Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-233

Az országgyűlés képviselőházának È$ közérdeket. Méltóztassék csak visszagondolni, Tisza István régi szajbadielvűpárti politikáját annakidején a tisztviselői apparátusnak leg­alább is illett, ha nem is kellett jóindulatúkig támogiatni. Utána jött az úgynevezett Êszter­házy-iéle kormány, amikor már magam min, főszolgabíró tapasztaltam, 'hogy miféle ímeg­engedrretetlen politikai szolgalatok végzései követelik a tisztviselőktől teljesen jogtalanul illetéktelenül, amelyeknek teljesítését mint fő­szolgabíró, kereken megtagadtam. Az Eszter­házy-kormány után jöttek a forradalmi idők, jött Károlyi Mihály, akinek forradalmi kor­mánya nem tűrt el, nem tolerált más tisztvi­selőt, mint aki a forradalmat szolgálta. Utána Kun Béla a kommunista eszméknek, a népbiz­tosi felfogásnak tisztviselői apparátusát ve­zette be ebbe az országba. Azután jöttek az el­lenforradalmi kormányok, Friedrich István barátom keresztény kormánya, stb. azután ap róbb ingadozások után jött Bethlen István egységespárti kormánya egészen az utóbbi idő kig, Gömbös Gyula miniszterelnök úrig, ami kor még mindig nem vagyok tisztában azzal, hogy vájjon a Bethlen István-féle politika régi hívei biztosítottnak látják-e saját tisztviselői exisztenciájukat az új rendszerben. Méltóztassanak csak végiggondolni, hogy annak, aki csak 15 esztendőt töltött el a magyar állam szolgálatában, hányféle politikai rend­szeren kellett keresztülesnie. Azt kérdezem, ha az a tisztviselő nem mentesíttetik tökéletesen a politikai befolyások alól, maradhat-e jellemes tisztviselő a magyar tisztviselői karon belül, előbb-utóbb nem következik-e be az a helyzet, ami, sajnos, bizonyos részben már be is követ­kezett, hogy a tisztviselők minden belső politi­kai és erkölcsi meggyőződés nélkül egyszerűen kiszolgálják a mindenkori kormányhatalmat, aminek az a rendkívül veszélyes konzek­venciája van, hogy ha odafent egy embert kicserélnek, ha azt a miniszterelnököt el­veszik és egy másik embert tolnák a he­lyébe, a társadalom minden belső ellentálló erő nélkül, minden belső meggyőződés nélkül bárkit, ibármikor, bármiyen célból hajlandó kiszolgálni. Ez a felfogás a magyar közélet­ben teljesen ismeretlen volt és utalok itt nem­csak az autonómiák védelmére, amelyekről a legközelebbi napokban, azt hiszem, sok szó fog esni, hanem utalok arra is, hogy ahol erős centralista kormányzat van, mint például Franciaországban, ott rendkívül pedáns, pontos tisztviselői pragmatika védi a tisztviselői füg­getlenséget, (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Nem érdemben kifogásolom ezt a törvényjavas­latot, nem azt kifogásolom, hogy létszámcsök­kentés van, nem azt kifogásolom, hogy nyug­díjazások vannak, hanem azt a módszert kifo­gásolom, amely kiszolgáltatja a tisztviselőket a mindenkori kormányhatalomnak ; mert ha még nem is akarná az igen t. kormány, a helyi hatalmasságok egészen bizonyos, hogy ezen az alapon fogják ezt a törvényt kezelni. Jelleme* ember, egyenes gerincű tisztviselő ennek a ren­delkezésnek a hatása alatt abba a szörnyű kényszerhelyzetbe fog kerülni nagyon számos esetben, hogy vagy tisztviselői esküjéhez fog hű maradni, vagy kénytelen lesz a kenyerét fel­áldozni. Én ezt a kormányzati szellemet, amely az ezeréves magyar múlttal, hagyománnyal, európai színvonallal, emberi .függetlenséggel, állampolgári méltósággal, a tisztviselői etiká­val,-a hivatalnoki eskü szentségével áll ellentét­ben, súlyosan perhorreszkálom, elítélem, vésze delmesnek tartom az ország jövője és nemzeti reményeink beteljesülése szempontjából, mert 3. ütése 193 U január 17-én, szerdán. 235 ha pártpolitikai kerékbe törik a független em­bereket, akkor az következik be, amit Széchenyi István olyan markáns szavakban jelölt meg, amikor azt mondotta, hogy ha az ország lakos­ságából kivész az alkotmányos szellem, az a nemzet elaljasodására kell, hogy vezessen. (Ügy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) —­Gál Jenő: Kossuth Lajos ugyanezt .mondja!) Ez a kritikám erről a javaslatról. Megdöbbenéssel és megrendüléssel veszem tudomásul, hogy ez a törvényjavaslat mint a Corpus Juris legszé­gyenletesebb törvénye be fog kerülni törvény­tárunkba. Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Ninci senki sem felirat­kozva. Elnök: Kíván-e valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. Az igazságugymmiszter úr kivan nyilatkozni. Lázár Andor igazságügy miniszter: T. Ház! Ecknarüt ï'iDor igen t. képviselőtársam kor­mányzati szeiiemröi beszélt és annak jellemzé­sére rendkívül elítélő szavakat talált. En nem tudom, hogy milyen ez a kormányzati szellem kívülről, hogy csakugyan olyan-e, mint ami­lyennek ő látja, (Felkiáltások a baloldalon: bamos, ez bizonyos!) én csak azt tudom, hogy mi, akik ennek a kormányzatnak részesei va­gyunk, ennek a kormánynak minden egyes tagja képességeinek teljességét, erejét és tudá­sát a legvégső megfeszítésig mindennap oda­adja ennek a nemzetnek. (Andaházi-Kasnya tíeia: Már amennyi van!) Mindenki annyit ad, amennyije van. (Andanázi-Kasnya Béla: Hi­szen ez a kevés, sajnos!) Lehet, hogy a kép­viselő úrnak több volna, de a vélemények e te­kintetben nem egyeznek meg. (Farkas Elemér: Ez illetékes bírálat Andaházi-Kasnya részéről!) Igen t. Ház! Magának a kérdésnek tárgya­lására rátérve, egy sajátságos jelenségnek va­gyok a tanuja. A nyugdíjjavaslatban a 7. %, amely a bírói kérdéssel foglalkozik, az én vé­leményem szerint a legnagyobb garanciákkal körülvett paragrafus volt, mert hiszen függet­len bíró, fegyelmi bíróság döntött ebben a kér­désben és csodálatosképpen mégis ez a para­grafus volt az, amelyik a legtöbb hozzászólást kívánta. Én csak a saját lelkiismeretem előtt állok tisztán abban a tekintetben, hogy a ma­gyar alkotmánynak teljesebb mértékű tiszte­lője, mint én vagyok, nincs. Lehet, hogy má­sok is vannak, akik tisztelik úgy az alkot­mányt, de nálam jobban nem tisztelheti senki, nem értheti meg senki jobban nálam a bírói függetlenség jelentőségét. (Propper Sándor: A fővárosi javaslat!) Az ítélkezés fensége élet és halál felett, a becsület és vagyon felett való döntés magasztossága kell, hogy minden igaz­ságügyminisztert befolyásoljon. Én ezt teljes mértékben átérzem és tudom, hogy ennek az ítélkezésnek tisztaságához és valódi fenségé­hez a bírói függetlenségre okvetlenül szükség van. A bírói függetlenség a társadalom, a nem­zet békés együttélésének garanciája, az állam­polgári egyenjogúság garanciája és mint ilyen, részese a magyar alkotmánynak. Engem tehát nem kell arra tanítani, hogy tiszteljem a bírói függetlenséget, mert ez a tisztelet lelkem mé­lyén ott él és tiszta lelkiismerettel merem mon­dani, hogy a törvényjavaslat 7. §-ában nem nyúltunk hozzá a bírói függetlenséghez. Ellen­zéki oldalon Rassay Károly igen t. képviselő­társam, akinek alkotmányos érzékéről és jogi képzettségéről, azt hiszem, nincsenek itt diver­gens felfogások, ezt a véleményt teljes mérték­ben osztotta.

Next

/
Thumbnails
Contents