Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-229
136 Az országgyűlés képviselőházának 229, útját, (Élénk helyeslés a balközépen.) mert nem akarom koncedálni, hogy az internacionális tóke, Rothschildék és a többiek, a Szent Lelket üzleti társként maguk mellé vegyék az ő üzleteikben. (Derültség és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Farkas Gyula! Farkas Gyula: T. Képviselőház! Az ok, ami engem a t. Ház türelmét igénybe venni kényszerít, a következő: A Képviselőház december 11-i ülésében Petrovácz Gyula igen t. képviselőtársam felszólalásában a naplóból a következőket olvashatjuk (olvassa): «Bármennyire nagyra becsülöm is az ő számításait» — tudniillik a falusi emiberét, — «aki mindent disznóban és búzában számít, bármennyire becsülöm is azt a megállapítását, hogy a falusi lakosság irigyli azt a szegény közalkalmazottat, azt a kis útkaparót, azt a legkisebb embert, amikor munka nélkül, nyugdíjat vesz fel a postahivatalban, — belátom, hogy a magyar emher általában irigy természetű. A magyar ember általában irigyli a kabátos embert, sőt a saját soraiból kikerülő hivatalnokot, vagy altisztet is irigyli.» Ez a mondás idáig megválaszolás nélkül maradt. Én mint egy falusi kerület képviselője, aki magam is falun élek, azzal együttérző, annak viszonyaival foglalkozó és gondolkozó^ ember vagyok, úgy tartom, hogy kötelességem magammal szemben is, de a falu lakosságávala magyar kisgazdával és a munkásemberrel szemben is, hogy ezzel a tétellel foglalkozzam. E'őre kell bocsátanom, hogy én népemet, környékemet ismerem és pedig jól ismerem, hiszen közöttük élek és ki kell jelentenem, hogy a magyar köztisztviselői kart, ideértve a közigazgatási tisztviselőket, valamint a bírói kart is, a legmélyebb tisztelettel és a legnagyobb szeretettel vesszük körül, örülünk, ha boldogul, örülünk, ha jó módba kerül, nem felejtjük el soha, hogy azokban a nehéz időkben, amikor a tisztviselő éhezett, kifogástalanul és befolyás nélkül osztotta szét azt a vékony kenyeret, amely akkor mindenkinek jutott. Nem felejtjük el soha, hogy a cipőjét maga talpaló táblabíró úgy osztotta szét az igazságot, milliós anyagi érdekeket képviselő perekben is, ahogyan az csak egy teljesen független, erkölcsiekben érintetlen embertől kitelik. (Felkiáltások a baloldalon; Mi is ezt mondjuk!) Ezért szeretetünk és becsülésünk a tisztviselői karé. Átlátjuk, hogy az országot igazgatni, termelni, a rendet fenntartani köztisztviselői kar nélkül lehetetlen. (Propper Sándor: Miért nyomorítják meg akkor?) Az imént tetszett dicsérni, nincs egy órája. (Propper Sándor: Talán összetéveszt valakivel!) Ezért óhajtjuk, belátjuk és hajlandók vagyunk arra, hogy a tisztviselői karnak mindazt megadjuk, amit az ország teljesítőképessége megenged. Tanújelét adtuk ennek a készségünknek úgy, hogy amivel a pénz lerontása folytán nyomorba jutott köztisztviselői kar fizetését megjavítani és a viszonyokhoz mérni lehetséges volt, ezt azonnal megtettük. Tanúságát adtuk annak, jelesen ez a párt, amikor a legutóbbi tisztviselői rendezésnél a tisztviselők fizetését feleme'te és bizonyságul hívom fel a párt tagjait arra, hogy az én szerénységem és azok. akik velem együtt éreznek, voltunk azok, akik felszólaltunk éppen a kisebb tisztviselők érdekében, követelvén, hogy az ő fizetésük magasabb százalékkal emeltessék, mint a magasabb tisztviselőké. Én ezt csak annak dokumentálására hozom fel, hogy semmiféle antagonizmus, semmiféle ülése 1933 december 14-én, csütörtökön. ellenérzés bennünk a tisztviselőkkel szemben nincs, sőt a tisztviselői kar teljes elismerésünket bírja és támogatásunkról biztosítjuk. (Petrovácz Gyula: Szeretetből végelbánás alá vonják! — Peyer Károly: Ügy megölelik, hogy belehal! — Elnök csenget.) Engedje meg Petrovácz igen t. képviselőtársam, hogy erre a közbeszólására kitérjek. Ha igen t. képviselőtársam olvassa a Corpus Jurist, méltóztatik látni, hogy már az 1869 :IV. te. az első bírósági szervezetről szóló törvény megengedi, hogy az íté-őbírót elbánás alá vonják abban az esetben, ha átszervezésről van szó s ha ő a rokonsága miatt összeférhetetlen helyzetbe kerül. Ez tehát nem új dolog, nemcsak a közigazgatási tisztviselővel, hanem a bíróval szemben sem, sőt ez az eljárás egyidejű a bírósági szervezet mai megalkotásával. Ami mármost az első passzust illeti, hogy disznóban és búzában számít a falusi magyar, ezekután rátérek erre. Ez igaz, igen t. képviselőtársam, mert nagyon megfogyatkoztak nem a bankók, de a fillérek is azokban a falusi ládafiákban s ma az a mindennapos eset, hogy az a magyar, aki egy fejkendőt akar venni a feleségének, beviszi a búzát a városba, eladja az egyik kereskedőnek azért, hogy az fizesse ki a kendő árát a másik kereskedőnélAz is igaz, hogy disznóban kalkulál azért, mert ez az egyedüli érték, amit ha bevisz, abból valamilyen összeghez jut, amelyből fizetéseket tud teljesíteni. Azonban, igen t. képvisel őtársam, ez a számítási mód nem a tudatlanság kalkulációja, hanem a nyomorúságé. Tökéletesen meg vagyok arról győződve, hogy az igen t. képviselőtársamat sem a rosszakarat, sem a lenézési szándék nem vezette, (Petrovácz Gyula: Távol áll tőlem!) de mert ebből a szövegből mégis félreértés támadhat, tehát kénytelen vagyok kijelenteni azt is, ^hogy ezért nem lenézés és lebecsülés, hanem részvét és támogatás illeti a falusi embert. Az irigységről sem lehet szó. Méltóztassék megengedni, hogy pár sugarat odavessek enj nek a kérdésnek a másik oldalára is. Nyolcmillió magyarnál van 120 és egynéhány ezer tisztviselő, 100 és néhány ezer nyugdíjas. Magyarországban átlagban négytagúak a családok, a tisztviselőknél számítom hárommal, a nyugdíjasoknál kettővel és kijön 500.000. Ez annyit jelent, igen t. képviselőtársam, hogy 16 emberből minden 16-ik ember közpénztárból élvezi a fizetését. (Homonnay Tivadar: Amelyért megdolgozik!) Ennek a 16-iknak a részére a pénztárt a másik 15-nek kell megtöltenie. (Homonnay Tivadar: Az dolgozik a másik 15-ért!) Méltóztassék meggondolni, hogy a közigazgatásban minden nem közpénztárból élő 15 emberre egy 16-ik tisztviselő esik. Ez túldimenzionált állapot. A másik pedig: nagyon örülök neki, hogy 400 pengőre felemelték a 3. §-nál a létminimumot, de méltóztassék a következőket figyelembe venni. A 300 pengős létminimumnál az évi fizetés 3600 pengő, de maga a fizetés lakbér nélkül s ha veszek az én vidékemen egy típust, egy negyedtelkes 10 holdas gazdát, akkor annak a házbér értékével szemben nem több az évi jövedelme, mint 360 pengő: tizedrésze annak, amennyit a megminimált tisztviselő kap- Ha pedig a munkást veszem, azt hiszem, hogy a t. szociáldemokratapárt azt fogja mondani, hogy túljól számítok 240 munkanappal egy évben és egy pengő napszámmal (Peyer Károly: Ez tényleg sok!) s így annak a munkásnak 240 pengő volna az évi fizetése.
