Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-228
92 Az országgyűlés képviselőházának 228. ülése 1933 december 13-án, szerdán. 600 pengő fizetést élvez, nekem, az okleveles embernek, 25 pengős havi fizetésből kell csúfoskodnom. De az is csak úgy van meg, ha valóban he is folyik mind a 120 q rozs. Ami jelenleg még nincs biztosítva.» Ilyen hangú leveleket pártkülönbség nélkül kapunk a községi ós hitfelekezeti tanítóktól. T. Ház! Mit kér ez a tanítóság? Teljesen emberséges a kérésük. Nem hiszem, hogy volna bárkiis ebben a teremben, aki nem helyeselné a kérésüket. Egyszerűen azt akarják, hogy egyforma munkáért egyforma fizetést kapjanak. Mert, t. Képviselőház, ennél a termény járandóságos fizetésnél igazságtalanabb, megalázóba, lehetetlenebb és méltatlanabb intézményt el sem lehet képzelni. Képzeljük el, hogy ugyanilyen jusson például én borban kapnám a képviselői fizetést, Petrovics György képviselőtársam hagymában, Ras say Karoly képviselőtársam pedig szegedi paprikában. (Egy hang a baloldalon: A vidéki párttitkárokat kellene így fizetni!) Ez helyes indítvány, legközelebb he is nyújtom. — A terményjárandóságos tanítóság érzi^ azt a szörnyű katasztrófát, amelybe az agrártársadalom jutott. Ez tehát elsőrangú agrárprobléma is. Lehetséges az, hogy 21 pengős búzaegységárban számolják ma ezek fizetését? Hát nem megalázó az, hogy egy faluban azt kell látni, hogy egy tanítónak, egy igazgató-tanítónak — aki fizetésének nagyobb részét az egyháztól kapja,, amely nem tud fizetni, vagy a községtől kapja, amely szintén nem tud fizetni, vagy az alapítványtól kapja, amely már tavaly csődbe ment — gyermekei rongyosan szaladgálnak s most télen fűtetlen szobában alszanak, hogy a tanító szobájában hónapokon át nem ég a lámpa, mert nincs petróleum. Falun már hat órakor sötét van és akkor tanító, aki olvasni és tanulni, szeretne és tovább szeretne művelődni úgy a maga, mint azoknak érdekében, akikért ott dolgozik, nem tud lámpát gyújtani. Hát ez nem azt jelenti-e, hogy elproletarializálódik? Meg kell állapítanom itt, és azt hiszem, ebben pártkülönbség nélkül mindenki egyetért velem, hogy az, ami ezzel a 12.200 emberrel, ezzel a 12.200 tanítóval történik, az a magyar kultúrának égő szégyenfoltja. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ügy van, úgy van!) A múltkor tárgyalt törvényjavaslat a mezőgazdaság megsegítéséről szólott. Nagy vita volt itt erről a törvényjavaslatról. Itt egy igen jelentős összeg áll rendelkezésre a mezőgazdaság megsegítésére. (Farkasfalvi Farkas Géza: De nem ők kapják! — Egy hang a jobboldalon; Hol?) Ha a t. képviselő úr nem hisz abban, hogy az a kormány, amelyiket támogat, össze tudja hozni ezt az alapot, akkor teljesen hiábavaló és meddő volt ez a vita és teljesen hiábavaló volt ennek a törvényjavaslatnak a megszavazása. (Farkasfalvi Farkas Géza: Gazdaszempontból hiábavaló volt!) Ellenben tény az, hogy adókat fognak kivetni, hogy ezt a 170 milliós alapot összegyűjtse a kormány. Kérdem, hogy nem elsőrangú mezőgazdasági probléma-e a terményjárandóságos tanítók fizetésének részben vagy egészben való pótlása, hiszen ők ugyanannak a búzaárnak a katasztrófája miatt kerültek ebek harmincadjára, mint a nyomorult magyar kisgazda? Interpellációmban tehát azt kérem, hogy nyujtassék he egy egyszakaszos törvényjavaslat, amely lehetővé teszi, hogy ebből az alapból még karácsony előtt ez a 2 millió pengőre rúgó hátralék részben vagy egészben megfizettessék. Kétmillió pengő igen nagy pénz, t. Képviselőház, de képzeljék el hogy milyen óriási pénz ez annak a 12.000 egynéhányszáz tanítónak, akinek ez a fizetési hátraléka. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ügy van!) Mennyi könny, mennyi gond fűződik ehhez, mennyi álmatlan éjszaka, mennyi megalázás, mennyi keserűség. Igen t. Képviselőház! Az imént felszólalt egyik igen t. képviselőtársunk, gróf Festetics Sándor és büszkén tett vallomást arról, hogy ezután életét egy pártmozgalomnak szenteli (Buchinger Manó: Politikai csalásnak szenteli!) és annak a 30.000 hold földnek, amellyel rendelkezik, a jövedelmét... (Buchinger Manó: Politikai svindler!) Elnök: Buchinger képviselő urat rendreutasítom! Lázár Miklós: ...erre a célra fogja fordítani. (Buchinger Manó: Politikai svindler, politikai csaló, iszélhámos!) Elnök: Ismételten rendreutasítom Buchinger képviselő urat! Lázár Miklós: Tisztelettel felszólítom igen t. képviselőtársamat, hogy ha azok közé a boldog és gondtalan földbirtokosok közé tartozik... (Zaj a szélsőbaloldalon) Elnök: Csendet kérek! Lázár Miklós: ... akiket talán egy kezem ujjain is meg lehet számolni, s ha azzal kérkedik itt, hogy még mindig, a mezőgazdasági válság mélypontján is hatalmas jövedelmek állanak rendelkezésére, közérdekű célok támogatására: ezt a feladatot kezdje azzal, hogy ajánlom fel ennek a 30.000 katasztrális hold földnek jövedelméből egy jelentékeny részt arra ,hogy a magyar kultúrának ezek a közkatonái, ezek az éhező, senyvedő és pusztuló tanítók (Buchinger Manó: Azért lesz náci, hogy megmaradjon a hirtoka!) ne dideregjenek karácsonykor fűtetlen szobában, hogy lámpát gyújthassanak karácsony szent estéjén. Meg vagyok győződve arról, hogy egy ilyen gesztussal még annak a mozgalomnak is, amelynek olyan fanatikusa, hogy a mai materialista világban is ezreket és ezreket akar rá áldozni, (Farkas István: Demagógia!) többet használ mintha kis biciklistákra áldoz, akik végigszaladják az országot, hogy horogkereszteket rajzoljanak a kis falusi házaknak az ablaka mellé. Nagyon sajnálom, hogy a kultuszminiszter úr nem tudom, mi okból, ma nem jelent meg itt és nem nyilatkozik rögtön, beszédem után arról ,hogy végül is mi a kormány célja. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Lázár Miklós: öt percnyi meghosszabbítást kérek. Elnök: Méltóztatnak a kért meghoszszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Lázár Miklós: A közületek nem tudják fizetni tanítóikat, a hitfelekezetek, az egyházak a sűlyedés lejtőjén feltartóztathatatlanul gurulnak. .Miért? Mert nem tudják behajtani az adót ,mert ahová az egyházi adóért bekopogtatnak, ott már régen járt az állami adóvégrehajtó és mindent elvitt, aminek két fillérnyi értéke van. Helyzetük teljesen reménytelen. M( g kell állapítanom, — hiszen mondottam, hogy nem pártpoliltikai interpellációt tartok, — hogy a kormány már kétszer igyekezett segítségre jönni, 1931/32-ben 400.000 pengővel és 1932/33-ban 250.000 pengővel. Az én tiszteletteljes kérésem, amelyet nem^ is a kormányhoz intézek, hanem az egész Házhoz, igen t. képviselőtársaimhoz pártkülönbség nélkül, az: toe hagyjuk, hogy ez a tanítói társadalom, amelyben annyi érték van -és
