Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-229

Az országgyűlés képviselőházának %%9. ülése 1933 december íh-én, csütörtökön. 129 Nem kívánok perbeszállni Friedrich István igen t. képviselőtársammal, aki ma tíz esztendő minden vélt vagy valóságos hibáját kiteregette itt, (Friedrich István: Csak egy részét! Egy egészen kis részét! — Zaj a baloldalon.) csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy elvégre nines olyan kormány, amely csupa tökéletes és helytálló intézkedést hozna. Mindig vannak intézkedések, amelyek a legszebb és a legjobban kikalkulált remények ellenére a viszonyok változása folytán nem válnak be (Ka bók Lajos: Ilyen is van!?) és bizonyos veiszteségekikel járnak. En azt hiszem, hogy valamennyi kormány gesztiójában találhatnánk ilyen kifogásolni valót. (Zaj. — Elnök csenget) Nem akarok ezekre a kérdésekre kitérni. Nem azért, mintha távolállnának tőlem, vagy mintha szeparálni óhajtanám magam mindattól, amit ez a párt annakidején tett, mert a párt érdemei az én meggyőződéseim szerint sokszorosan felülmúlják azokat a hibákat, amelyeket igen t. képviselőtársam most itt felrótt. Nem ezért nem teszem ezt, hanem ímert ezekre a kérdésekre, amelyekre már a zárszámadások kapcsán az országgyűlés, tehát az illetékes fórum megadta a felmentést, visszatérni itt nem tartom időszerűnek és helyesnek. (Helyeslés a jobboldalon. Zaj a baloldalon.) Csak arra az egy szembeállításra óhajtok utalni, amely több oldalról (megtörtént itt, hogy egy aránylag kevés, néhány milliót kitevő évi megtakarítás kedvéért az egyéb vonatkozásokban állítólag nagyjelentőségű intézkedéseket — remélem, sikerült kimutatnom, hogy nem is olyan nagyjelentősésrűek — akkor tesszük meg, amikor a másik oldalon néhány nappal ezelőtt ez a Ház és ma az országgyűlés felsőháza is egy olyan javaslatot szavazott meg, amely 175 millió pengő terhet ró a közösségre. Mélyen t.^ Uraim! Én azt hiszem, hogy az összehasonlításnak a bázisa hiányzik. Az egyik egy gazdasági természetű szükségesség volt, az. hogy a mezőgazdaságon és különösen az eladósodott gazdákon, az ő elesettségükben segíteni kellett, ennek a segítségnek módját meg kellett keresnünk, s megnyugtathatom az igen t. Házat, hogy a gyakorlati végrehajtás terén a lehető legnagyobb takarékossággal és a legnagyobb észszerűség szem előtt tartásával fogunk az adós gazdák érdekében eljárni, hogy azok a terhek, amelyek ebből kifolyóan a közösségre hárulnak, a minimumra redukáltassanak. T. Ház! Amiről azonban szó van, azaz, hogy a termelő osztályok érdekeit nekünk istápolnunk kell és a termelői érdekek istápolása megkívánta egyrészt azt is, hogy a gazdaadósságok kérdését rendezzük, másrészt megkívánta azt is, hogy az állami apparátust arányba igyekezzünk hozni az ország teherbíróképességével, s ha egyszerre nem is járhatunk hétmérföldes csizmával ezen a téren, azokat a lépéseket, amelyeket megtehetünk, s amelyeket a józan ész diktál nekünk, igenis, meg kell tennünk. Ez a két javaslat nem áll egymással ellentétben, ez a két javaslat egymást kiegészíti, mert mind a kettő azt célozza, hogy a nemzeti jövedelemnek helyesebb megoszlása álljon itt be, mert ha arról nem gondoskodunk, akkor hovatovább nem lesz az, akinek munkája gyümölcséből a tisztviselőket fizetni tudjuk. A tisztviselők legsajátosabb érdeke az, hogy a termelőosztályok megerősítésére minden intézkedés megtörténjék. Ez nem szembeállítás, ez éppen a szolidaritásnak egy mélyebb felismerése, amely diktálta ennek a két javaslatnak talán éppen egyidőben való beterjesztését. (Griger Miklós: Megköszönik a tisztviselők!) T. Ház! Felhozták a kritikusok, hogy ez a javaslat antiszociális, amennyiben a legkisebbek kárára hozza azokat a megtakarításokat, amelyek a javaslat rendelkezéseiből folynak. Én nem hiszem, t. Uraim, hogy ennek a javaslatnak megalkotásánál és megszavazásánál ez a kérdés itt szerepet játszhatnék. Miről van szó? Ha valahol jövedelemcsökkenés áll be, ez, ismétlem, nem egyéb, mint az az eset, amikor valaki rövidebb szolgálati idővel ment nyugalomba, mielőtt még teljes nyugdíját kiérdemelhette volna. Azt hiszem, igen t. Ház, nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy akinek 15 vagy 20 évi szolgálata van az államnál, vagy valamely más közületnél, ez után a 15 vagy 20 év után visszavonulhat babérjaira és semmi egyébbel nem foglalkozik, mint azzal, hogy elsején felveszi a maga illetményét. Végeredményben azok az emberek, akik még alkotóerejük s munkaképességük teljes birtokában hagyják el a szolgalatot, igenis, elhelyezkedhetnek, kereshetnek maguknak más foglalkozást (Zajos felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Hol? Hol?) és beleilleszkedhetnek, ha szerény keretek között is, — egyéni leleményességgel sokan bele is fognak helyezkedni — a gazdasági életbe és keresményükből tudjáik pótolni azokat az illetményeket, amelyeket kapnak. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Gál Jenő: Egy embert sem lehet elhelyezni! — Elnök csenget.) Az egész javaslatban, ha azt igazi, helyes megvilágításba helyezzük, tisztviselőellenes tendenciát vagy olyan intézkedést, amely a tisztviselői karnak jogos érdekeit komolyan sérti, nem lehet felfedezni. Nem is lettem volna kapható ilyen intézkedésre; elvégre magam is tisztviselőember voltam, nexusaim, tradícióim ezernyi szállal fűznek a tisztviselőosztályhoz. En legjobban tudom megbecsülni azt a munkát és lemondást, amelyet most ők igazán a haza oltárára visznek és azt hiszem, ebben a Házban valamennyien egyetértünk ma, amikor a mi tisztviselői karunkról csak a legnagyobb tisztelet hangján emlékezünk meg. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon. — Zaj bal felől. — Andaházi-Kasnya Béla: Nincs egy véleményen a pénzügyminiszter úr a miniszterelnök úrral! — Gál Jenő: A tapsból fognak megélni ezentúl a tisztviselők!) Egészen egy véleményen vagyunk, mert én is osztozom a miniszterelnök úrnak abban a megállapításában, hogy vannak — sajnos — a tisztviselői karnak olyan elemei is, amelyek a mai időknek mérlegén »megméretvén, könnyűnek találtattak. (Ügy van! a közéven.) Én tisztelem őket, tisztelem a tisztességüket, mert nagyon kevés a megtévelyedett, de vannak nagyon sokan olyanok, akik a könynyebb végén szeretik fogni a dolgot, és akik nem adják oda a maguk munkaerejének teljességét és képességeiknek javát az államnak. Ma százpercentes munkásokra van szükség az egész vonalon és aki a száz percenthez nem tud feljutni, annak le kell vonnia a konzekvenciákat. (Gál Jenő: Bíróról nem szabad így beszélni. A híró munkája mindig tökéletes! — Zaj a jobboldalon. — Simon András: Egy kicsit hazabeszél! Fölösleges hízelgés!) Igen t. Ház! En a javaslatot idáig abból a szemszögből igyekeztem taglalni, amelyet bevezetőnek említettem^ tudniillik visszahelyezkedve abba a gondolatvilágba, amely eltöltött, mielőtt