Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-234
Az országgyűlés képviselőházának 23% métlődi'k itt a Házban: csengetésre jönnek, csengetésre mennek. Méltó ez a törvényhozói működéshez 1 ? A budapesti ügyvédség mégsem olyan kis faktor, hogy ne kellene törődni vele. Ott volt például a zugirászatról szóló törvényjavaslat, amelyet megelőzőleg tárgyaltatott a miniszter úr. A túlsó oldalról Váry Albert képviselő úron kívül egyetlen képviselő sem szólalt fel a miniszter javaslata mellett. Nem volt vita. Nem érdeklődnek, nem törődnek a javaslatokkal. Vájjon ez a nembánomság nem a parlamentáris tanácskozás lejáratását jelenti-e? Ezért nem az ellenzék felelős és nem az itt ülő képviselők, hanem a kormány, amely folyton hangoztatja, hogy a parlamentáris rendszer fenntartása és a parlamentarizmus tisztelete az ő mindennapi kenyere. Nézzék meg, hogyan cáfol rá erre a többségi párt. Nézzék meg, hogyan negligálja, hogyan nem törődik egy igazságügyminiszter törvényjavaslatával, amely azt jelenti, hogy a budapesti kamara él-e, vagy nem él a mai összetételében. Ez nem érdekli a t. Házat. Nem érdekli, hogy ez az igazságügyi berendezkedés miképpen marad meg. Nem érdekli, hogy a kivételes hatalom alapján fennálló szabályokat mikor helyezik már hatályon kívül. Mert ez mind idetartozik! Az alkotmány egy veszedelmét tárgyaltuk tegnap, tárgyaljuk ma és fogjuk tárgyalni holnap. Mindezen átsiklik a nemtörődömség és a nembánomság. En ezért az igazságügyminiszter úr felelősségét idézem itt a nemzet színe előtt és azt tartom én, az igénytelen, szürke ügyvéd, és azt tartják a többiek, hogy mi a kötelességteljesítés mezején nem tudunk továbbmenni, mint odáig, hogy alkotmányos jogunk gyakorlásával felemeljük óvó szavunkat: ne bántsák a kamarát, noli me tangere ez, nem lehet az ügyvédi kamara tagjait érinteni, akik a mai nehéz időkben úgy szereznek diplomát, hogy holdvilág mellett tanulnak és napot esznek és amikor elérnek a legmagasabb műveltség megszerzéséhez, az oklevélhez, utána bemennek a kamarába és azt hiszik, hogy annak keretében kiélhetik az őket megillető területen a jogosult kritika érvényesítését, most egyszerre jön egy törvény és azt mondja: Nekem kényelmesebb berendezkedés kell; megcsináltuk a kisgy ülést a vármegyékben, megcsináltuk a városokban, megcsináltuk Budapesten, tehát megcsináljuk a budapesti kamarában is, ezzel könnyebben lehet elbánni, ezt könnyebben lehet kezelni. Ez az egésznek a nyitja, az önkormányzattal való szembehelyezkedés és ez jellemzi a kormány működését: mindenütt lefaragni az autonómiákból és mindent olyan centralizálás alá vetni, hogy egy villanygomb szerkezetével működésbe tudják hozni, hogy úgy, amint bejönnek a képviselőházba, majd bejönnek a kamarába is, de csak azok, akiket a csengetyü szólít, akik a csengetyühöz értenek. Ilyen körülmények között nem hisszük, hogy előbbre haladhatunk a jogszolgáltatásnak azon a mezején, amelyet féltékenyen kellene őrizni. Mivel én azt látom, hogy ebben az ügyvédi kamaráról szóló törvényjavaslatban a magyar független ügyvédség alkonyát teremtette meg egy volt ügyvéd, aki ma igazságügyminiszter, ezt mélyen sajnálom és a legnagyobb fájdalom közepette nem fogadom el ezt a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? ülése 193U január 18-án, csütörtökön. 277 Esztergályos János jegyző: Niamessny Mihály! Niamessny Mihály: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, nem szánaékoztam ehhez a javaslathoz hozzászólni, de minthogy az igen t. túloldalról ez a javaslat több támadásban részesült és csekély személyemben a magyar ügyvédi közéletben kollégáim bizalma folytán bizonyos állást betöltők, mégis szükségesnek látom, hogy erről az oldalról is megindokoljam néhány szóval azt az igenlő szavazatot, amellyel a javaslatot elfogadom. Méltóztassanak megengedni, hogy elsősorban azokkal az általános szempontokkal foglalkozzam, amelyekkel Fábián Béla és Gál Jenő t. képviselőtársaim az ügyvédség helyzetét illetően argumentáltak. Kétségtelen, — és kötelességem eimek visszhangot adni — hogy a magyar ügyvédség egyike azoknak a társadalmi osztályoknak, amelyek ma a legválságosabb viszonyokkal küzdenek. Amikor ügyvédi kérdésben felszólalok, kötelességem a t. Képviselőház összes tagjainak figyelmét újólag felhívni azokra a már a tragikum határáig menő, a tragikum körül mozgó eseményekre, amelyek az ügyvédi karnak létért való küzdelmében napról-napra felmerülnek. Azt hiszem, hogy ha egy javaslattal foglalkozunk, amelynek jelentősége más irányban keresendő és amelyet más irányban kell megbírálni, mégis kötelességünk rámutatni azokra a nyílt és égő sebekre, amelyek a magyar ügyvédség testén sajognak. Sajnos, három évtizednél hosszabb ideje működöm az ügyvédi pályán és két évtizedénél több ideje, hogy elsőízben ebbe a terembe léphettem, mint képviselő. Bátorkodom hivatkozni arra, hogy ebben a teremben, báriia ügyvédképviselők mindig igen nagy számmal voltak jelen, mégsem találkozhattunk soha azzal, hogy magyar ügyvédek a saját exisztenciális érdekeiket hozták volna elsősorban ide a törvényhozás termébe, hanem igenis, a magyar ügyvédképviselők mint más közérdekű kérdések szószólói jelentkeztek. A magyar ügyvédség és a magyar ügyvédképviselők mindig tudatában voltak annak, hogy minden társadalmi osztály annyit ér az élet versenyében és annyira tarthat igényt a nemzettel szemben, aminő szol sálatokat tesz a nemzetnek és ha az ügyvédség néha itt a jogos Önérzet hangján erősebb húrokat penget, bizonyos követelményeket állított fel és állít fel ma is, akkor ez nem történik más szempontból, mint annak a szolgálatnak a tudatában, — ezt mint régi, önérzetes ügyvéd mondom — amelyet ez az osztály a magyar nemzet egyetemének, a jogfejlődés, az alkotmányfejlődés folyamán, a törvényalkotások terén és egész politikai, közéleti és gazdasági életében mindenkor tett. En tehát azokat a fejtegetéseket, amelyekben a túloldalról a kormány figyelmét az ügyvédi kérdésekre felhívták, a magam személyében is teljesen osztom, bátorkodom azonban hivatkozni arra, — és ebben térek el Gál Jenő t. képviselőtársam utolsó mondatától — hogy éppen a jelenlegi igazságügyminiszter úr az, aki az ügyvédi exisztenciát illető több kérdést felkarolt. Az ő vezetése alatt indult meg most egy tanácskozás az igazságügyminisztériumban, amely az ügyvédi problémáknak közérdekű szempontok szemmeltartása mellett részbeni orvoslással foglalkozik és hacsak szerény keretek között is, — hiszen éppen a tegnapi napon is feküdt egy törvényjavaslat a Ház előtt, amely habár nem elégíti ki nemcsak az ügyvédi szempon-
