Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-229
142 Az országgyűlés képviselőházának 229 Azt mondta a miniszterelnök úr (olvassa): «Amióta csak politikával foglalkozom, mindig azt a felfogást vallottam, hogy az állam polgárai nyiltan és szabadon nyilváníthatják politikai meggyőződésüket és ebben a tekintetben a tisztviselők és más állampolgárok között sohasem tettem különbséget. Soha senkinek sem befolyásoltam a politikai meggyőződését és ezzel a felfogásommal, amelyet politikai pályámon állandóan szem előtt tartottam, most sem akarok ellenkezésbe jutni. Ha nem így gondolkodnék, az egyéni szabadság elvét sérteném meg, aminek még a gondolatát is elhárítom magamról.» Ezt a választ kaptam. Ha a miniszterelnök úr a maga személyében ilyen erősen a szabad és független polgár és tisztviselő mellett szögezi le önönmagát, nem értem: miért van szükség ezekre a rejtett célú (Homonnay Tivadar: Nem rejtett!) törvényparagrafusokra. De legyen szabad egy kis példát felhoznom. Sajnálom, hogy egységespárti kerületi képviselőkollégám nincs itt, mert vele akartam bizonyítani. A mi kerületünkben nagyon sok a postás, a postaaikalmazottak szervezetei híresek, mert soha nem hiányoznak egyetlen egy hazafias megmozdulásról sem. (Homonnay Tivadar: Még a Tattersallból sem!) Mi történik ezeknél a szervezeteknél 1 ? Két évvel ezelőtt elnököt akart választani a Domonkos-utcai többezer tagot számláló m. kir. postaaltisztek szervezete és ebbe a kérdésbe, amely szigorúan csak egyesületi ügy volt, beleavatkozott a legmagasabb fórum, a postafőnökség és azt az embert — nevén is megnevezem: Füredi Mihályt — akit az altisztek bizalma elnökké akart választani, két napra internáltatta egy idegenszámú póstakirendeltségnéi. A közgyűlést lefolytatták a postavezérigazgatóság hivatalos kiküldöttjének jelenlétében, az azonban, akit elnökké akartak megválasztani, erre a közgyűlésre nem jöhetett el. Micsoda jogon avatkozik már e törvényjavaslat előtt is bele a felsőbbség egy ilyen választásba? Mi lesz itt később 1 ? Szalay vezérigazgató úr írt nekem két évvel ezelőtt egy levelet. Ezt a levelet Bud volt kereskedelemügyi miniszter úrnak megmutattam. Én állandóan jártam, mert kötelességem járni, kerületem postás egyesületeibe, jártam a Domonkos-utcai központba is és Szalay vezérigazgató úrtól kaptam egy levelet, amelyben felszólít, hogy ne menjek többé a postás altisztek közé, a postás altisztek egyesületébe, mert a nehezen összehozott békét én veszélyeztetem. (Lukács Béla: Az hiba!) Ha én veszélyeztetem? (Lukács Béla: Ha veszélyezteti!) A képviselő úr feltételezi rólam, aki a Felvidéken a csehek ellen küzdöttem és börtönben ültem a magyarságért, aki a revíziós gondolatnak előbb voltam a harcosa, hogy én a magyar postaaltisztek békéjét veszélyeztetem? Eólam tételezi fel? (Lukács Béla: Én csak feltételesen mondottam!) Csak feltételesen? Köszönöm szépen. így se tessék nekem ilvet mondani. Ilyen körülmények között, amikor máris látok ilyen fejleményeket, pártommal együtt nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a tételt is külön megszavazzuk. A mai temetés napján — miután kigyulladt a lámpa, röviden befejezem — a közalkalmazottak táborában elindult az a jelszó, az a hullám, hogy mondjon le ez a kormány, mert ez a kormány a nemzet egyik legnagyobb gerincének, a közalkalmazotti társadalomnak ellenülése 1938 december 14-én, csütörtökön. sége. (Ügy van! ügy van! a baloldalon, — Ellenmondások a jobboldalon) Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván szólani ! Imrédy Béla pénzügyminiszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Bár a címhez feliratkozott szónokok sora még nem zárult le, mégis bátor vagyok felszólalni, nem azért, mintha újra vitába akarnék szállani az igen t. felszólalt képviselő urak fejtegetéseivel, hiszen nem mondottak újat, csupán ismételték azt, ami az általános vita folyamán már elhangzott; ennek következtében én sem tehetnék inast, mint az előbb elhangzott szavaimat ismételném, vagy parafrazálnám, erre pedig a törvényhozás türelmét igénybe venni felesleges volna. (Propper Sándor: Mondjon ön valami újat. valami jót!) Kizárólag Wolff Károly t. képviselőtársam néhány megállapítására kívánnék reflektálni. Igen t. képviselőtársam nobilis mérséklettel szólt hozzá a kérdéshez s ennek következtében én a magam részéről is ezt hasonló tenorban kívánom viszonozni. Csak két megjegyzésre vagyok bátor kitérni. - ö ugyanis a nemzet lelkiségét félti azoktól az intézkedésektől, amelyeket vaslat tartalmaz. Arra kérném a t. képviselő társamat és az ő párthíveit, ne méltóztassék a magyar tisztviselő belátását, judiciumát és lelki teherbíróképességét annyira lebecsülni, hogy ő nem látja be a politikai szükségszerűség követelményeit, hogy nem látja be azt, hogy bizonyos rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre is szükség van, amelyek, mint előbb is kifejtettem, semmiféle különösebb éllel a tisztviselőtársadalommal szemben nem bírnak, sőt végeredményben az ő jól felfogott érdekeit vannak hivatva megvédelmezni. Ez az egyik megállapítás. A másik pedig az, hogy Wolff Károly igen t. képviselőtársam — örömmel állapítom meg —, igen lényeges lépést tett pénzügyi fejteggetései terén afelé, hogy olyan plattformra jusson, amely plattformon, ha talán nem is tudják egymást meggyőzni, de lagalább egymás argumentációját meg tudják érteni. Sajnos. idáig annyira ellenkező és különálló módon beszéltünk, hogy argumentumait egyáltalán percipiálni sem voltam képes. Igen t. képviselőtársam egy allúziómra, amikor a katolikus morálissal kapcsolatban tettem megjegyzést, ismét visszatért s ezzel kapcsolatban egy igen előkelő angol bankház nevét is említette. En akkor, amikor az állami pénzügyek terén bizonyos principiális követelményeket igyekeztem érvényesíteni. ( ezeket a bölcseségaket nem mohos könyvekből, nem is a londoni Citynek bizonyos bankházaiból merítem, hanem a magyar nép lelkivilágából sarjadzott egy közmondásból, amely úgy szól, hogy addig nyújtózz, ameddig a takaró ér.^ Ez a közmondás állampénzügyi elvre lefordítva azt jelenti, hogy az államháztartás egyensúlva legelsőrendű követelménye egy rendezett állami életnek. Engem megdöbbentett, amidőn Wolff Károly igen t. képviselőtársam azt a megjegyzést tette a parlamentben, hogy az államháztartás egyensúlya nem is fontos végeredményben. Erre a megjegyzésre voltam bátor utalni s kénytelen voltam ezzel a megjegyzésével szemben a józan ész követelményeit erélyesen leszögezni. (Helyeslés jobbfe-
