Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-232

216 Az országgyűlés képviselőházának 232. ülése 1934 január 16-án, kedden. társainak indítványa: a negyvenórás munkahét bevezetésének megindokolása. T. Kép viselőiház! A legutóbbi hetekben az ifjúság problémái kerültek az érdeklődés központjába. Hosszú tárgyalások voltak arról, hogy miképpen lehetne biztosítani azok helyzetét, akik majd elvégzik tanulmányaikat. Tárgyalások voltak, amelyekről nem akarok nyilatkozni, olyan tárgyalások, amelyekről, azt hiszem, a legtöbbünknek meg van a magunk véleménye, hogy nem ez a módja, a helyes útja annak, ahogyan az ifjúság helyzetén segíteni kellene. De ettől függetlenül azt mondom, hogy nemcsak ifjúsági probléma van, nemcsak az dörömböl, az ifjúságon kívül, akik majd csak ezután követelnek helyet az úgynevezett magyar nap alatt, vannak má&ok, akik már most élnek, léteznek, diplomások és tisztviselők ezrei és tízezrei, akik nincsenek elhelyezve, akiknek már a jelenje mutatja a pusztulás szédületes mélységeit. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaldalon.) Tehát nemcsak a leendő nemzedék elhelyezése, hanem a jelen nemzedék elhelyezése, gazdasági helyzetének emelése az a probléma, amellyel foglalkozni kell. Roppant érdekes jelenség, hogy a pusztuló kapitalista világban, amikor minden más nagy ipari államban foglalkoznak a kérdéssel és a legkétségbeesettebb eszközökkel igyekeznek biztosítani a gazdasági helyzet javulását, olyan eszközökkel és olyan intézkedésekkel, amelyek mélyen belenyúlnak a magánjogba, amelyek egyenesen határosak az elkobzással, a magántulajdon és a vagyon elkobzásával, akkor ebben a magyar parlamentben nem lehet egyetlenegy napot sem kierőszakolni arra, hogy azt égető problémáinkkal, a gazdasági helyzet megbeszélésével töltsük el. Mindenre van idő: hoszszú szünetekre, egészen jelentéktelen, semmitmondó törvényalkotásokra, de a magyar gazdasági problémának komoly és beható megtárgyalására nincs idő. A kormány nem kíváncsi arra, hogy ellenzéki oldalról milyen javaslatokat tesznek, a kormány megy a maga útján és legtöbb esetben kortes javaslatokat, politikai jellegű és egységespárt-politikai törvényjavaslatokat hoz ide. (Ügy van! Ügy van! a szélsőhaloldalon.) Az ifjúság kérdése után most a fővárosi törvényjavaslat izgatja a kedélyeket. Mi szükség van erre a törvényre? Hogy a rossz törvényt még rosszabbal cseréljék fel? (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy az autonómiának utolsó maradványait is elvegyék, hogy az egységespárt zászlóbontását a törvény segítségével csinálják és egységes fővárosi pártadminisztrációvá tegyék? (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem akarok erről a kérdésről beszélni, hiszen ez úgyis napirendre kerül, csak jellemzésül hozom fel, hogy amikor itt vannak a nagy gazdasági problémák, akkor ilyen kortes- és párt javaslatokkal foglalkoztatják a parlamentet. A miniszterelnök úr legutóbbi beszédéből, amelynek sok szólamával lehetne foglalkozni, én csak egyet ragadok ki, azt, hogy milyen gondjai vannak neki. A munka szabadságáról beszél, ami az ő értelmezésében nem jelenthet mást, mint a létező munkaszabadság elkobzását. •Csak .annyit lát az egész magyar munkáskérdáí!ben. Mi annak idején, amikor a miniszterelnök úr híres rádió-beszédével belépett a magyar közéletbe, nem fogadtunk 50 üveg pezsgőben, (Rassay Károly: Ki volt az, aki 50 üveg pezsgőben fogadott?) hogy mennyi ideig marad, vagy nem marad, de fogadás nélkül is megnyertük azt a fogadást, (Rassay Károly: 50 üveg pezsgő! Meg kell adóztatni! — Jánossy Gábor közbeszól. — Farkasfalvi Farkas Géza: Igyuk meg, Gábor bácsi, közösen! Aszút, tokajit! — Jánossy Gábor: Azt igen! Ide vele! — Elnök csenget.) amely arra vonatkozik, hogy abban a híres nyilatkozatban, abban az egységespárti programúiban annak idején azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy munkanélküli segély nem lesz, de munka lesz. Mi ezt a fogadást megnyertük volna, mert rögtön leszögeztük itt a parlamentben, hogy nem lesz munkanélküli segély, de nem lesz munka sem. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt a fogadást nagyszerűen megnyertük. Adatokkal fogom ugyanis bizonyítani, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) hogy munkanélküli segély nincs, de a munkanélküliség óriási mértékben emelkedett, a pusztulás sokkal nagyobb, mint akkor volt, amikor a miniszterelnök úr uralomra és kormányra jutott. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Csak néhány adattal akarom igazolni, hogy mennyire szükséges volna a 40 órás munkahét problémáival foglalkozni, nem is beszélve arról, ihogy a 8 órás munkanapot sem lehet ebben az országban keresztülerőszakolni, pedig mindenféle tárgyalásnál és 2400 tisztviselő nyugdíjazásánál sokkal nagyobb jelentőségű volna, mondhatnám az ország boldogulása szempontjából egyenesen óriási jelentősége volna, ha a gyáripart rá lehetne csak arra kényszeríteni, hogy a 8 órás munkanap törvénybe iktattassék. (Ügy van! Ügy van! a széltiőbaloldálon) Csak ezt a néhány szót mondom erre vonatkozólag, hiszen erről a nagy problémáról néhány pillanat alatt nem lehet beszélni. Ellenben ma 190.000 munkással kevesebb foglalkozik az iparban, mint ezelőtt 4 esztendővel. Tessék elképzelni, mi van e mögött a szám mögött, mi van a mögött, hogy 190.000 ipari munkást kergettek el munkahelyéről 4 év alatt. Mi történt ezekkel az emberekkel, miből élnek, hol vannak, segély nincs, (Rassay Károly: Ki törődik velük?) ki törődik velük? Van közöttük, hogy többet ne említsek, körülbelül 7800 munkás, aki több, mint 3 esztendeje munkanélküli. Segély nincs, munka nincs, miből éljenek, ki törődik velük? Ezek ugyanolyan értékűek, mint akármilyen egyetemi ifjú, mert a hazának csak egyenlő értékű polgárai legyenek. (Ügy van! Ügy. van! a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Családapák!) Ezzel a problémával is, a munkanélküliek százezreinek problémájával is illenék foglalkozni. Hol van az a miniszter, aki tanácskozásra hívja össze az ipari munkásokat, hogy hogyan lehetne az elhelyezést segíteni? A legutóbbi népszámlálás adatai szerint ma az iparban 220.000, a mezőgazdaságban 242.000 munkanélküli van. Azok a számok, amelyeket a külföldnek küldenek, mind hamisak, mert csak a szakszervezeti munkanélkülieket tüntetik fel, holott óriási tömegekben vannak olyan munkanélküliek, akik nincsenek szakszervezetekben, de azért munkanélküliek. Az ipari munkások munkabéreiről szólva, itt van néhány adat, hogy ebben a nagyszerű, csendes és nyugodt országban hogyan pusztulnak el az emberek. A dolgozók közül 48.000-nek a munkabére napi 80 fillér, 55.000nek napi munkabére 1 P 20 fillér, 62.000-nek napi munkabére 2 P. (Peyer Károly: Addig ölelik magukhoz a munkást, míg az utolsó krajcárt kiszedilk a zsebéből!) Ha ehhez hozzávesszük a mezőgazdasági munkások egy pengős munkadíját, (Egy hang a szélsőbal-