Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-230

Az országgyűlés képviselőházának 230. ülése 1933 december 15-én, pénteken. 149 a kirobbanásokat nemcsak hogy letöri, hanem preventive megakadályozza és hogy érdemes-e párezer pengőért ezt a kiváló testületet bántani. Ezért az volna tehát szükséges, hogy az 1930. évi XXVI. te. 5. §-a a jövőben a rendőrség egyenruha- és fegyverviselésre jogosított tagjaira is alkalmaztassák, vagy ehelyett azt kellene kimondani, hogy akit 35 évi szolgálat után, a szolgálatképtelenség megállapítása nélkül hivatalból nyugdíjaznak, azt az 1930 : XXVI. te. rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából úgy kell tekinteni, mintha negyven évet valósággal kiszolgált, vagy hatvanadik életévét betöltötte volna. Igen t. pénzügyminiszter úr! Méltóztassék hinni nekem, mert én ezt felelősséggel mondom. Mindent, amit a Házban mondok, mindig felelősséggel mondom. Sokszor keményen, de mindig nyíltan és őszintén szólalok fel. Higyje meg az igen t. pénzügyminiszter úr, elegendő &gy miniszteri nyilatkozat arra nézve, hogy az előbb említett törények alkalmazását a mai súlyos viszonyoknak megfelelően engedélyezni méltóztatnak és nem .kívánják, hogy minden egyes rendőrtisztviselő, vagy pedig legénységi állományba tartozó egyén a közigazgatási bírósághoz forduljon jogorvoslatért, hogy szerzett jogainak birtokába lépjen. Várom és kérem az igen t. pénzügyminiszter' urat, hogy ebben a kérdésben kedvező nyilatkozatot fog tenni és nem fog arra az alapra helyezkedni, amelyre méltóztatott szerintem nem helyesen lépni, amikor az ellenzéknek és közte az én szerény személyemnek is a határozati javaslatait az egész vonalon el méltóztatott utasítani. Töibb idő nem áll a címnél a rendelkezésemre. Még egyszer kérem a t. miniszter urat és a Házat, méltóztassék az egyenlő elbánás mértékével mérni és a törvény rendelkezéseit a fegyveres testület tagjaira kivétel nélkül egyformán alkalmazni. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Sándor István! Sándor István: T. Képviselőház! Homonnay Tivadar igen t. képviselőtársam szavai után valamivel rövidíteni tudom elmondandóimat, mégis ott kell kezdenem beszédemet, ahol ő kezdte. Egy törvényjavaslatnak vagy egy könyvnek azért adnak címet, hogy jelezzék vele a tartalmát. Ennek a javaslatnak a címe pedig abszolúte nem jelzi a tartalmát, mert ki gondolna erről a címről B-listára, ki gondolna erről a címről nyugdíjleszállításra, ki gondolna erről a címről autonómiacsorbításra és sok más ilyen dologra, ami ebben található. En azt hiszem, hogy ennek a javaslatnak ez az: első tekintetre szembetűnő 'hibája már onnan ered, hogy ez a javaslat koraszülött, a koraszülöttnek minden tökéletlenségével, életrevalóság hiányával, amelyet hiszem, hogy a tehetős szülők melegített üvegszekrényben nevelgetve. utólagosan megszüntetnek és a csemetét életképessé teszik, de^ ennek nyomai örökké ott lesznek tevékenységében és ennek nyomait nagyon sok közérdek és nagyon sok személy lesz kénytelen hosszú időn keresztül szenvedni. Ez a javaslat olyan csodálatos eredményt tudott elérni, hogy amikor mindnyájan óhajtjuk a létszámcsökkentést, amikor mindnyájan takarékoskodni kívánunk s mindnyájan gondoskodni óhajtunk a diplomás ifjúság és az egyéb ifjúság részére elhelyezkedési lehetőségekről — ennek a javaslatnak indokolásában célul ezek vannak megjelölve — ugyanakkor senki ebben a javaslatban megnyugvást találni ebben az irányban sem tud. Mert ha azt nézzük például, igen t. Képviselőház, hogy megtakarításokat érünk el ezzel, amelyeket a pénzügyminiszter úr mintegy 8'5 millió pengőben volt szíves tegnap kimutatni, akkor még mindig ott áll a nagy kérdés előttünk, hogy eme burkolt B-listázások következtében ,

r az eltávolított személyek helyére újak beültetésével nem ismétlődik-e meg majd az az állapot, amely az első B-listánál bekövetkezett, hogy azt hiszem, a mai nyugdíj terheknek egy igen jelentékeny tétele onnan ered, hogy a Blistások magasabb fizetési osztályokban kapják nyugdíjukat és helyettük fiatalabbak vannak alacsonyabb vagy esetleg azok is magasabb fizetési osztályban új emberként elhelyezve. Ez pedig azután már igazán óriási teher. Hasonlóképpen nagy hibája a javaslatnak az is, hogy nemcsak, hogy a takarékosságot nem biztosítja, hanem a köztisztviselőknek az önbizalmát s ezen keresztül tekintélyét erősen megtámadja, mert én igazán nem tudom a különben igen t. pénzügyminiszter úrnak azt a felfogását megérteni, —most hangoztatja különösen — hogy szakítanunk kell azzal a felfogással, hogy ha egyszer valakit kineveztek, akkor az illetőnek eltartása biztosítva van, hacsak nem követ el kriminális cselekményt. Ezt elsősorban azért nem értem meg, mert nincs így a dolog; fegyelmi úton is el lehet távolítani, aki kriminális cselekményt nem követett el; másrészt pedig azért nem tudom«megérteni, mert bizonyos fokozott biztosítottsága a köztisztviselőnek mindig azért volt, mert a köztisztviselőtől erkölcsi magatartásban mindig sokkal többet kívánt a közvélemény, ellenben anyagi szolgáltatásban sokkal kevesebbet adott, mint a magánalkalmazottaknak. A pénzügyminiszter úr talán megmondhatná, hogy nem tapasztalta-e ő is ezt, mert nekem az a gyanúm, hogy a pénzügyminiszter úrnak, mint miniszternek kisebb fizetése van, mint előbb volt magánalkalmazotti minőségében. A helyzet azonban az, hogy a nagyobb biztonság a köztisztviselő számára ellenértéke a kisebb javadalmazásnak és a magasabb erkölcsi követelményeknek. Hasonlóképpen áll a dolog az ifjúság elhelyezkedése kérdéséhen is. Lehet, hogy ez a törvényjavaslat lehetőséget nyújt az ifjúság elhelyezkedésére, de lehet, hogy nem fog nyújtani. Ebből a szövegből ugyan soha senki nem fogja tudni ezt megállapítani: mert minden a végrehajtástól függ, ez pedig megint csak szabadkézpoiitika a kormány részére, a törvényhozás jogainak átruházása a kormányra. Mert ha csakugyan racionalizálják az igazgatási ágakat, annak a racionalizálásnak elsősorban munkacsökkentésben kell, hogy következménye legyen és pedig először a hatósági beavatkozások és eljárások számbeli csökkenésében, másodszor az eljárás egyszerűsítésében. Azt azonban, hogy mennyi tisztviselőnek az elbocsátására van szükég, hogy a törvényhozás a már egyszer megállapított normálstátus helyett egy új normálstátust milyen létszámban állapítson meg, csak akkor lehet meghatározni,, amikor a racionalizálás eredményeképpen kitűnik, hogy a munka ennyivel és ennyivel kevesbedett, tehát ennyivel kevesebb emberrel is el lehet azt a munkát jól végezni. Akkor következnék meg az, hogy miképpen csináljunk helyet az ifjúságnak. De bocsánatot kérek, itt újra felhozok egy másik szempontot, amit már egyszer hiába hoztam fel ebben a Házban az ifjúság elhelyezkedésére nézve. Nevezetesen nem elég az. hogy az ifjúságnak kenyeret adnak. Az ifjúságnak