Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-230
150 Az országgyűlés képviselőházának 23 reményt is kell nyújtani, hogy nem jár úgy, mint az öregek, akikről most szó van. Ezt a reményt összekapcsolhatjuk Magyarország jövőjének munkálásával (Helyeslés a baloldalon.) akképpen, hogy az erkölcsileg és szellemileg ikiváló fiatal tisztviselőket kiválogatják, — megjegyzem, hogy ezt szerintem az orvosokra, mérnökökre és ügyvédekre is ki kellene terjeszteni — megtanítják őket aiz integer Magyarország területén élő egyik vagy másik nemzetiségnek a nyelvére, kiképezik ugyanannak; a ma hatalmunkon kívül lévő területnek jogi, gazdaságii és szociális szerkezetére és állapotára, nehogy amikor majd a revízió bekövetkezik, nekünk is olyan .tisztviselőket kelljen oda szolgálatba küldeni, amilyenek oda a megszállás alkalmával jöttek, hanem olyanok menjenek oda, akiket a nép örömmel fogad, mert a nyelvét tudja, bizalommal fogad, mert ismeri a viszonyait, már akkor, amikor oda belép és visKont, akikben a magyar állam minden tekintetben teljes megnyugvást talál. Azt hiszem, ideje volna, hogy reményeinknek, a megszállott területen élők reménységeinek és a nem magyar anyanyelvűek hozzámk vágyakozásának fokozására, ilyen intézkedésre is gondoljunk, hadd lássa a világ, hogy mi a revízióról nemcsak beszélünk,, hanem a revízió előkészítésén is dolgozunk. Az ifjúság odaözönlésre ezekre a pályákra természetes tünet. Hová özönölhet most az ifjúság 1 ? Ha iparostanoncnak akar elmenni, ott is zártszám van s ahol zártszám van, ott nincs, aki tanoncot tudjon tartani, annak ellenére, hogy a tanonctartás nem sokba kerül. A földnél a jövedelem, ha kedvező az eset, körülbelül egyenlő a kiadásokkal, tehát a földdel ismét nem lehet foglalkozni. A kereskedők, a gyakorlott, régi, tapasztalt és tőkeerős kereskedők, nyakra-főre mennek tönkre. Bizony, ennek az ifjúságnak nem nagyon nagy választása van, hanem kénytelen elmenni oda, ahol bármiféle életlehetőséget adnak a számára. ' De ennek az ifjúságnak érdekében is módosítást kellene vagy kellett volna tenni a javaslaton. Talán még ezután is lehetne ennek a törvényjavaslatnak a tisztviselőkre vonatkozó rendelkezésein módosítást tenni, amely rendelkezések következtében a legalacsonyabb rendű magánalkalmazottaknál is kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnének, mert őket alkalmatlanság, szakszerű kiképzés és szorgalom hiánya miatt stb., ilyen címek nyilvánosságra hozásával tömegesen bocsáthatják el, holott még a háztartási alkalmazottak könyvébe is csak bíróilag bizonyított esetben lehet ilyenféléket beírni. . Igen t. Képviselőház! Ez a törvényjavaslat tele van sérelmekkel, főképpen pedig bizonytalan állapotot létesít. Például a törvényhatóságok alkalmaznak tanítókat, tanárokat a közigazgatási tisztviselőkön kívül — így a városi törvényhatóságok is — s most a javaslat alapján a (kormány ezeket, annak megkérdezése nélkül, aki alkalmazta és fizeti őket, — legalább errenézve itt semmi intézkedés nincs — tehát másnak az alkalmazottját esetleg eltávolíthatja az állásából. Ez a törvényjavaslat elejétől végig tele van ilyen bizonytalan tételekkel, amelyeket ha nagyon jószándékúan hajtanak végre, sokkal kevesebb bajt csinálnak, de ha egyszer — nem mondom, hogy a mostani kormánynál — valakinek, aki rossz szándékkal van, a végrehajtás a kezébe kerül, akkor olyan romlás, olyan pusztulás származhatik belőle, hogy ez a romlás és pusztulás nem évi '. ülése 1933 december 15-én, pénteken. nyolc és félmillióval, de annak sokszorosával sem ér fel. En azt hiszem, hogy még az utolsó órákban is lehet segíteni, ahogyan a közigazgatási fórumok egyszerűsítéséről szóló törvénynél a Képviselőházban megtörtént, hogy t. i. a tárgyalás végén jelentette ki a belügyminiszter úr, hogy nem kívánja életbeléptetni, csak majd a közigazgatási alsófokú bíróságokról szóló törvénnyel egyidőfoen. Méltóztassanak erre is valami formulát kitalálni, hogy ettől a törvénytervezettől az ország jövőjét és a tisztviselőtársadalom jövőjét, de ezen keresztül azokat is, akiket azok (kiszolgálnak, megszabadítani lehessen. Ebből az okból nem fogadom el a javaslat címét sem. {Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Patacsi Dénes jegyző: Milotay István! Milotay István: T. Képviselőház! Azt hiszem, hogy itt az ellenzéki oldalon mindnyájan egy véleményen vagyunk abban a kérdésben, hogy a tegnapi szavazás után a mi harcunk ezzel a javaslattal szemben reménytelen. Hogy mégis tovább folytatjuk ezt a küzdelmet, azt tesszük azért, mert olyan nagy érdekek forognak kockán a javaslat rendelkezéseiben, ezek a rendelkezések olyan messze kiható . hatást gyakorolnak a magyar értelmiség jövendő sorsára, az egész tisztviselőtársadalom jövendő helyzetére, szociális és fegyelmi viszonyaira, morális és politikai helytállására, hogy úgy érezzük, továbbra is forgatnunk kell a javaslattal szemben a küzdelemnek mindazokat a fegyvereit, amelyeket alkalmasaknak vélünk arra, hogy a t. túloldal tagjait — ha általánosságban ez már nem sikerült — legalább a részletekben jobb meggyőződésre bírjuk. (Helyeslés \a baloldalon.) Sajnos, a tegnapi tapasztalatok után erre sem lehet sok remény, mert ha megtörténhetett az, hogy a többségi párt, amelynek tagjai között legalább is 60—70 olyan képviselőtársunk foglal helyet, aki maga is a tisztviselőtársadalomból került ide, valamelyik tisztviselői pozieióból, aki tehát igazán saját tapasztalataiból, a saját életmunkája révén, a tisztviselŐtársaival való érintkezésből, a maga hivatali munkájából ismeri azt a feladatot, amelyet a tisztviselőtársadalom betölt, ismeri azokat az akadályokat, amelyekkel meg kell küzdenie, ismeri azt a szellemet, amelyet a felsőbbség részéről vele szemen éreztetnek, mondom, ha ilyen ismeretek és ilyen tapasztalatok birtokában mégis megtörténhetett az, hogyha t. többség tisztviselőtagjai is megszavazták ezt a javaslatot, akkor csakugyan nagyon kevés reményünk lehet arra, hogy legalább a részletekben meggyőződésük megváltoztatására bírhassuk őket. (Müller Antal: Pártkérdés!) De tulajdonképpen nem is a meggyőződésük megváltoztatásáról van itt szó, mert hiszen Maday képviselőtársam maga beismerte itt a javaslat mellett tartott fejtegetéseiben. hogy ő is igen nagy vívódás, igen nagy belső lelki harc után tudta csak elszánni magát arra, hogy ezt a javaslatot megszavazza. (Váry Albert: Ezt mi beismerjük!) Hiszen ez nem is lehet másként, mert, azt hiszem, a t. Ház tagjai egy véleményen vannak velem abban a tekintetben, hogy még alig volt rá példa, hogy úgy mondjam, olyan passzív rezisztenciával találkozzék a szellemi támogatás, az argumentumokkal való támogatás tekintetében, mint amilyennel ezzel a javaslat a többség részéről találkozott. (X3gy van! Ügy van! a baloldalon.) Ha azokkal az érvekkel, azokkal a tárgyi
