Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-226

Az országgyűlés képviselőházának 22 kentő rendeletnek. Ehhez sem járultunk hozzá, de természetesen abban a tudatban, hogy csak átmeneti és egy évre szóló, nagyobbszabású politikai konzekvenciát ebből az állásfoglalásból még nem vontunk le. Jött ezután a Károlyi-kormány harmadik fizetésesökkentési javaslata. Amikor láttuk, hogy most már nem átmeneti, nem egy évre szóló és nem ideiglenes fizetéscsökkentésről van szó, hanem rendszerré vált a fizetéscsökkentés alkalmazása, méltóztassanak visszaemlékezni, ennél az esetnél pártunknak, a 33-as bizottságban volt tagjai lemondottak és otthagyták a 33-as bizottságot. Méltóztassanak visszaemlékezni, pártunknak akkor még a kormányban volt miniszterét is visszahívta a párt és megszüntette azt a koaliciót, amelyet eddig a kormánnyal a mi miniszterünk révén alkotóink. Abban a pillanatban, amikor ezt a harmadik fizetéscsökkentési javaslatot hozták, már indokoltnak láttuk az erősebb fokú ellenállást is és a politikai konzekvenciáknak nagyobb mértékben való levonását. Ezt mindenki tudja. Hogyan lehet tehát azt mondania a t. miniszterelnök úrnak, bogy mi itt bizonyos ellenmondásban vagyunk mai és múltkori álláspontunkat illetőleg? (Simon András: Akkor még szívesen koncentráltak volna!) Azt mindönki tudja, hogy ennél a harmadik javaslatnál történt az., hogy az egységespárt mai elnöke a pártból kilépett és a mai ügyvezető elnök úr ugyanakikor átjött hozzánk ide, az ellenzéki oldalra, mert a maga^ részéről nem tűrhette, hogy a fizetéscsökkentés rendszerré váljék. Ha tehát a miniszterelnök úr keresi, hogy kinél van ellenmondás, akkori és mai viselkedése között, azt sokkal közelebb megtalálhatja saját pártelnökében, megtalálhat egy embert, akinek igenis akkori állásfoglalása és mai állásfoglalása homlokegyenest áll egymással szemközt. A Károlyi-kormány egyébként a^ programmjában bejelentette, hogy ő sintérmurr kára vállalkozik, ő «akkor így fejezte ki magát azon a helyen, hogy igenis neki szomorú szerepe van, mert neki az államháztartás egyensúlyát kell rendbehoznia és sok érdeket kell sértenie, és a saját szavait idézem, amikor azt mondom, hogy sintérmunkára vállalkozott. Ez ia kormány nem azzal jött, ez a kormány azzal az ünnepélyes ígérettel jött, hogy többé sem fizetéscsökkentés, sem adóemelés nem következik be, (Ügy van! balközépen.) s a korimánynak ezzel a kijelentésével szemben csakhamar jött a negyedik fizetéscsökkentő rendelet, s ez a kormány azzal jött a &5 pontban, hogy szolgálati pragmatikát fog hozni a tisztviselők számára s a szolgálati pragmatika helyett jön a szolgálat teljes bizonytalanságát biztosító mostani törvényjavaslat, amely tehát nemhogy pragmatikát, nemhogy jogot adna, hanem a jogtalanság helyzetébe kergeti a tisztviselőt, nemhogy a tisztviselőnek biztos, szolid és megalapozott szolgálatot biztosítana, hanem ellenkezően, teljesen bizonytalanná teszi az ő állását, megalázza (Hódossy Gedeon: Cselédsorba dönti!) és minden nehézség nélkül kiemeltetheti az állásából. (Ügy vanï a balközépen.) Nem azt ígérte a mélyen t- kormány, mint amit most teljesít, (Homonnay Tivadar: Elproletarizálja a tisztviselőket!) s akkor én megint megkérdezhetem: hol van tehát az ellentmondás, a mi álláspontunknál-e, amely mind az öt fizetéscsökkentő rendelettel szemben egyformán tagadp és ellenző volt, vagy a ülése 1933 december 11-én, hétfőn. 7 mostani kormányénál-e, amely éppen az ellenkezőjét ígérte mindannak, amit most a tisztviselői kérdésben cselekszik? A következetességet mi a magunk részéről konstatáljuk, a következetlenséget pedig áthárítjuk a mélyen t. túloldalra. (Úgy non! Ügy van! balfelől.) T- Képviselőház! Az nem igazolás, hogy a külföldön is kénytelenek voltak az államok a fizetéscsökkentő rendelkezésekhez nyúlni. Megnéztem a csehországi fizetéscsökkentő rendelkezést. Ez a magyarországival szemben egy minimális fizetéscsökkentés, 4—5%-ig terjed ki. Még Hitler fizetéscsökkentő rendelkezése is igazán számot nem jelentő csökkentés- (Homonnay Tivadar: Aranyparitáson kapták a fizetéseket.) De itt van a francia kormányoknak egymásután következő fizetéscsökkentési törekvése. Méltóztatnak tudni, hogy a Daladier-kormányt egyszerűen leszavazták, amikor elvben kérte a fizetéscsökkentéshez való hozzájárulást. A francia kamara minden habozás nélkül az elvi hoizzájárulását sem adta meg, hanem bizalmát azonnal megvonta a kormánytól, amikor azzal a ifegyverrel élni akart. Utódja, a Sarraut-kormány már enyhébb javaslatot holott s a javaslata csak abban különbözött az elődjéétől, hogy biztosított magának egy 10-000 frankos létminimumot, vagyis az ő fizetéscsökkentő javaslata csak azokra a tisztviselőkre vonatkozott, akiknek a fizetése 10.000 franknál magasabb. Ha a 10.000 frankot átszámítom csak pénzügyileg ide mi hozzánk, az körülbelül 2500 pengőnek felel meg, ami azt jelenti, hogy a 200 pengőnél alacsonyabb havifizetésű egyénekre az ő javaslata már nem vonatkozott- Ha pedig átszámítom nem pénzügyileg, hanem vásárlóerőre, azt kell monda' nom, hogy az körülbelül a 400 pengős havifizetésnek megfelelő Összeg, tehát ez a kormány kímélni akarta mindazokat az exisztenciákat, amelyeknek numerikusan 250, vásárlóerőben körülbelül 400 pengőnél alacsonyabb fizetésük van és mégis megbuktatta a kamara azért, mert a kamarában egy olyan indítvány történt, hogy 12.000 frank legyen ez az alapösszeg, amely körülbelül már a 250 pengő havifizetésnek megfelel, és tudjuk, hogy egy ilyen excepció, amely 12.000 frank, illetőleg amely 250 pengő alapfizetést immúnissá tesz a levonások alól, nem jelent masszát, ez inkább csak szimbolikus fizetéscsökkentés, mert ami masszát az államkincstár tényleg megtakarít, azt nem a magas fizetéseknél, hanem az alacsony fizetések nagy tömegénél takarítja meg; ennek # következtében itt inkább csak szimbolikus jelentősége volt ennek a fizetéscsökkentésnek, az, hogy minden réteg vegye ki részét a pénzügyi nehézségek elhárításának munkájából, hogy tehát ebből nem lehet kihagyni a tisztviselőtársadalmat sem. A kormány megbukott ezen a kétezer franknyi differencián a létminimum tekintetében és utóda: Chautemps a szombati ülésen megkapta a kamara hozzájárulását ahhoz, hogy a tizenkétezer franknál magasabb fizetéseket csökkentse az alsó fokozatokban 2%-kai és a legmagasabb fokozatban 8% -kai. Azt hiszem, ez olyan óriási különbség a mi 25—30%-os fizetéscsökkentésünkkel szemben, hogy meg kell állanunk ennél a ténynél és konstatálnunk kell, hogy tehát más kormányok a tisztviselői fizetések kérdésében sokkalta humánosabb, szociálisabb álláspontot foglaltak el a létminimum nagyságának meg«