Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-230

182 Az országgyűlés képviselőházának napnál tovább betegeskedik, akkor szintén kényszernyugdíjazás alá vonható. A törvényjavaslatnak ez a rendelkezése nem novum. Eddig is megvan tételes törvényeinkben, azzal a különbséggel, hogy egyévi betegeskedés van ebben a kérdésben az előbbi törvényeink alapján meghatározva. Miután azonban a t. Ház az idő kérdésében már döntött, amikor pénzügyi okokból az egy évet leszállította hat hónapra és miután a bírákra vonatkozólag ez a jogszabály a múltban is egyenlő volt a közszolgálati alkalmazottakra vonatkozó jogszabállyal, ott is egy év, itt is egy év, ennek következtében a méltányos tárgyilagosság jegyében is helyesnek tartom most már a Ház határozata után, hogy a hat hónap legyen mérvadó a bírákra és ügyészekre is, betegeskedés, tartós betegség esetére. Azonban eddigi tételes törvényeink úgy r rendelkeznek, hogy a bírónak, vagy ügyésznek ilyen tartós betegsége esetére az illetékes fegyelmi bírósága dönt a kényszernyugdíjazás tárgyában. Nem látom indokoltnak, hogy ezt miért változtatták meg. A mai szabály szerint nem az illetékes fegyelmi bíróság dönt ebben, hanem a miniszter és ezért kérem a miniszter urat, méltóztassék megnézni a törvényjavaslatot, 'hogy ebben a kérdésben a 2. § 2. bekezdésének a) pontja nincs kivéve, tehát érvényes a bírákra. Ez az egyik tény. A második pedig az, hogy nincs kimondva az. hogy továbbra is az illetékes fegyelmi bíróság állapítja meg a kényszernyugdíjazást. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Megadom a választ!) Én csak örülnék, miniszter úr, ha ebben is megállapodnánk, hogy ebben sem lesz változás, (Lázár Andor igazságügyminiszter: Nem lesz!) vagyis a kényszernyugdíjazás esetén is nem a miniszter, hanem az illetékes fegyelmi bíróság fog ilyen betegség esetében a bírákra és ügyészekre nézve rendelkezni. Ha itt is méltóztatik a deklarációt megtenni s ugyanígy, mint előbb, leszögezzük ezt a Ház naplójában, akkor e tekintetben nem lehet tévedés, hanem akkor az lesz a jogszabály, hogy hathónapi betegeskedés után a miniszter kívánságára a jelenlegi javaslat szerint megindítható ugyan a kényszernyugdíjazási eljárás, de ezt a fegyelmi bíróság, vagyis a ,kényszernyugdíjazásra illetékes fegyelmi bíróság fogja lefolytatni, s az fogja megvizsgálni és kimondani a nyugdíjazás lehetőségét. Ezt a két részletkérdést elintézve jövök a 7. §-hoz. A 7. §-ra vonatkozólag megállapíthatom, hogy az egész vonalon a legnagyobb aggodalmak állanak fenn ellene. Sőt azt is hozzátehetem, hogy a laikus közönség körében is, ezzel a nyugdíjjavaslattal kapcsolatban talán leginkább a 7. § az, amely általában azt a jogos félelmet keltette, hogy itt érintve van a bírói függetlenség. Miután a bírói függetlenség alkotmányunk alaptétele, amely még maguk a miniszterek is kénytelenek lesznek igénybevenni, adott alkalommal, tehát ehhez az alkotmányjogi alaptételhez ragaszkodni ez idő szerint is az alkotmányból folyó kötelesség. Kifogásolják a 7. § rendelkezéseit az itt kontemplált szövegben, először azért, mert a kényszernyugdíjazásra nézve eddig is meg voltak a tételes törvényeink. A kényszernyugdíjazásra vonatkozóan meg volt az 1871 : VIII. te, az 1912:VIÍ. te. 8. §-a, sőt még folytatólag odacsatolhatom az 1871:IX. te, illetve az 1912:VII. te. 10. §-át. Ezzel felsoroltam az összes tételes rendelkezéseket, amelyek erre vonatkoznak. Ha analizálom a 7. §-ban lévő kritériumokat, azt mondhatom, hogy lényegében minden 0. ülése 1933 december 15-én, pénteken. '• \ benne volt az errevonatkozó előbbi törvényekben, mert benne volt a testi vagy elmebeli tartós fogyatkozás esetén már megvolt a kényszernyugdíjazás lehetősége. Megvolt a szGrgalom hiánya is, mint kritérium, mert a szorgalom hiányának esetére fegyelmi eljárás volt statuálva, tehát itt módja volt eljárni a felettes hatóságnak. Erre nézve egészen kifejezetten idézem azt, hogy az 1871:

VIII. te. 20. §-a körülírja, hogy fegyelmi vétséget képez, ha valaki feltűnő módon elhanyagolja kötelességét. Mit akar kimondani ez az új paragrafus? Azt, hogy képtelenség a bírói tiszt ellátására: a szakképzettség hiánya. Az eddigi tényleges törvény tartós testi vagy szellemi fogyatkozásról beszél. A jelenlegi rendelkezés 7. §-ában azt mondja (olvassa): «ha a hivatalával járó feladat kifogástalan elvégzéséhez szükséges szakképzettség, szorgalom vagy a minősítésben is kifejezésre jutó egyéb fontos kellékek nincsenek meg». A szorgalomra nézve megállapítottam, hogy az fegyelmi vétség, s az több, mint a kényszernyugdíjazás és kevesebb is. Az az érdekes, hogy itt a fegyelmi vétséget enyhébben 'bírálja el a javaslat, mint a kény szernyugdíj aZÉS szempontjából fennforgó előfeltételt. A szorgalom hiányáról megállapítja az 1871:

VIII. te, hogy az akkor szerepel, ha az illető elhanyagolja feladatát. Itt a változás az, hogy a törvény azt mondja: szorgalom, vagy a minősítésben is kifejezésre jutó egyéb kellékek hiánya. Az újdonság itt a szakképzettség követelményének felvétele. Ez az újdonság, de, szerintem, a legaggályosabb is, mert ha még az első folyamodású bírákra vonatkozólag mondanák csak ki a szakképzettség hiányának esetét, megengedem, hogy ott talán előfordul és vannak olyan első folyamodású bírók, akik nem akarják a perrendtartást megtanulni — tudok rá esetet — és vannak olyanok, akik például az újabb törvényeket egyszerűen nem akarják tudomásul venni. Ezt megértem, ilyenek vannak, de ezt fegyelmi alá is lehet vonni az elhanyagolás címén, mert munkája sem olyan, mintha tudta volna ezeket. A felettes hatóság az ilyen esetet nagyon szépen fegyelmi vétségnek deklarálhatja, mert az ilyen bíró tényleg elhanyagolja munkáját. Kétségtelen, hogy aki nem tudja a perrendtartást vagy általában a törvényeket, nem tud megfelelő ítéleteket vagy végzéseket hozni. Ezt megfoghatja a felügyeleti hatóság. Egész más dolog azonban a kúriai vagy közigazgatási bírónál beszélni a szakképzettség hiányának esetéről, aminek pedig most meg lesz a lehetősége. Hiszen, mint az addig érvényes kényszernyugdíjazási törvény ugyan kifejezetten és kizárólag a, törvényszéki elnökökről, tehát lényegében első folyamodású bírákról beszél, de már a múltkor koncedáltam, hogy a gyakorlat ezt lassan kiterjesztette a felsőbíróságokra is és az 1912:

VII. te. 10. §-a kétséget nem ismerten kiterjeszti a felsőbíróságokra, a kúriai és közigazgatási bíróságokra is. A magam részéről rendkívül aggályosnak tartom ezeknek a magas bírói grémiumoknak a tagjaira alkalmazni a szakképzettség hiányának felvetését. Hiszen itt igazán nem mondhatja a miniszterelnök úr, hogy a katonaságnál szelekció van, a polgári tisztviselőknél ellenben nincs szelekció. Amíg valaki kúriai bíró Jesz. bizony a szelekciónak nagyon sok fórumán megy keresztül. (Ügy van! Ügy van! a közéven") Elsősorban szelekciót jelent a bírónak minden ítélete, mert ha ítélete nem a kor