Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-232

Az országgyűlés képviselőházának 232 a törvényes hatáskör épségbentartása mellett rendeleti úton egységesen szabályozza. Ennek a törvényes felhatalmazásnak az alapján adta ki a belügyminiszter az 1902. évi 126.000-es rendeletét, amely ügyviteli szabályzat a köz­ségi jegyzők részére. Ebben rendelkezik a mi­niszter a községi jegyzők magánmunkálatai­ról is. A 84. §. azt mondja, hogy a jegyzők magánmunkálatokkal annyiban foglalkozhat­nak, amennyiben ez őket hivatalos kötelessé­geik teljesítésében nem akadályozza. A 85. § szerint a jegyzők azokról a magánmegbízá­sokról és magánmunkálatokról, amelyeket a törvények és a vármegyei szabályrendeletek értelmében végezhetnek, sorkönyvet tartoznak vezetni. A jegyzői magánmunkálatok körét ezek a vármegyei szabályrendeletek állapítják meg. (Jánussy Gábor: Tehát nem zugirász­kodnak!) A törvényjavaslat tehát, amely azt mondja, hogy az eddigi jogszabályok kereté­ben végzett ilyen jogi természetű munkálato­kat nem érinti, nem érinti a jegyzők által ezen keretben végzett munkálatok körét sem, úgy­hogy ennek következtében a jegyzőknek sem miféle panaszra nem lehet okuk és nekem eszemágában sem volt a mai nehéz viszonyok között a községi jegyzők kenyeréhez hozzá­nyúlni. (Jánossy Gábor: Úgyis keserű ke­nyér az!) Igen t. Képviselőház! Felhozta Gál Jenő igen t. képviselőtársam azt, miért nem nyúj­tottam be ezt a zugirászati javaslatot olyan alakban, hogy ezzel kapcsolatban, illetve eb­ben, az okirati kényszert is szabályozzam. Na­gyon veszedelmesnek tartottam volna, igen t. Képviselőház, a mai nehéz gazdasági helyzet­ben, az okirati kényszert ráoktrojálni a küzdő polgárokra. (Jánossy Gábor: Úgyis írott ma­laszt maradt volna!) Éppen ezért nem hiszem, hogy ügyvéd képviselőtársaim is azt meg nem értenék, hogy ebben a javaslatban ma egy ilyen rendelkezésnek nem lett volna helye, mert valószínűleg egy ilyen rendelkezésnek a felvétele a javaslatnak egyébként helyes ren­delkezéseit akadályozta volna abban, hogy azok törvényerőre emelkedjenek. (Élénk he­lyeslés jobbfelöl.) Éppen ezért ebben a javaslatban tisztán a büntetőjogi kérdésekhez tartottam magam, szigorítani igyekezvén a zugirászatot elköve­tőkkel szemben a büntetés súlyát és az eljárás módját, úgyhogy ettől várom azt, hogy a pol­gárság mégis meg fog szabadulni a kontárok által neki okozott károktól. T\ Ház! Azt hiszem, hogy ilyen értelmezés és ilyen beállítás mellett erre a javaslatra ma határozottan szükség van. (Ügy vem! Ügy van! a jobboldalon.) Ennek a törvényjavaslatnaik törvényerőre válása a nemzet egészének érdeke, miért is kérem, hogy ezt a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék, iElénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Káinoki BedŐ Sándor képviselő úr, mint a pénzügyi, közigazgatási, közjogig igaz­ságügyi, valamint a véderő-bizottság előadója kíván jelentést tenni. Kálnoki Bedő Sándor előadó: T. Képviselő­ház! (Halljuk! Halljuk!) »A közalkalmazottak, a honvédség tagjainak, valamint mindezek hoz­zátartozóinak ellátását szabályozó rendelkezé­sek módosításáról« szóló törvényjavaslat tekin­tetében a Felsőháztól egy üzenet érkezett, amely szerint a Felsőház bizonyos módosításokat kí­ván a törvényjavaslaton eszközölni. A képviselő­ház pénzügyi, közigazgatási, közjogi, igazság­lyÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XIX, ülése 193% január 16-án, kedden. 215 ügyi, valamint véderő bizottsága a Feisőlház üzenetét együttesen letárgyalta és a bizottság beható tárgyalásának eredménye gyanánt van szerencsém benyújtani az együttes bizottság jelentését. Kérem, méltóztassék ennek a jelen­tésnek a kinyomatását elrendelni, azt szétosz­tatni, napirendre tűzetni és tárgyalásra a sür­gősséget kimondani. (Helyeslés.) Elnök: A benyújtott jelentést a Ház kinyo­matja, szétosztatja; annak napirendre tűzése iránt később fogok a t. Háznak jelentést tenni. Minthogy az előadó úr a jelentés tárgyalá­sára a sürgősség kimondását is kérte, kérdem at. Házat, méltóztatnak-e a sürgősség kimon­dásához hozzájárulni 1 ? (Igen!) A Ház a sürgős­ség kimondásához hozzájárul. Minthogy az imént tárgyalt törvényjavas­lathoz az előadó úr nem kíván hozzászólni, így szólásjoga többé senkinek nem lévén, a tanács­kozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az imént tárgyalt tör­vényjavaslatot a bizottság szövegezésében álta­lánosságban, a részletes tárgyalás alapjául el­fogadni, igen vagy nemi (Igen!) A Ház a tör­vényjavaslatot a bizottság szövegezésében álta­lánosságban, a részletes tárgyalás alapjául el­fogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat cí­met felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvasna a törvény­javaslat címét és 1—6. §-ü.%t, amelyeket a Ház észrevétel nélkül elfogad). Elnök: Ezzel a Ház a törvényjavaslatot részleteiben is letárgyalta; annak harmad­szori olvasása iránt később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Minthogy a napirend anyagát kimerítet­tük, előterjesztést teszek a t. Háznak legkö­zelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap, szerdán délután 5 órakor tartsa és annak napirendjére tűzessék ki: 1. a ma letárgyalt két törvényjavaslat har­madszori olvasása, 2. a nyugdíjtörvény módosításáról szóíé tör­vényjavaslatnak a Felsőház által módosított 7. §-ának tárgyalása, 3. az ügyvédi kamarák közgyűlésére, a ka­marai választójogra és tisztségekre vonatkozó rendelkezésekről szóló törvényjavaslat, 4. az állami üzemekről, továbbá 5. a törvényhatósági és községi üzemekről szóló jelentések tárgyalása. Amennyiben a t. Ház napirendi javaslato­mat elfogadja, egyúttal indítványozom azt is, hogy az interpellációk meghallgatására a szó­nokoknak a házszabályokban biztosított jogai sérelme nélkül, este hét órakor térjünk át. (Helyeslés a jobboldalon.) Van-e valaki felírva a napirendhez? Héjj Imre jegyző: Sigray Antal gróf, ille­tőleg Weltner Jakab! (Rassay Károly: Hát most melyik? — Friedrich István: Sigray fel volt híva és már felállt, tehát övé a szóí) Téve­désből hívtam fel előbb Sigray képviselő urat! (Rassay Károly: Ne tessék tévedni odafent? — Ka bók Lajos: Két dudás egy csárdában!) Elnök: Sigray képviselő úr az elnöki javas­lat mellett iratkozott fel, tehát sorrend szerint Weltner képviselő urat illeti a szó! Weltner Jakab: T. Képviselőház! Indítvá­nyozom, hogy az elnök úr napirendi javaslatá­val szemben a Képviselőház holnapi ülésének napirendjére tűzessék ki Buchinger Manó és 31

Next

/
Thumbnails
Contents