Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-232

Az országgyűlés képviselőházának 2$î. ülése 1934 január 16-án, kedden. 213 előálló jövedelem sokkal kisebb lesz, mint a zugirászat következtében előálló pereknél felszámítható perköltség. Igen t. Ház! Igazán nem szívesen foglalkozom most már másodízben a t. Ház előtt azzal a törekvéssel, amely az ügyvédi kar részéről megnyilvánulva, az okiratok ügyvéddel való készíttetésének kényszerét akarja behozni, rákényszerít azonban engem erre az a körülmény, hogy úgyszólván nincs hét, hogy egy-egy ügyvédi kamara ne foglalkoznék ez- I zel a kérdéssel, sőt a tegnapi ügyvédi parla- j ment, ügyvédi konferencia, amely

r az igaz- \ ságügyminiszter úrnál volt, szintén foglal- j kozott ezzel a kérdéssel. De rákényszerít erre ; engem különösen Gál Jenő igen t. képviselő- j társamnak az a — nem akarom erősen alá- > húzni és megfelelő jelzővel illetni — vádja, amelyet a jegyzői karral szemben megkoc- j káztatni merészelt. T. Ház! Gál Jenő igen t. képviselőtársam az ország első házából, a képviselőházból kiáltotta ki, hogy a magyar jegyzői kar zugírász. Ezt a vádat a leghatározottabban és a legnagyobb felháborodással mind a magam, mind pedig a magyar jegyzői kar nevében visszautasítom. (Elénk helyeslés jobbfelől.) Azt mondotta igen t. képviselőtársam, hogy a magyar jegyzői kar nincs kvalifikálva arra, hogy a hozzájutott kisebbszerű okiratokat is elkészítse. Legalább igen t. képviselőtársamnak, aki ügyvéd is és az ügyvédi karnak egyik legelső, legjelesebb tagja, tudnia kellene, hogy a községi közigazgatási tanfolyamon olyan erős jogi alapot adnak ma már a községi jegyzőknek, hogy mellettük a tanfolyamokon vizsgázó doctor jurisok egymásután felbuknak. Ellenhen a tanfolyamhallgatók a magánjogból, a büntetőjogból és egyéb jogi tárgyakból is olyan alapos oktatást kapnak azalatt a másfél év alatt, hogy nem hiszem, hogy ez összehasonlítható volna azzal a jogi képzettséggel, amelyet a mezei jogászok odakinn szereznek, mikor négy év alatt néha fel-felrándulnak egy-egy egyetemre és produkálnak egy-egy vizsgát. Pedig az ilyenek azt hiszik, — vagy legalább is diplomájuk arra képesíti őket, — hogy okiratokat szerkeszthetnek, irííg azt a magyar jegyzőt, aki másfél éven keresztül éjjel-nappal foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, azt — csak azért, mert a forma nem az, mint a másiknál — meg lehet vádolni azzal, hogy zúgirász. Gál Jenő igen t. képviselőtársam a jegyzőt rubrikázó egyénnek minősítette. Nem tudok mást mondani erre, mint azt, hogy, úgylátszik, a fővárosi ügyvéd úr a falut csak a vasútról ismeri, jegyzői irodában nem v

volt, úgylátszik, jegyzői irodát még nem látott és nem tudja azt, hogy az élet minden vonatkozásába belekapcsolódik a jegyző munkája. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ehhez alapos jogi ismeretekre van szüksége. A jegyző törvénykönyvvel jár a községházán, a jegyzőtől sok és alapos tudást követel meg az ő munkája és hivatása. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Madai Gyula: A falu lelke!) Méltóztassék megengedni, hogy foglalkozzam az ügyvédek ama kívánságával, hogy a jegyzők tiltassanak el a magánmunkálatoktól. Igaz ugyan, hogy Váry Albert igen t. illusztris képviselőtársunk ezt a kérdést annyira megvilágította, az ügyvédség részéről is, amikor az ügyvédség hivatásáról kritikát mondott, valamint a magyar jegyzői karnak törvényben gyökerező jogát bebizonyította, hogy erről a kérdésről úgyszólván felesleges már beszélnem, de méltóztassék nekem, mint e Ház egyetlen jegyzőtagjának megengedni, hogy ezt a kérdést abban a felfogásban világítsam meg, amint azt a magyar jegyzői kar érzi. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Elismerem és el kell ismernünk, hogy az ügyvédi karnak joga van arra, hogy saját exisztenciája felett őrködjék, azt megvédje, azt, amennyire csak lehetséges, javítsa, sőt ez kötelessége is neki, azonban nem ismerhetem el azt a jogát, hogy ezt a jogot a közérdek rovására gyakorolja. Az, hogy a jegyzőt a magánmunkálkodástól meg akarják fosztani, sem nem ügyvédi érdek, sem nem jegyzői érdek. Ellenben közérdek, a nép érdeke, hogy a jegyzők számára ez a lehetőség megmaradjon. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassék megengedni, hogy bebizonyítsam, hogy ez nem ügyvédi érdek. Nem ügyvédi, érdek egyszerűen azért, mert ismerni kell a magyar népet, a magyar nép szokásait, felfogását. Ha ügyvédre van szüksége, akkor mindig a leghíresebbhez megy, tehát ahhoz az ügyvédhez, akire igazán nem lehet alkalmazni az »ügyvédi •nyomor« jelzőt, hanem akinek a legtöbb munkája van. En beszéltem igen sok vidéki ügyvéddel, közöttük jóbarátaimmal és ismerőseimmel s állítom, hogy vidéken az ügyvédi kar 90%-a nem kéri, neon követeli és nem akarja az ügyvédi kényszert- Egyszerűen azért nem akarja, mert így legalább a jegyzőkkel való összeköttetés révén, amikor a fél a jegyzőhöz (megy tanácsot kérni, hogy ügyében mit csináljon, ha a jegyző látja, hogy az ügy a bíróság elé tartozik, akkor ügyvédet jelöl meg a számára és elküldi a nyomorgó ügyvédhez- Nem igaz tehát, hogy az ügyvédi kar nagy százaléka követeli az ügyvédi kényszert. Igenis, a Budapesti Ügyvédi Kamara az, amely ezt a kérdést állandóan felszínen tartja, de éppen a budapesti ügyvédeknek juthat a legkevesebb ezekből a falusi munkákból. Nem érdeke az ügyvédi kényszer a magyar jegyzői karnak sem. Tudni kell, hogy akkor, amikor a jegyzői kart fizetési fokozatokba sorozták, számításba^ vették azt, hogy a jegyzőknek vannak magánmunkálatokból eredő jövedelmeik is és éppen ezért másként szabták meg a fizetési osztályok határát és a fokozatokba való^ előmenetelt is sokkal hosszabb időhöz kötötték, mint más, hasonló képzettségű tisztviselőknél. Már most, ha a jegyzőktől elveszik a miagánmunkálkodás jogát, akkor vagy kárpótolni kell őket egy fix összeggel, vagy pedig meg kell nekik adni az előmenetelnek azt a^ jogát és lehetőségét, amely a hasonló képzettségű egyéneknek meg van adva. Egészen biztos, hogy ebben az esetben a jegyzői kar csak jól járna az ügyvédi kényszer kimondásával, azért, mert ez a nyugdíj szempontjából is igen fontos és azért, mert kevesebb időt kellene munkában eltöltenie, mert hiszen tudvalevő, hogy a jegyző magánmunkálatait a pihenésre szánt idejében kénytelen elvégezni, ha a jegyzőnél egyáltalán pihenésre szánt időről lehet beszélni. (Br. Vay Miklós: Ügy van! — Jánossy Gábor: A falusi ember nem szaladgálhat mindennap a városba ügyvédhez!) Miért áll tehát sorompóba a jegyzői kar és miért védi olyan nagyon ezt a jogát? (Jánossy Gábor: A falu népe érdekében!) Aki a magyar jegyzői kart ismeri, aki tudja azt, hogy a magyar jegyző lélekben, cselekedeteiben összeforrott a magyar néppel (Jánossy Gábor: TTgy van!), az megérti ezt a küzdelmet. De van ennek még egy másik