Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-234

Az országgyűlés képviselőházának 234-. ülése Í93U január le-án, csütörtökön. 269 nem tudom, de hogy ez a kettő: az anyagi erő elvesztése és a hatalom elvesztése, ismét szoros összefüggésben áll egymással mindenütt az egész világon, az nem kétséges. Az intelligencia anyagi ereje ped g elsorvadt azért, mert az intelligencia igénybevétele a tömegek részérói f

nem voit olyan intenzív, mint amilyen intenzív volt a. békében; azonkívül egy másik okból kifolyólag is, azért, mert az egész világon az úgynevezett szociális kollektivista gondolat akármilyen államrendszerek mellett — sajnos — túlságos nagy átütőerővel kezdett bírni s a szociális termelés nemcsak ott való«íttatott meg, ahol az politikai jelszó volt, hanem más országokban is. Példának okáért nálunk is — sajnos — az intelligens pályák köK$J az orvosig pályán a szociál s termelés teljes mértékben átütő erő jelentőségével bír anynyira, hogy pl. ma az orvosok közül az, aki valameiyik szociális termelő szövetkezetbe, vagy pedig szociális gyógyító szövetkezetbe bele nem kapcsolódott, akármilyen tehetséges és akármilyen kiváló is, éppen ezeknek a szociális gyógyítószövetkezeteknek túlsúlyraemelkedése következtében jóformán az életstandardját sem tudja fenntartani. Méltóztassék megnézni, hogy lassanként az egész világon — és nálunk Magyarországon is — az intelligenciának ennél a rétegénél, az orvosi társadalomnál kialakult az a helyzet, hogy a közönségnek 80, s ha az OTBA-t megvalósítják, lassanként 90%-a be lesz vonva ilyen kollektív szövetkezetekbe, gyógyítást nyújtó szociális alakulatokba, amely gyógyítást nyújtó szociális alakulatokon kívül már alisr marad valaki, aki az úgynevezett magánorvos tevékenységét igénybevehetné. így van ez lassanként az egész intelligenciánál. És az egész intelligenciának ez a tragédiája az egész vonalon éppen szervezetlenségénél fogva következett be. Hogy például a legközelebbi múlt eseményeivel foglalkozzam, méltóztassék megmondani, ki foglalkoz k Magyarországon azoknak az intelligenseknek, nem a fiatal, hanem a 24 éven felüli, diplomával bíró intelligenseknek problémájával, akik csapatokba alakulni nem tudnak, akik nem képesek az ország figyepié*- csapatokba alakulva magukra felhívni. Méltóztassék megmondani, hogy ki foglalkozik r

azoknak az ügyvédeknek, orvosoknak, vagy mérnököknek problémájával, akik ennek a nemzetnek gerincéhez tartoznak, akiknek megvan a diplomájuk 15 vagy 20 esztendő óta, de j.0 vagy 2ü esztendő után itt állnak kenyértelenül, nyomorogva az élet minden katasztrólájának teljes mértékben kitéve. Ezeknek nincs erejük, nincs hatalmuk, hogy a maguk problémáját az ország problémájává tolják fel, és éppen nyomorúságuk, gazdasági tehetetlenségük következtében, politikai befolyásuk lecsökkenése következtében képtelenek arra, hogy a közvélemény előtt mint hatalmi tényező jelenjenek meg. A leromlott társadalmi rétegek, a hatalmukat vesztett, befolyásukat vesztett társadalmi rétegek között az élen lovagol a magyar ügyvédség. Az a magyar ügyvédség, amelyről ebben a Képviselőházban sok mindenfélét hallottunk, az én meggyőződésem és hitem szerint — az ügyvédség tekintélyes nagy tömegét tekintve — igazságtalanul. Azért igazságtalanul, mert ha a magyar ügyvédség helyzete tényleg olyan lett volna, amilyennek a KépvlseVíbázbfn lefestették, akkor nem jutottunk volna el az ügyvédnyomornak azokhoz r a kiáltó példáihoz, amelyek ma már közkeletűek és köztudomásúak, amikor Budapesten olyan kitűnő ügyvédek, akik előtt néhány esztendővel més mély tisztelettel és hódolattal vettük le n kalapunkat, és olyan ügyvédek özvegyei, akik ennek az országnak és az ügyvédi karnak életeben komoly és jelentős szerepet játszottak, odaszorultak az ügyvédi menzára, hogy egy pengőért kapjanak az ügyvédi menzán ebédet és vacsorát, vagy pedig odáig jutottak, hogy még ezt az egy pengőt is képtelenek megfizetni és kartársaik kénytelenek helyettük ezt az egy pengőt az ügyvédi kamara segélyalapjából megtéríteni. Méltóztassék megérteni azt, hogy van ez olyan tragédia, amelynek a nemzet egyetemét érdekelnie kell. Mert meg kell állapítani, hogy ennek az országnak életében nehéz, katasztrofális megpróbáltatásokat jelentő időkben az ügyvédség mindig becsülettel, a nemzet érdekeinek oldalán teljesítette a maga kötelességét és soha nem haladt a szélsőségek felé. Ennélfogva reánk és azokra nézve is ebben az országban, akik nem ügyvédek, hanem más foglalkozást űznek, nem lehet közömbös a magyar ügyvédségnek a sorsa s nem lehet közömbös elsősorban az államhatalomra nézve, amelynek érdeke az, — és ezt aláhúzom — hogy ezekben a katasztrófákat jeleniő és állandóan forradalmi megmozdulásokkal kacérkodó időkben a magyar ügyvédségnek egy része — neim azt mondom, hogy az ügyvédség egészében — éppen a gazdasági nyomorúság által ne legyen a szélsőségek prédájává. Mert ha az ügyvédség egy része a szélsőségek prédájává válik, ez nemcsak az ügyvédségre nézve jelent katasztrófát, hanem komoly veszedelmet jelenthet az országra nézve is, mert ha ebből az intelligenciában kiművelt, tudásban elsőrangú társadalmi rétegből kapnak a szélsőségek vezérkart, ez az ország jövőjére nézve csak katasztrofális lehet. A legelső dolog, amelyet a magam részéről ebben a törvényjavaslatban nehezményeznem kell — talán ez nem is tartozik bele a törvényjavaslat keretébe^ talán az igazságügyminiszter úr és az igazságügyi kormányzat a mai nehéz időben maga sem tudja azt, hogy tulajdonképpen miképpen kellene az ügyvédeken segíteni, — az, hogy ebben a törvényjavaslatban, amely prominenter ügyvédi törvényjavaslat, nem látok egy hangot, egy mozdulatot, egy gondolatot sem, amely az ügyvédi problémák megoldására legalább egy fényjelt adhatna az ország ügyvédtársadalmának. Ilyen körülmények között nem kielégítő és nem megnyugtató rám nézve, ha olvasom az újságokban azt, hogy az igazságügy miniszter úr ügyvédi ankétot tartott, amelyen az ügyvédi kar problémáit vitatták meg. Ezzel az ügyvédi ankéttal kapcsolatban legelsősorban azt a. példátlanul tiszteletreméltó lojalitást kell megállapítanom, amellyel a bírói karnak leghatalmasabb reprezentánsai az ügyvédség bajaival szemben viseltettek. Hódolat nekik, le kell venni előttük a kalapot, annál is inkább, mert hiszen akkor, amikor az igazságszolgáltatásnak a bíróság mellett az ügyvédség is fontos és kitűnő tényezője, sajnálattal kellett látnunk azt, hogy nem a bíróságok, hanem egyes bírák és néha egyes bíróságok fejei részéről nem volt meg az a megértés az ügyvédség problémáival szemben, amelyet joggal elvárhatott az az ügyvédség, amely minden alkalommal becsülettel, tisztességgel, hűséggel és gerinccel állott ki a bíróságok, a bírák problémáinak érdekében. Nem azért rekriminálom ezt a multakra vonatkozólag, mintha a bírákra és az ügyvédekre erre a 38*