Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-230
152 Az országgyűlés képviselőházának 230. mányzatóktól változatlan állami érdekek képviselőjének tekintette. T. Ház! Nagyon sajnálom, hogy nincs itt Kállay földmíveiésügyi miniszter úr. ö emlékezhetnék még arra, amire én is gyerekkoromból élénken visszaemlékszem, hogy valamikor olyan mértékig fennállt még a tisztviselői társadalomnak ez a függetlensége a mindenkori kormányokkal szemben, hogy megtörtént az, hogy Szabolcs megyében egy híres választás alkalmával — amikor pedig ki volt vetve a vármegyére az, hpgy a képviselők felét köteles a főispán a többségi párt részére beszállítani s az ő édesapja ült akkor a főispáni székben — az egész vármegyei tisztikar az alispán vezetésével testületileg vonult fel és szavazott le a függetlenségi jelöltre, anélkül, hogy ez akkor bármiféle meglepetést vagy emóciót keltett volna, olyan természetesnek találták akkor, hogy a tisztviseloseg nem jelent egyúttal politikai vagy pártpolitikai függőséget is a hatalommal vagy a kormányzattal szemben. Hol vagyunk ma ettől? Milyen messze estünk ettől az ideáltól! (Petrovácz Gyula: Tegnap eltemettük a független tisztviselőt!) Igazán nem tudja az ember megmondani, milyen úton vagyunk, merre felé megyünk. Afelé az irányzat, rendszer felé megyünk-e, amelyet az Amerikai Egyesült Államok képviselnek, vagy Románia képvisel, ahol tudvalevőleg a megbukott kormánnyal és a többségről lebukó pártokkal együtt cserélik ki az egész tisztviselői kart, az állami gépezetnek egész személyzeti apparátusát. Errefelé tartunk-e, vagy pedig arra az útra lépünk, amely azt jelenti, hogy a tisztviselő köteles meggyőződése ellenére a legellentétesebb, a legvégzetesebb politikai irányzatú kormányokat is egyaránt feltétlenül megalázkodva és szolgai alkalmazkodással kiszolgálni. (Homonnay Tivadar: A törvény erre módot ad!) Schandl Károly t. képviselőtársam a túloldalról tegnap nagyon szép allúziókat tett itt arra, hogy olyan időket élünk, olyan nagy nemzeti feladatok előtt állnak, amikor Jobban szükség van rá, mint valaha volt, hogy egyrészt az értelmiségi rétegek, a tiszt visel őtársadalom, másrészt az egyéb foglalkozási ágak, különösen a föld népének nagy tömegei közt^ a teljes összhangot, az egymásrautaltság érzését, a kölcsönösség érzését, a bizalom érzését megóvjuk és megerősítsük. Azt hiszem, nem lehet köztünk véleménykülönbség arra nézve, hogy ez a javaslat ezt a nagy célt nem fogja szolgálni, (Homonnay Tivadar: Ellenkezőleg!) mert ahhoz, hogy a széles rétegek, magának a földmívelő népnek a széles rétegei is bizalommal tekinthessenek a kormányzat expozitúráira, a hatósági tényezőkre, a tisztviselői karra, az szükségeltetnék, hogy úgy lássa, hogy ez a tisztviselői kar független a maga meggyőződésében, a, maga eljárásaiban, hogy nincs teljesen kiszolgáltatva^ egyem és kormányzati önkénvnek a maga ténykedéseiben. Ha ezt tudja, akkor igenis megerősödik benne sm a bizalom, amellyel annak a tisztviselői karnak működését nézi. Ellenkező esetben, ha azt tudia, hogy az a tisztviselői kar vak hatalmi eszköze a mindenkori kormányok céljainak, természetesen sem tekintélye nem lehet annak a tisztviselői karnak, (Ügy van !Ügy van! balfelöl.) sem pedig a nagy tömegek, a széles társadalmi rétegek nem kísérhetik működését azzal a bizalommal, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) amelyet a mai nehéz viszonyok között joggal el lehetne várni és amelyre annyira rá vagyunk utalva. ülése 1983 december Í5-én, pénteken. A mai idők, azok a nagy nemzeti feladatok, amelyek a magyar kormány és a magyar államhatalom előtt állanak, csakugyan jobban igénylik, mint valaha azt % hogy a magyar értelmiségnek ez a nagyon értékes része, amelyet a tisztviselőtársadalom jelent, munkája szerint, hivatása szerint, érdeme szerint, azok szerint a nagy célok szerint, amelyeknek betöltésére és munkálására hivatott, úgy megbecsültessék, ahogyan azt csakugyan megérdemli. À magyar tisztviselőkben, a magyar tisztviselői társadalomban — merem állítani — kategóriák szerint való különbség nélkül meg van minden erkölcsi képesség ezeknek a nagy céloknak a betöltésére. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Nagy kár és óriási hiba, amelynek történelmi és ím esszeható politikai következményei lehetnek, hogy a mindenkori kormányok abban találják gyönyörűségüket és feladatukat, hogy ezeket az erkölcsi erőket, az önérzetnek és önállóságnak ezeket az erkölcsi tényezőit aláássák, vagy megbontsák, vagy megsemmisítsék. (Ügy van! Ügy van balfelől.) Miután ez a javaslat ezt a tendenciát képviseli, a címet legnagyobb sajnálatomra nem áll módomban megszavazni. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Patacsi Dénes jegyző: Feliratkozva nincs senki. Elnök: Feliratkozva nincs senki. Kíván még valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Miután a cím megtámadva nincs, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik az 1. § tárgyalása. A jegyző úr lesz szíves azt felolvasni. Patacsi Dénes jegyző: (olvassa az 1. %-t.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző : Petrovácz Gyula ! Petrovácz Gyula: Mélyen t. Képviselőház! Mielőtt a napirenden lévő tárgyhoz való mondandóimat elmondanám, engedelmet kérek, hogy a Képviselőház magas figyelmét egy kultúrpolitikai dátumra irányíthassam. Holnap van Lotz Károly születésének 100 ; évfordulója és a magyar monumentális festészetnek ez a nagy mestere megérdemli azt, hogy a közöttünk lévő vitából egy pillanatra kikapcsoljuk lelkeinket és odafordítsuk a magyar zseninek kulturális alkotásai felé. (Helyeslés jobbfejői.) Lotz Károlyt idegen talajból t ültette át a Gondviselés a magyar föld televényébe és az itt termékenyült meg. A magyar nép, a magyar vidék, a magyar puszta, a magyar élet ismerete tette őt annyira termékennyé, hogy ennek a termékenységnek a monumentális festőik között alig van párja. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Ez ülhette meg az ő zsenijét és ez a magyar miliő tette őt világviszonylatban is a monumentális festészet egyik legelső mesterévé, akinek műveitől ékesebbek, díszesebbek és értékesebbek összes közpalofráink, közöttük ennek a parlamentnek az épülete is. Ennek nagy, monumentális lépcsőházában, sőt több kisebb helyen elosztva is az ő freskói azok, amelyek ezt az épületet értékében csak növelik. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mélven t. Ház! Ma a Magvar Képzcművészetii Társulat nagyszabású^ Lotz-kiállításban hódol a mester emlékének és ez a Lotz-íki állítás a mai nehéz világban már egyfolytában ötödük hete hívja a 'kuHúrszomjas közönséget ennek a gyönyörű kiállításnak a megtekintésére. A mai korban — ezt alá kell húznom —- a
