Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-229

ISO Az országgyűlés képviselőházának 220. politikai pályára léptem volna. Ebből a szemszögből vizsgálva a javaslatot, ebből a szemszögből válaszolva a kritikákra, meg kellett állapítanom és azt hiszem, a Háznak ítélete ezt meg fogja erősíteni, hogy ebben a javaslatban semmi olyan rendelkezés, amely összeegyeztethető nem volna a közjóval, nem foglaltatik — a legjobb értelemben vett közjóval — s bogy ennek következtében az a nagy felháborodás és azok az éles támadások, amelyek itt elhangzottak, előttem bizonyos fokig érthetetleneknek tűnnek fel. (Rassay Károly: Hát a Sztranyavszky levele milyen volt? Érthető volt? — Zaj.) Ha azonban már közel ötnegyed esztendő tapasztalatait is segítségül hívom és politikai ésszel is kezdek gondolkozni, (Andaházi-Kasnya Béla: Nem szabad, csak ész nélkül szabad követni!) akkor rájövök, hogy mi volt ennek a támadásnak igazi indító oka. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja cl.) Ennek a támadásnak volt egy felületes politikai indító oka is, amelyről nem kívánok itt bővebben beszélni; ezt gondolták talán annak az archimedesi pontnak a világűrben, ahonnan a világot sarkaiból ki lehet forgatni és esetleg egy kormányválságot, vagy egy pártválságot lehet felidézni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Elénk ellentmondások és nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) Miután ez nem sikerült, az érdeklődés észrevehetően alábbhagyott. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Elénk ellentmo?idások a bal- és szélsőbaloldalon. — Friedrich ístván: Hogy lehet ott válság? — Jánossy Gábor: Elevenre tapintott a miniszter úr! — Friedrich István: Jánossy és a válság! — Natjy zaj. — Elnök csenget.) De erről nem kívánok beszélni. Elvégre az ellenzéknek joga és kötelessége, hogy kritikát gyakoroljon és természetszerűleg megvan az a joga is, hogy oda, ahol esetleg gyengét lát, belevágjon és igyekezzék a helyzetet a maga javára hasznosítani. Ezt én rossz néven nem veszem, de magyarázatként politikai szempontból ezt vagyok kénytelen elsősorban felhozni. (Helyeslés a jobboldalon és a középen. — Zaj a balés a szélsőbaloldalon.) T. Ház! A másik ok, amelyet szintén csak bizonyos politikai gondolkozással lehet felismerni, már mélyebben fekszik. Ez az, hogy a mi közszellemünkben jelentkeznek bizonyos fáradtsági tünetek. Akárhányszor előfordul, hogy egyszerű emberek, volt katonák, akikkel együtt szolgáltam a fronton, hozzám fordulnak azzal a kérdéssel, hogy ők szeretnének a faluról eljönni, szeretnének bejönni a varosba és szeretnének elhelyezkedni egy nyugdíjas állásban. (Felkiáltások a jobboldalon: Ez így van!) Igen t. uraim, ez a nyugdíjas mentalitás, a nyugdíj keresésének ez a mentalitása, a kockázatnak, az élet küzdelmeinek elkerülése ijesztő tünet. Ennek a mentalitásnak az elterjedése az, ami aggodalommal tölt el akkor, amikor a magyar közéletet szemlélem. Fáradt nemzet az, amely a nyugdijat keresi, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) mert az egészséges nemzet a küzdelmet, a kockázatot vállalja. Az angol nemzet nagyságának egyik indítóoka az, hogy nem restelte a kockázatot, a gyarmatok viszontagságait, mert igenis, ez vitte előre a nemzeti eszmét. (Ügy van! jobbfelől. — Zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) ütése l9$Ê december i^-en, csütörtökön. Elnök: Csendet kérek! Imrédy Béla pénzügyminiszter: De van ennek egy másik indító oka is. (Zaj balfelől. —' Halljuk! Halljuk! jobbfelől. — Elnök csenget.) Nemcsak ez a nyugdíjas mentalitás horkant fel, amikor azt sejtette, hogy valahol hozzányúlnak szerzett jogaihoz és valahogy bizonytalanná teszik számára azt, hogy erőfeszítés nélkül élte végéig húzza az állami fizetést, hanem felborkan egy másik érzés is, a görcsös, beteges, egészségtelen ragaszkodás ahhoz a fogalomhoz, amelyet úgy hívnak, hogy polgári jólét, hogy áldozatot nem szeretünk hozni, hogy az az összeg, amely 1-én befolyik, érintetlenül maradjon. (Friedrich István: A névtelen adófizető ezt érdemli? — Homonnay Tivadar: Hát nem hoztak a tisztviselők elég áldozatot? — Zaj.) Hoztak áldozatot és meghozzák most is aa áldozatot, mert tisztviselőköirökből vajmi kevés panaszt hallottam, legalább is nem hallottam olyan panaszokat, mint aminők itt elhangzottak, amelyeket mintegy megafonon keresztül sokszorosan felnagyítva adtak itt elő. (Nagy zaj és ellenmondások a bal- és szélsőbaloldalon. — Homonnay Tivadar: Nem mernek beszélni! — Tóbler János: Minden gazdasági szervezet tiltakozott! Szeged városa hivatalosan tiltakozott! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Imrédy Béla pénzügyminiszter: Azok, akik kinn voltunk a fronton, nem kérdeztük, hogy melyik század fog holnap felderítő szolgálatra menni, hanem ha megkaptuk a parancsot, mentünk a felderítő szolgálatra és nem kutattuk, hogy ez vagy az több vagy kevesebb áldozatot hozott-e. (Homonnay Tivadar: Csakhogy mindig a tisztviselő derít fel, ez a baj! — Egy hang a középen; Mindenki hoz itt áldozatot! — Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A termelő rétegek sorsa ma sokkal súlyosabb, mint a tisztviselők sorsa, és akkor, amikor egészen kis áldozatot és a logika parancsa által követelt áldozatot kell kérni a tisztviselői kartól, én meg vagyok róla győződve, hogy a tisztviselői kar, ha magábaszáll és ha nem hajtják őt ellenállásra, át fogja érezni ennek szükségességét (Zaj a baloldalon.) s meghozza a legnagyobb áldozatkészséggel ezt az áldozatot most is, mint ahogy eddig mindig meghozta. (Zaj a baloldalon.) Igen t. Ház! Az áldozatkészségnek, az igénytelenségnek és a kockázatvállalásnak a szelleme nélkül nem lehet kibontakozni a mai súlyos helyzetből és én nagyon sajnálom, hogy ennek a vitának során annyi szó hangzott el, amelynek hatása csak az lehet, hogy ezeket a kvalitásokat a magyar nemzetben és a magyar nemzet egyes rétegeiben gyöngítse. (Ellenmondások balfelől. — Homonnay Tivadar: Ezt nem lehet mondani! — Zaj.) Elnök: • Csendet kérek, képviselő urakt (Rassay Károly: Tatter sali emelte az igénytelenséget! — Andaházi-Kasnya Béla: Próbára tették a tisztviselőket!) Imrédy Béla pénzügyminiszter: En bízom benne, hogy a Ház bölcsesége ez alkalommal is meg fogja találni a helyes megoldást és meg fogja szavazni ezt a javaslatot, amely egyik köve annak az építő munkának, mely végre minket ki fog vezetni a mai idők viszontagságaiból. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Zaj balfelől. — Homonnay Tivadar: Kinn a kerületeikben tapsoljanak!)