Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-233

234 Az országgyűlés képviselőházának % terelnök úrnak a Felsőházzal. A Felsőház üzeneteit és eddigi működését én sok tekintetben kritizáltam. Hogy az 1929;XXX. tc.-ben nem szereztek érvényt az összeférhetetlenség- elvének a vidékig törvényhatóságokat illetően, ennek a szerencsétlen felsőházi üzenet volt az oka. Ezért az üzenetért azonban, amelyben a Felsőház ősi alkotmányunknak egyik legékesebb és legcsillogóbb intézményét, a bírói függetlenséget megvédi, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) leemelem a Felsőház előtt kalapomat (Éljenzés a baloldalon.) és óhajtanám, hogy amikor minden jelenség- arra mutat, hogy az alkotmányos pilléreket egyre-másra akarják lemorzsolni, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) a Felsőház teljesítse azt a kötelességet, amelyet minden magyar embernek teljesítenie kell ezekben az fdőkben. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Én tehát ebből a szempontból nézem a Felsőház tevékenység-ét. Az egységespártnak a tegnapi napon a napirendi vita során felszólalt illusztris szónoka, Sztranyayszky Sándor pártelnök úr, megrótt engem azért, hogy »elferdítettem« bizonyos kérdéseket, amikor az ifjúsággal kapcsolatosan szót emeltem és kértem, hogy a parlament is vizsgálja meg egyszer az ifjúság kérdését. Arra hivatkozott, hogy nem olvastam el Gömbös miniszterelnök úrnak sátoraljaújhelyi beszédét, mert abban többszáz állást ígért a miniszterelnök úr. Xiehet, hogy igen t. képviselőtársamnak, akit én nagyrabeesülök, a miniszterelnök úr 96 pontja és minden nyilatkozata olyan, mint a Korán, én azonban csak akkor hiszek azokban az állásokban, ha azokat már az ifjúsággal be is töltötték. De ma megnéztem azt a sátoraljaújhelyi beszédet és azt láttam, hogy ugyancsak erre a ja vaslatra van benne egy allúzió, — legalább így kell magyaráznom — amikor azt mondja, hogy a hülyék ideje lejárt. Én csak arra kérem a miniszterelnök urat, hogy azt a 2500 kenyerétől megfosztandó tisztviselőt ne küldje el azzal az útilapuval, hogy a hülyék világába tartoznak. Ezeket kívántam elmondani. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre iesyző: Eckhardt Tibor! Eckhardt Tibor: T. Ház! Nem volt alkalmam az általános vita során ehhez a lényeges kérdéshez hozzászólni és ezért engedelmet kérek arra, hogy talán a szorosan vett módosítástól kissé eltérve, a javaslatot bizonyos _ mértékben általánosságban is kritika tárgyává teszem. Ezzel a tisztviselői nyugdíjjavaslattal kapcsolatban a mi pártunk nem azt kifogásolja, hogy létszámcsökkentést terveznek, mert lényegileg ez a létszámcsökkentés elkerülhetetlen az államháztartás mai helyzetében. Azt sem kifogásoljuk, hogy alkalmatlan tisztviselők nyugdíjazását, akár soronkívüli nyugdíjazását is fokozott mértékben eszközölni óhajtják, mert hiszen az alkalmatlan tisztviselőktől való megszabadulás nagyon fontos közérdek, amelyet senki jobban át nem érez, mint ennek a pártnak képviselőtagjai, akiknek éppen a bürokrácia rettenetes túltengésével, állandó zaklatásaival, mondjuk, a felesleges emberanyag mondvacsinált intézkedéseinek eliminálásával tömérdek gondunk és bajunk van és akik főleg a falusi nép életében nap-nap mellett látjuk, hogy micsoda nehézségekkel kell megküzdeniök azokban a bürokratikus labirintusokban, amelyeket egy túlfejlett adminisztráció nap-nap mellett, nem mint az élet előmozdítója, hanem •S3, ülése 193% január 17-én, szerdán. mint az élet mesterséges akadályozója, állít útjukba. T. Ház! A lényeget én abban látom, hogy ha egy adminisztráció túlfejlett, ha a felesleges emberek érzik, hogy állásaik veszedelemben forognak, akkor csinálnak maguknak ügyköröket, mesterikéit akadályokat állítanak az életnek és rettenetesen bénítólag hatnak, a helyett, hogy stimulálólag hatnának, mert hiszen elvégre a közigazgatásnak és általában minden állami adminisztrációnak a lényege abban van, hogy előmozdítsa, segítse az életet, a megélhetést s az üzleti életet is. Nem ezekből a szempontokból van kifogásunk e javaslat ellen, hanem azokból a szempontokból, amelyekhez — úgy érezzük — az ország erkölcsi standard-jének fenntartása szempontjából, nem volna szabad nyúlni. Ilyen elsősorban a bírói függetlenségnek minden körülmények között való védelme. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Igen t. Ház! Azt hiszem, hogy mi és nemcsak mi képviselők, hanem az ország egész polgársága is őszinte köszönettel tartozik a Felsőháznak, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) azért, hogy ezt a. módosítást kiverekedte. Mert én nemcsak a magyar alkotmányos élet egyik legfontosabb biztosítékának tartom a 'bírói függetlenségnek minden körülmények között való biztosítását, hanem azt kell mondanom, hogy a mi zilált, kusza, elferdült politikai életünkben a politikai szabadságnak is utolsó mentsvára az a bírói függetlenség, ahol végre mégis csak mindig lehet menedéket találni, ha már műiden egyéb lehetőség megszűnt. Azután talán még a bírói függetlenségnél is fontosabb az a szempont, hogy nem szabad megengedni az ország elbalkánizálódását. (Ügy van! Ügy van! m baloldalon.) Akármilyen kérdés merül fel ebben a Házban, akármilyen fontos közéleti probléma nyugtalanítja a magyar társadalmat és a közéletet, mindenkor azt látjuk, hogy itt tulajdonképpen két felfogás küzd egymással. Az egyik a magyar hagyományoknak, az ezeréves tradícióknak és egy nagyműveltségű nemzet kulturális színvonalának megfelelő európai felfogás, és a másik egy szomorúan devalvált balkanizmus. E két felfogás küzd egymással a gazdasági életben, a politikai életben, a pártpolitikában, az üzleti életben. Azt mondhatnám, hogy a magyar nemzet egy rendkívül súlyos morális válságot él most át, amikor tulajdonképpen az a kérdés dől el: vájjon leíjüllünk-e balkáni nívóra, vagy megmaradunk-e európai államnak. Ha az előbbi eshetőség következnék be, ami ellen minden energiámmal küzdök és fogok küzdeni minden ponton, akkor nincs feltámad nemzet számára, mert a trianoni határoknál, a kisantant^ minden fegyveres erejénél nagyobb katasztrófa volna erre a nemzetre az elbalkanizálódás, ami által az erkölcsi jogcímet veszítjük el ahhoz, hogy valaha is egy megfelelő, a nemzet szempontjából kielégítőbb keretben élhessük életünket. Igen t. Ház! Ezt a javaslatot ebből a szempontból tartom rendkívül aggályosnak, mert kerékbetöri még azt a kevés tisztviselői függetlenséget is, amely ebben az országban még megmaradt. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a balközépen.) Méltóztassék csak elgondolni, — igazán minden szenvedélytől mentesen akarom ezt a kérdést szóvátenni, — hogy a magyar tisztviselőtársadalomnak csak az elmúlt másfél évtized alatt hányféle politikai rendszerben kellett szolgálnia a magyar hazát és a