Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-230

Az országgyűlés képviselőházának %$0. bizonyítékokkal szemben, amelyeket az ellenzék résziéről a javaslattal szemben felhoztak és ame­lyek szemléltették, dokumentáltatták azt, hogy a javaslat nem éri el sem azokat a pénzügyi cé­lokat, amelyeiknek képviseletére itt a pénzügy­miniszter úr vállalkozott, sem azokat a szociális célokat, amelyeket a többség, vagy a kormány részéről neki tulajdonítanak, hogy nem fogja betölteni azt a hivtatást, amelyet az állástalan ifjúság szempontjából neki szántak, a többségi oldalról alig kaptunk valami ellenbizonyítékot, alig kaptunk valami tárgyi ellenvetést, ha nem marad más bizonyíték gyanánt, csak az a nagy vívódás, amelyről Maday t. képviselőtársam vallomásszerű megemlékezést tett, akkor azt hi­szem, nemlehet^ vitás az, hogy a tegnapi sza­vazás tulajdonképpen csak formailag döntötte el ennek a javaslatnak a sorsát, nem meggyőző­dés szerint, nem a lelkek igazi meggyőződése és belátása szerint. (Ügy van! Ügy >van! a bal­oldalon.) Nem is lehet ez másként, t képviselőtár­saim. Mindnyájan érezzük azt, — a t. túloldal tagjai ugyanúgy, mint mi — hogy ennek a ja­vaslatnak rendelkezései voltaképpen továbbmé­lyítik a függőségnek, a társadalmi függőségnek, az államhatalomtól és a kormányzati hatalom­tól vialó függőségnek azt a viszonyát, amelyet az elmúlt 15 esztendő alatt, sajnos, kormány­intézkedések nélkül is maga a trianoni válság és az úgynevezett világválság gazdasági kö­vetkezményei amúgyis széles társadalmi osztá­lyokra kiterjesztettek. Hiszen láttuk azt, hogy a gazdasági, a szociális okok következtében, amelyek az állami beavatkozást egyre szélesebb területekre terjesztették ki az elmúlt 15 év alatt, megszűnt olyan társadalmi rétegek független­sége is az államhatalommal és a kormányzattal szemben, amelyek eddig úgyszólván biztosítékát jelentették a szabad gondolkozásnak és a szabad politikai meggyőződésnek a kormányzattal és az államhatalommal szemben. Azok a gazda­sági intézkedések, amelyeiket a gazdasági válság tett szükségessé a kormány pénzügyi, adó- és hitelpolitikája, mindezek kiterjesztették a füg­gőségnek ezt a viszonyát a gazdatársadalom legkülönbözőbb rétegeire, a kisgazdákra éppen úgy, mint a nagybirtokosokra, kiterjesztették az iparos- és a 'kereskedőosztályra és kiterjesz­tették az addig még szabadfoglalkozásúaiknak nevezett értelmiségi osztályok legkülönbözőbb kategóriáira is. T. Képviselőház! Ez a javaslat szomorú példája és dokumentuma annak, hogy ha mi tovább lm együnk ezen az úton. a viszonyokhoz még hozzáadunk szántszándékkal egy pluszt, egy többletet az államhatalom, a kormányzati hatalom elhatározásaihoz, amelyek mind ugyan­ebben az irányban viszik, fajitják és mélyítik tovább" ezt a függőséget. Semmit sem tanul­tunk, sajnos, a Károlyi-forradalom tanulságai­ból, {Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) azok­ból a tanulságokból, amelyeket a tisztviselő­társadalomra vonatkoztatva is ez a forradalom, a háború vége és az utána következő forra­dalmi mozgalmak olyan megdöbbentően oda­tártak az egész magyar nemzeti társadalom elé. Lesznek még itt olyanok, akik emlékezni fognak arra, hogy a háború utolsó évei alatt az akkori pénzügyi kormány szinte szóról­szóra ugyanezt a politikát követte a tisztvi­selőtársadalommal szemben. Teleszky János pénzügyminiszter, aki a háború utolsó évei­ben a kezében tartotta az ország pénzügyi kor­mányát, a tisztviselői társadalom fizetésének állandó csökkentésével szerette volna megta­fflésé, 1933 december 15-én, pénteken. 151 lálni a növekvő háborús kiadások, költségek fedezetét. Ezzel elérte az akkori kormányzat azt, hogy a legmélyebb elkeseredésbe taszította a tisztviselői társadalmat, és az ezzel a társa­dalmi kategóriával összefüggésben élő egyéb foglalkozási ágakat és rétegeket is. Akkor is a kormányhatalomra bíztunk mindent, annak a kezében koncentráltunk minden hatalmat és megfeledkeztünk róla, hogyha ez a polgári kormányzat a forradalmi megrázkódtatások következtében el találna esni, meg találna inogni, hogyha a helyét új forradalmi ténye­zők foglalják el, akkor nem lesz ezekkel szem­ben egy olyan független társadalom, amely állami hatalom nélkül is kezében a társadalmi öntudatnak, erőnek és önérzetnek fegyvereivel szembe tud szállni egy ilyen kísérlettel. így történt meg az, hogy, sajnos, a magyar tiszt­viselői társadalom akkori vezető tényezői kö­zül, úgy, amint az egész társadalom vezető tényezői .közül is sokan, meginogtak és odaáll­tak e mellé a forradalmi kormányzat mellé, rossz példát adva ezzel a társadalom szélesebb rétegeinek a megalázkodás és az alkalmazko­dás tekintetében. Ennek a forradalomnak szo­cialista vezető tényezői, akik emlékirataikban örökítették meg a forrprinlom lefbl^s^t és az ott szerzett tapasztalataikat, elmondják, hogy hogyan történtek meg egyszerre ezek az óriási változások a magyar tisztviselői társadalom és az értelmiségi társadalom legelőkelőbb réte­geiben. Kár, hogy ez a példa olyan hamar kiesett az emlékezetből. (Homonnay Tivadar: Könnyen felejtünk!) Ez a példa kellett volna, hogy meg­győződésünket emelje ezzel a tendenciával, ez­zel az irányzattal szemiben. Arra kellett volna törekedni, hogy az alárendeltség, a túlzott kor­mányzati gyámkodás, a fensőbbségnek biztosí­tott túlságos beavatkozás helyett önérzetet és függetlenséget adjunk ezeknek az értelmiségi kategóriáknak. Ehelyett az irányzat helyett az ellenkező irányzatot hagytuk és hagyjuk még mindig egyre nagyobb mértékben érvényesülni. A t. kormány azt hiszi, minden kormány azt hiszi magáról, hogy ő fog örökre ezen a helyen maradni, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc bel­ügyminiszter: Ezt igazán nem hisszük!) Konce­dálom, hogy a kormány azokat a jogokat, ame­lyeket magának ebben a javaslatban biztosít, jóhiszeműleg, jóhiszeműségének tendenciájával és meggyőződésével akarja majd a jövőben ér­vényesíteni a tisztviselőkkel szemben, de meg­feledkezik arról, hogy helyére más kormányzat is jöhet, megfeledkezik arról, hogy jöhet egy olyan kormányzat, amelynek irányzata teljesen ellenkezik azokkal a nagy nemzeti célokkal, el­lenkezik a társadalmi evolúciónak, egyensúly­nak, megnyugvásnak céljaival, amelyeket, azt hiszen, ez a kormányzat is szem előtt tart. Ez a javaslat egy más irányzatú kormány kezében óriási fegyver lesz arra, hogy pártpolitikai cé­lok, esetleg romboló pártpolitikai célok érdeké­ben használja fel, a függőségnek, azt mondhat­nám, a szolgaiságnak kötelékeinél fogva, a neki annyira kiszlogáltatott tisztviselői társadalmat. (Homonnay Tivadar: Tisztviselő-Trianon!) Saj­nos, ez a javaslat egy újabb lépést jelent a lej­tőn, a lecsúszásnak azon az útján, amelyen mi annyira eltávolodtunk az utóbhi 3—4 évtized alatt a tiszviselő fogalmától, attól a fogalomtól, amely valamikor a tisztviselőt nem az egyes pártok, nem is a változó kormányok ^ szolgáiá­nak, vagy alkalmazottjának, vagy képviselőié­nek, hanem egyedül és kizárólag a mindig vál­tozatlan ,az egyes páxtírányzatoktól és kor-

Next

/
Thumbnails
Contents