Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-226

Az országgyűlés képviselőházának 226. ülése 193$ december ll-én, hétfőn. 17 A magyar iskolának, a magyar házi nevelésnek és — ami ennek hátamögött áll — a magyar családi felfogásnak gyökerében kell megváltoznia. Nem lehet az, hogy a fiatalság a jogi pályát tartsa a pályák eszményképének, mert hiszen ehelyett közegészségügyi, technikai, gazdasági kultúrára van szükség. Nem lehet az, hogy a fiatalság a karrier csúcspontját egy miniszteri tanácsosi állásban lássa. Rá lehet és rá (kell nevelni a fiatalságot arra, — és itt van az iskola óriási feladata —, hogy ki merjen menni a szabad életbe, merje vállalni a vállalkozás kockázatát, hogy a kezdő sikertelenségek ne riasszák vissza és az anyagi összeomlás esetén újra kezdje a szerzés nehéz munkáját. Csak így tudunk önálló és független exisztenciákaít teremteni, amelyekről annyi szó esik ebben a Házban és amelyeket annyira nélkülöz ez a szegény Magyarország. (Ulain Ferenc közbeszól.) Ügy értem ezt, hogy itt hiányzanak az önálló és független exisztenciák, itt reklamálom ezeket az exisztenciákat. Más kérdés természetesen az, hogy ez a javaslat teljes mértékben megoldja-e ezeket a problémákat, amelyeknek gyökere — mondom — legnagyobb résziben Trianonban rejlik, de nagy része van ebben annak a felfogásnak is — a középosztály felfogását értem ez alatt — amelyet vázolni voltam bátor. T. Ház! Ismétlem, nem tekintem a javaslatot olyannak, amely százszázalékos megoldást hoz. Ezenkívül én is elismerem, Petrovácz Gyula igen t. képviselő úr, hogy a javaslat kenyeret fog elvenni, a meglévő kenyeret kisebbíteni fogja, begyökerezett jogokat fog megszüntetni, azonban nem vagyok hajlandó a mai gazdasági helyzetben, a, szenvedések harmóniájában, megkülönböztetett helyzetet teremteni bármelyik társadalmi osztály számára is. Különösen nem vagyok hajlandó erre akkor, amikor azt kell látnom, hogy földbirtok, házvagyon, gyáripar, kereskedelem a földönfekve vergődik magasabb, távoli célok érdekében, lamelyek közül mint nem utolsót említem meg a költségvetés egyensúlyát, hanem azt kell mondanom, hogy a tisztviselőnek kenyerét a legnyugodtabb kenyérnek tartom ma is, mert biztos ez a kenyér. A tisztviselő nálunk ismeri a tisztes szegénységet, a tisztviselő nálunk ismeri a lemondást, de nem ismeri az emésztő bizonytalanságot. (Rassay Károly: Most megtanulja. — Petrovácz Gyula: Most tanulja meg!) és nem ismeri — legalább nálunk Magyarországon — a végleges anyagi összeomlást, a teljes csődöt, a nihilt, a megsemmisülését mindennek, aminek pedig ia többi társadalmi osztály, sajnos, ma Magyarországon ki van téve. T. Ház! Vannak a javaslatnak résizei, amelyekre nézve igénytelen és szerény észrevételeimet a részletes tárgyalás során fogom megtenni. Enyhítést fogok kérni, (Petrovácz Gyula: Helyes!), legelsősoriban a bizonytalanság megszüntetését, (Helyeslés a balközépen.) és javaslataim lesznek a szelektáló bizottságok működésére és összeállítására nézve. (Helyeslés.) Készséggel hozzájárulok Petrovácz képviselő úr és Maday Gyula igen t. barátom javaslatához a hivatalfőnökök gesztióit illetőleg. (Helyeslés.) Megnyugvással értesültem arról, —- amiről ebben a pillanatban nem tudom megmondani, hogy a miniszterelnök úr szájából hallottam-e, vagy a sajtóban olvastam, — hogy a felekezeti tanítókat illetőiéig bizonyos enyhítések és módosító intézkedések történnek, mert minden KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIX, körülmények között el szeretném kerülni azt, hogy arra a társadalmi osztályra, a felekezeti tanítóságra nézve, amely a viszonyok nyomása folytán talán a legsúlyosabb helyzetben van, olyan intézkedéseket hozzunk, amelyeket rájuk alkalmazni sem méltányosnak, sem helyesnek nem tartanék. A mélyen t. Ház meg fog bocsátani nekem egy egymondatnyi kitérést ebből az alkalomból, amikor erről a helyről is újból és ismételten felhívom a kormány ügyeimét a felekezeti tanítóság rendikívül súlyos anyagi helyzetéré. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Amikor azt olvasom, hogy Lázár Miklós igen t. képviselő úr ebben a tárgyban a kormányhoz interpellációt jegyzett he és óhajt elmondani a szerdai napon, meg lehet róla győződve, hogy én teljesen egyetértek vele, amennyiben az interpelláció az objektivitás határain belül marad és objektíven tárja fel a felekezeti tanítóság helyzetét. A lakbérek csökkentését, habár aggályaim vannaik ennek gazdasági kihatásai miatt a házvagyon szempontjából, nagyban és egészében el kell fogadnom, mert be kell látnom, hogy a lakbéreket bizonyos mértékig hozzá kell arányítani a szolgálati időhöz. Kérem ellenben a kormányt, méltóztassék megfontolni azt a javaslatot, amely a lakbéreknek bizonyos mértékű minimalizálását célozza olyképpen, hogy a bizonyos színvonalon aluli, mondjuk havi 50 pengőn aluli lakbérekhez nem nyulunk hozzá semmi körülmények között, tekintet nélkül a szolgálati időre, éppen a legkisebb emberek érdekében. (Helyeslés a bal- és jobboldalon.) A lakbérek tervezett csökkentésével, magával a törvényjavaslat intézkedésével a szociális gondolatot közvetlenül érintve nem látom, ellenben a szociális gondolatnak óhajtanék eleget tenni akkor, amikor ezt az indítványt teljes erővel pártolom. Megnyugvással hallottam azt is. — egyelőre csak hallomásról van szó, pozitívumokról nem beszélhetek, — hogy az igen t. kormány intézkedni fog a Láb.-kölcsönök kamatainak és törlesztési részleteinek csökkentése végett. (Felkiáltások: Megtörtént!) Megnyugvással és örömmel hallom ezt, csak azt kell hozzátenneim hogy ezt a kérdést sokkal előbb kellett volna elintézni, nem ennek a törvényjavaslatnak kapcsán. Egyetértek az álláshalmozás kérdéstélben elfoglalt állásponttal is és a magam részéről nem tudnám osztani azoknak az igen t. barátaimnak nézetét, akik a fővárosi nyugalmazott tisztviselők szempontjából különleges intézkedéseket látnak szükségesnek. A magam részéről inkább felhatalmazást adnék a kormánynak abból a szempontból, hogy ezeket a rendelkezéseket enyhítse, vagy ha Petrovácz Gyula t. barátom kívánja, — nem hiszem, hogy szükség lenne rá — még szigorítsa is, mert az én felfogásom szerint a mai gazdasági helyzetben, a mai gazdasági helyzet bizonytalanságában és abban a helyzetben, amikor a jövőt előre nem láthatjuk, lehet, hogy prompt gyors intézkedésekre, enyhítésekre s esetleg szigorításokra lesz szükség. T. Ház! Amikor igénytelen^ kritikámat befejezem, egy kérésem lenne a Ház minden egyes tagjához. (Halljuk! Halljuk!) Nem kell különösebb művészet hozzá, hogy egy olyan szomorú helyzetben levő országban, mint aminő Magyarország, koromsötétszínűvé fessük a helyzetet. Jól gondolják meg a baljósok és a kétségbeesés apostolai, milyen nevetségesen szánalmas