Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-233
252 Az országgyűlés képviselőházának , mokrata képviselő úr magából kikelve felém rontott, felemelt karral felém akart sújtani, azt a kérdést intézve hozzám: ki a vörös patkány? Csak annak köszönhettem, hogy fejemet el nem találta, hogy karját megfogtam. Ennek dacára, kétszer-háromszor öklével belém döfött. Tisztelettel bejelentem mentelmi jogom megsértését és kérem a t. Házat, hogy e vakmerő cselekedetért elégtételt szolgáltasson. Elnök: A házszabályok 103. §-ának 2. bekezdése értelmében a bejelentést a Ház kiadja a mentelmi bizottságnak. Következik Lázár Miklós képviselő úr interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): »Interpelláció a magyar kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Van-e tudomása a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak arról, hogy a közadókból kereken 600-000 pengővel támogatott Nemzeti Színházat már az idény derekán erkölcsi és anyagi csőd fenyegeti? Ha erről a köztudomású, nemzeti és kulturális szempontból egyaránt fájdalmas tényről a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak tudomása van, akkor mondja meg végre az ország színe előtt, hogy legutóbbi elhatározásán kívül, amely szerint a mai, tehetetlen rezsim megbízatását 1935 június végéig meghosszabbította, még milyen intézkedésekkel szándékszik a Nemzeti Színházunkhoz fűződő magyar és nemzeti érdekeket megmenteni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Lázár Miklós: T. Képviselőház! Tudom jol és mélyen át is érzem, hogy a niai időknek és a mai parlamentnek égetőbb és vérzőbb és a nagy tömegek életérdekeit elevenebben érintő problémái is vannak, mint a Nemzeti Színház erkölcsi és anyagi válsága, és ha mégis ide hozom a t- Ház színe elé ezt a kérdést, amely az utóbbi időkben a közérdekű orgánumok egész sorát, a nyilvánosságot és a közvéleményt is igen alaposan foglalkoztatta, akkor ezt három okból is törvényhozói kötelességemnek tartom. Az első tudvalevőleg az, hogy az állam az ő pénztárából 595.000 pengővel támogatja, illetve szubvencionálja a Nemzetig Színházat. A másik az, hogy szerény véleményem szerint Csonka-Magyarország állami Nemzeti Színháza közügy és nem miniszteri ügyosztályok szórakozási területe, sem obskúrus klikkek magánügye, hanem úgy művészetpolitíkaa, mint nemzetpolitikai szempontból közérdekű kérdés. Harmadszor azért, mert teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy WJIA cl jóakaratú dilettantizmus, amely különösen ebben a szezonban lett úrrá a Nemzeti Színházon, végül is botrányos katasztrófával fog végződni. Nagyon sajnálom, hogy a közvéleménynek ez az úgyszólván egyhangú verdiktje, amelynek bátor voltam itt e három pontban kifejezést adni, nem talált utat az igen t. kultuszminiszter úr füleihez. Ennek szerintem, aki igen jóhiszemű bírálója vagyok a kultuszminiszter úrnak, az az egyedüli és kizárólagos oka, hogy a kultuszminiszter úr, akinek 24 órai munkaidejéből most legalább 18 órát az egyetemi ügyek és a diplomás fiatalság elhelyezése foglal el, nem ért rá a Nemzeti Színház balsorsával foglalkozni, és bizonyára azokkal a Beschwichtigungshof rath- jaival in formáltatta magát, (Já'33. ülése 193 h január 17-én, szerdán. nossy Gábor: Kik azok?) akiknek a kultuszminisztérium ügyosztálya módot nyújt arra, hogy évek óta a Nemzeti Színház legszentebb és legnemesebb irodalmi és művészeti kérdéseibe is beleszólásuk legyen. (Jánossy Gábor: A bürokrácia ne avatkozzék bele!) Ügy van! Kétszeresen sajnálkozom azon, ami már a miniszter úrnak nemzetiszínházi kérdésekben való állásfoglalásából önként folyik, hogy amikor elfogulatlan információt halihatott volna az ország első és adópénzekből kereken 600.000 pengővel szubvencionált színházáról, nem tartotta sem fontosnak, sem érdemesnek, hogy ezt az interpellációt meghallgassa. Legyen szabad tehát nekem az igen t/kultuszminiszter úr helyett az igen t. Képviselőházat informálnom a Nemzeti Színház válságáról. (Halljuk! Halljuk!) Nyomatékosan hangsúlyozom, hogy elfogulatlanul beszélek, mert hiszen köztudomású, hogy sem nyilt, sem titkos drámaíró nem vagyok. (Egy hang jobb felől: Az sohasem biztos! — Jánossy Gábor: Nem szégyen az!) Nem szégyen, de nem beszélnék^ ilyen elfogulatlanul, (Jánossy Gábor: Akkor is lehet!) ha esetleg az volna a becsvágyam, hogy a Nemzeti Színháznál egy hatfelvonás os drámát helyezzek el. így nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy ebben az ügyben úgy, mint minden ügyben, amelyben felszólalok, nem a közszereplés izgalmai, hanem a közérdek parancsoló szempontjai vezetnek. (Helyeslés.) Sajnos, nincs itt az igen t. kultuszminiszter úr, akit ez a probléma, úgylátszik, egyáltalában nem érdekel. (Jánossy Gábor: Azt nem lehet mondani róla!) Három szóval mondom meg, hogy miben látom a Nemzeti Színház vészes vérszegénységét, vagy mondjuk meg őszintén, úgy, ahogyan Jánossy igen t. képviselőtársam beszélni szokott, miben látom ennek a színháznak agóniáját, (Tauffer Gábor: 40 éves naivak játszanak!) miben látom annak a faciès Hyppocratica-nak jeleit, amelyek erre a színházra rá vannak írva és amelyeket mindenki lát, akinek szeme van, a kultuszminiszter úron kívül. Ezt röviden abban foglalhatom össze, hogy a Nemzeti Színház ma már egyáltalában nem érdekli a közönséget. A Nemzeti Színház kiment a divatból. (Jánossy Gábor: Mert a közönség szegény!) Majd visszatérünk erre a mondatra is, mert hiszen ezt szokták mondani. (Jánossy Gábor: Csak én mondom!) Vannak más színházak, magánszínházak, amelyek ugyancsak nyögik a világválságot és a speciális magyar gazdasági válságot és mégis 50-szer és 60-szor nagyobb bevételük van es nem kapnak 600.000 pengő állami szubvenciót. {Egy hang balfelől: Az Operabált tízszeresen túljegyezték!) Ugy van! Azt mondom tehát, hogy a Nemzeti Színház ebben a szezonban akcióképtelen és versenyképtelen. Az egész hatalmas apparátus olyan benyomást tesz rám, mint egy megvert, szétugrasztott, hitét és reményét vesztett hadsereg. Pedig ez a hadsereg nem valami kis szakasz, ez a hadsereg tényleg egy kis hadsereg, mert ez egész Európának legnagyobb színházi apparátusa. Ez a hadsereg 100 tagból áll. Művészeti ügykezelése maga 24 tagú személyzetből áll, amelynek felsorolása az igen finom esztétikus, Voinovich Géza jelenlegi kormánybiztos úrral kezdődik és egy szaibadjegypénztárossal, egy jegyelőkészítővel, végre egy jegyellenőrrel végződik. Maga az adminisztráció 24 embert foglalkoztat. (Jánossy Gábor: Ugyanannyi családnak juttat kenyeret!) A Nemzeti Színháznak, amelynek ebben a
