetésű egyéneknél ugyanakkor mesterségesen, következetesen és ismételten leszállítsam a fizetéseket. Ez olyan szándékot jelent, amely kétségkívül szociális forrongást idéz elő. Hogy a kormány követi ezt a politikát, azzal tisztában vagyunk. Láttuk a bolettánál, láttuk a tejnél, láttuk a motalkónál, láttuk a burgonyánál, láttuk mindazoknál a cikkeknél, ahol a kormány már beleavatkozott, vagy ahol beleavatkozni kíván az áralakulásba. Láttuk a, fánál is. (Kóródi Katona János: A kormány csak az önköltségi árat akarja elérni! — Zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) Ha a kormány a burgonyatermőknél el akarja érni az önköltségi árat, akkor miért nem akarja a legmagasabb szellemi produkciókat termelőknél is megadni az önköltségi árat? Hát annak nincsen önköltsége? Hogy az a tisztviselő fenntartsa és ruházza magát, családját, gyermekeit, arranézve az r az önköltségi ár, amiért ő a szellemi működését, egész tanulmá6. ülése 1933 december 11-én, hétfőn. nyait, egész életét az állam rendelkezésére bocsátja. Igen t. Ház! Olyan törekvéssel szemben, amely a nyugdíjaknak, a tisztviselői illetményeknek leszállítását tűzi ki céljául, másik kikötésem, másik követelményem az, hogy egy ilyen törekvés kell, hogy az igazságosság érzését keltse a közönségben. Ezt én teljes mértékben kétségbevonom ebben az esetben. Itt végeredményben szó van 3 és V* millió pengőről. Ezzel a 3 és V* millió pengő költségvetési teherrel szemben, amely annyi embert érint, ha keresztül vis szűk ezt a rendezést, csak a múlt napok eseményei állnak szemben. Itt van a 175 millió pengő megszavazása a mezőgazdaság úgynevezett megsegítésére. (Farkasfalvi Farkas Géza: Csak úgynevezett!) A magyar állam két évre magára vett 175 millió pengő terhet azért, hogy a termelési ágak közül az egyiket — állítom, hogy azon a termelési ágon belül is csak egy szűkebb kört —segítségben részesítse. (Jánossy Gábor: A gazdát, akiből él az egész ország! — Farkasfalvi Farkas Géza: De nem segíti meg! — Lázár Andor igazságügyminiszter: Nem lehet letagadni, hogy megsegíti! — Erdélyi Aladár: En gazda vagyok és nem látom! — Zaj. — Elnök csenget.) Itt van egy másik dolog, a boletta intézménye, amelyet félévvel ezelőtt méltóztattak elfogadni. A boletta intézményénél az adóemelések egész sorozatát mondottuk ki, fogadtuk el: elfogadtuk a szénnél az adóemelést, a textilnél az adóemelést, a gyarmatáruknál az adóemelést. Ezek az adóemelések megint csak a tisztviselőtársadalmat és azt a sokat emlegetett középosztályt érintették. Ne méltóztassék rossz néven venni, ha azt mondom, hogy ebben a politikában az észszerűség mellett az igazságosság szempontjait sem találom meg és fedezem fel. Egy másik kérdés az, hogy milyen pénzügyi eredményeket tudunk általában véve elérni a költségvetésnél ezzel a bizonyos megoldással. A mi költségvetésünknek végösszegével tisztában vagyunk, hiszen t. képviselőtársam is az előbb hivatkozott rá. Ennek a költségvetésnek a legutóbbi Összeállítás szerint 76 millió deficitje volt. Engedelmet kérek, t. Ház, ha a tisztviselői illetményrendezést, s a nyugdíjkérdés rendezését belevonjuk egy olyan rendezés-komplexumba, amely az államháztartás egyensúlyát, a budget egyensúlyát helyre tudja állítani, akkor egyéb gazdaságpolitikai és igazságossági előfeltételek mellett talán még oda lehetne állani és azt lehetne mondani, hogy az áldozatoknak ezt a sorát meg kell hozniok az érdekelteknek is. De a mi költségvetésünkön semmit sem tudunk segíteni evvel a 3 és H millió pengő megtakarítással. Nem tudunk semmit sem segíteni akkor, amikor a költségvetésnek kimutatott, vagy tervbevett deficitje a 70 millió pengőt meghaladja. Ha tehát az egyik társadalmi rétegnél arra hivatkozunk, hogy a nehéz gazdasági viszonyok között még az adósságok kifizetését is magára kell vállalnia az államnak, s az adósságok kamatai egy részének fizetését lis magára vállalja az állam, bízva abban, hogy jobb idő fog jönni, amikor majd — mert ez az egyetlen előfeltétele ennek a rendezésnek ahhoz, hogy komolyan vegyük — rendbejőve, a mezőgazdaság a maga lábán meg tud élni: akkor ilyen áldozatok mellett azt kell mondanunk, hogy ezt a 3 és V* millió pengőt W magára kell vennie a magyar államnak és segítenie kell az ő nyugdíjasait, hogy ezt a nehéz időt keresztül tudják ' húzni. .,.';.,',