Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-226

18 Az országgyűlés képviselőházának 226. ülése 198$ december 11-én, hétfőn. és könnyű dicsőség a tájékozatlan tömegeket kétségbeesésbe hajtani. En azonban még nem láttam olyan nemzetet, — pedig foglalkozom történelmi tanulmányokkal — amely a pesszimizmus szárnyain emelkedni tudott volna. Bizalom, munka, óriási erőfeszítések, művek és alkotások, csak ezek lehetnek az emelkedés útjai. En szeretném, ha ezt a nagyon egyszerű, nem is általam kitalált igazságot, a Ház minden egyes tagja, magáévá tenné akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk. A törvényjavaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik'? Patacsi Dénes jegyző: Kassay Károly! Rassay Károly: T. Képviselőház! Farkas Elemér t. képviselőtársam felszólalásában mintegy összefoglalta azokat a vádakat, amelyeket a törvényjavaslat tárgyalásánál az ellenzékkel szemben hangoztattak. T. barátom beszélt arról, hogy tulajdonképpen népszerűségre való törekvés az, amikor ennek a javaslatnak hiányait felhánytorgatjuk és azzal szemben az ellenzéki álláspontot kifejtjük. Azt hiszem, hogy ez a megállapítás teljesen célt tévesztett, hiszen végeredményben Magyarországon a köztisztviselői kar a politikai erő szempontjából a választópolgárok száma tekintetében jelentéktelen, sokkal közelebb áll tehát a pártpolitikai tendenciához az a beállítás, amelyet a t. túloldalról hallottunk, hogy a tisztviselői kar tulajdonképpen népszerűtlen s hogy itt az adófizető polgárokat védik. Ha a két állítást egymással szembeállítom, akkor nyilvánvaló, hogy sokkal inkább megérdemli a pártpolitikai tendenciát az a beállítás, amely az adófizetők e

/io részére appellál, mint az, amely ez igazságtalansággal szemben a választópolgárok egytized részének jogait akarja megvédeni. Ettől függetlenül végeredményben pártpolitikai szempontokból az ellenzék már régen lemondott a tisztviselői kar szavazatának nagy részéről s elfogadta azt az álláspontot, sőt, ahol a dilemma felmerült, emberiességi okokból maga adta azt a tanácsot, hogy a tisztviselők szavazzanak a kormányra, nehogy kitegyék magukat üldöztetésnek és esetleg exisztenciájuk tönkretételének. (Ügy van! Ügy van! bálfelöl.) Azt ihiszem tehát, hogy akkor, amikor itt az ellenzéki oldalon a szociáldemokratapárttól a kereszténypártig minden ellenzéki párt felsorakozik ezzel a javaslattal szemben és elmondja a maga kifogásait, mindennel inkább lehet illetni, mint a népszerűség hajhászásának vádjával vagy politikai tendenciák és politikai spekulációk keresésével. Farkas Elemér t. barátom egyenesen hozzám fordulva reaszumálta azt a másik vádat, hogy tulajdonképpen az ellenzék követelte a racionalizálást, a költségvetés lecsökkentését, (Farkas Elemér: Helyesen tette!) tehát puszta demagógia lenne, hogy amikor a kormány most elindul a racionalizálás útján, akkor nehézségeket támaszt és kritikát hangoztat. Említette, hogy a Károlyi-kormány alatt tettem egy indítványt a racionalizálás érdekében. Nem emlékszem, hogy ezt az indítványt megtettem volna, (Farkas.Elemér: De igen!) arra azonban emlékszem, hogy mióta ezen a helyen állottam, minden alkalmat megragadtam és felhasználtam, hogy éppen t. barátommal és pártjával szemben rámutassak arra, hogy a költségvetésnek a régi keretekben való fenntartása, az egész állami berendezkedésnek a régi méretekben való fenntartása feltétlenül katasztrófához vezet- Nekem tehát nem kellett a Károlyikormány alatt külön racionalizálási javaslatot tennem, annál kevésbbé, mert hiszen a racionalizálást illetőleg már az 1924. évi szanálási törvény határozott utasításokat tartalmazott. Már az 1924. évi szanálási törvény megállapította, hogy a magyar állam azt ,a berendezkedést, amely a forradalmak után itt kiépült, fenntartani nem tudja és igen tágkörű felhatalmazást, rendeleti jogkörbe tartozó felhatalmazást adott a kormánynak, hogy racionalizálást vigyen keresztül, intézményeket szűntessen meg, intézményeket vonjon össze, létszámcsökkentéseket eszközöljön. Ha erről beszélünk, akkor t. barátommal ellentétben, éppen azt kell kérdeznem: mi történt itt közel tíz év alatt, micsoda optimizmusban élt ez a nemzet, — amit a t. képviselő úr ma szintén reklamált — hogy egy lépést sem tett ebben az irányban és szemben a szanálási törvény határozott utasításaival, nemhogy leépítették, lebontották volna ennek a túldimenzionált állami épületnek kereteit, hanem ellenkezőleg, még jobban kiszélesítették. Ha tehát ez a kérdés felmerül, akkor t. képviselőtársam ne tőlem kérje számon, hogy racionalizálást kívántam, hanem magától és saját pártjától kérje számon, hogy a törvény határozott utasítása ellenére, miért nem vitték keresztül a racionalizálást. Egyébként azt még t. képviselőtársam sem mondotta, hogy én azt követeltem volna, hogy a fizetéseket csökkentsék. (Farkas Elemér: Szó sincs róla!) En sohasem követeltem, mert ez a követelés nem lett volna igazságos és jogos, (Jánossy Gábor: Senki sem követelte!) mert ez a követelés szembenállott volna azzal a ténynyel, hogy az állami tisztviselők fizetése nem érte el még a békebeli színvonalat. En tehát ilyet nem követeltem. En azt követeltem, hogy racionalizáljanak, hogy a felesleges cifraságokat pusztítsák el, hogy bontsák le az épületek felesleges részeit, hogy húzódjunk össze olyan keretek közé, amelyeket a magyar állani dolgozó polgárainak adófizetőképessége jelöl ki. Ez azonban nagy különbség azzal szemben, hogy én egy fizetéscsökkentő javaslatot helyeseljek, viagy fizetéscsökkentést követeljek. Mi legfeljebb, ha láttunk volna egy egységes koncepciót, a kormánynak ilyen egységes tervét, amely beleillesztette volna az államháztartásnak és az egész gazdasági életnek problémáit abba a vonalba, hogy a magyar államot és a magyar gazdasági életet erre a nívóra lehozzuk, akkor legfeljebb toleráltunk volna egy fizetéscsökkentést, mint amely a célhoz elvezet bennünket. Amit én kifogásoltam a fizetéscsökkentéseknél és amit mi kifogásoltunk, az az, hogy a fizetéscsökkentéseket nem egy egységes tervbe beillesztve csinálják és viszik keresztül, hanem rapszodikusan, incidentaliter máról holnapra, három hónappnkint megismételve s nagy nyugtalanságot és bizonytalanságot keltve a tisztviselői karban. En azt mondottam, hogy talán egy egységes rendezés keretében toleráltunk vohm még a fizetéscsökkentést is, egységes rendezés keretében, amely kiterjed az államháztartásra és kiterjed az egész gazdasági életre. Ami az államháztartás kérdését illeti, en is kérdéseket teszek fel a t. képviselő úrhoz. Mondhatja a képviselő úr, hogy SL magyar állam költségvetése a mai összeállításban megfelel a mai gazdasági életnek, megfelel a mi gazdasági erőinknek? (Farkas Elemér: Nem!)