Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-225

450 Az országgyűlés képviselőházának 22 és más jövedelmei után, legyenek azok állam­pénztárból vagy magánpénztárból származók, az állam pótadót vet ki, progresszíve mindig nagyobbat, hogy az álláshalmozás címén be­folyó jövedelem, amint mondottam, 1000 pen­gőn felül kvázi így megadóztassák. Ez az ál­láshalmozás olyan furcsa dolog, hogv sokszor a legjobb akarata ellenére is beleesik valaki. Hiszen a legtöbb embernek azért van több ál lásia idősebb korában, mert sokféle tapasztalat­tal rendelkezvén, élére jut e^y intézetnek, e2 az intézet kapcsolatban van más intÓAPttel vagy vállalattal, úgyhogy az illetőt nem lehet mindegjnkből kiszakítani, hogy csak egy ál­lása lesvén. Tehát vagy ilyen szociális kötele­zettséggel, vagy pedig egy nagy progresszív adóval bele kell nyúlni ebbe a kérdésbe. Nem az én dolgom, hogy ennek a részleteit fejteges­sem, ez a pénzügyminiszter úr dolga. Méltóztassanak végül megengedni, hogy felemlítsem a Nemzeti Takarék sorsjáték cí­mén sokat hánytorgatott kérdést is. Akik cso­dálják ezt és ettől valami eredményt várnak, csak azt kérik- hogy egy ankéten tárgyalják meg ezt a kérdést az érdekeltekkel. T. Ház! Azzal végzem beszédemet, hogy mi a takarékosság minden pontjában szívesen kö­vetjük a pénzügyminiszter urat. Elismerem igaznak a pénzügyminiszter urnák a mondá­sát, hogy a mindhalálig való kötelességteljesí­tés fogja megmenthetni ezt a nemzetet, nem pedig ötletek és délibábok. (Ügy van! Úgy van!) Ayért azt még sem akarom, hogy ebben a javaslatban, mint trójai falóban behozzanak olyan célokat, olyan lehetőségeket és veszedel­meket, amelyekre semmi szükség nincs a tiszt­viselők és hozzátartozóik ellátását szabályozó rendelkezések módosításáról szóló javaslattal kapcsolatban. Mivel ilyennek látom a javaslatot, sajná­latomra nem tudom azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élénk éljenzés és taps a balközétyen s szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Gáspárdy Elemér! Gáspárdy Elemér: T. Képviselőház! A legnagyobb érdeklődéssel hallgattam előttem szólott igen t. képviselőtársam fejtegetését, amely fejtegetésbe magam is bele kívánok bo­csátkozni, mert nagyszerű beszéde ugyanabban a tárgykörben mozgott, amelyről én itt szintén szólni fogok. Mielőtt a törvényjavaslatról véleményemet elmondanám, mindenekelőtt ki kell fejeznem azt, hogy mélységes fájdalom vett rajtam erőt akkor, amikor hosszas megfontolás után arra az elhatározásra, jutottam, hogy ezt a törvény­javaslatot meg fogom szavazni. Teszem ezt azért, mert úgy látom, hogy ha szavazatom­mal én is hozzá fogok járulni ahhoz, hogy a törvényjavaslat törvényerőre emelkedjék, ezzel a tisztviselői társadalomnak és a nyugdíjasok­nak teszek szolgálatot. Ez visszásán hangzik, mert hiszen jogfosztásról, illetménycsökkentés­ről és nyugdíj elvonásiról van szó ebben a ja­vaslatban, mégis attól való félelmemben, hogy amennyiben most nem jött volna a mélyen t. kormány ezzel a javaslattal, félesztendő múlva, vagy még hosszabb idő múlva ennél sokkal brutálisabb, sokkal erősebb javaslattal kellett volna jönnie, el kell fogadnom ezt a javasla­tot. Hiszen, ha széjjelnézünk gazdasági éle­tünkben, ha azt látjuk. ho?y a földbirtokos-és a gazdatársadalom az adósságok tengerében már­már elfullad és az életlehetőségekért a legerő­sebb küzdelmet folytatja, ha azt látjuk, hogy 5. ülése 1933 december 5-én, kedden. a kisiparostársadalom és a kereskedők szintén ezekben a bajokban szenvednek, és ha látjuk, hogy a lateiner pályákon, a szabadpályákon lovo osztály is már a végkimerülés határán van, akkor mégis bizonyos mentséget találha­tunk abban a tekintetben, hogy ezt a javasla­tot elfogadjuk. Mentséget találok én is, pedig én is köztisztviselő és nyugdíjas vagyok, ez a javaslat tehát engem a legnagyobb mértékben érint. (Rassay Károly: A képviselő úr részben kivétel, mert mialatt beszél, szolgálati ideje folyik! — IVleskó Zoltán: Ö beszél és a nyugdíjia szaporodik! — Jánossy Gábor: Ez törvény! — Rassay Károly: Meg kell szüntetni! Tessék megszavazni! — Jánossy Gábor: Meg kell szün­tetni! En soha sem helyeseltem!) Erre is fogok felelni. Hiszen nagyon jól tudja igen t. képvi­selőtársam, hogy én ebben a Házban mindig az álláshalmozások és a nagy fizetések ellen beszéltem. (Jánossy Gábor: Ugy van, ő kezdte ezt!) Mondom tehát, amikor ezt a javaslatot el­fogadom, úgy érzem, — ismétlem — hogy a nyugdíjas- és a tisztviselőtársadalom javáért beszélek. Adja Isten, hogy még rosszabb álla­potok be ne következzenek, de, hogy be ne kö­vetkezzenek, vagyis, hogy további csökkenté­sek, további levonások ne álljanak elő, erre mindnyájunknak és különösen a mélyen t. kormánynak is törekednie kell. Azt a beállítást, amelyet Wolff Károly igen t. képviselőtársam beszédében tapasztaltunk, hogy tudniillik az állami költségvetés úgyszól­ván semmi, hanem minden a nép és a nemzet érdeke, a magam részéről nem oszthatom, nem pedig azért, mert tudatában vagyok annak, hogy ha az állami költségvetés megdől, ezzel együtt megdőlnek a tisztviselői és a nyugdíjas­sorsok is. Azok a ködös beállítások pedig, amelyek arra vonatkoznak, hogy térjünk le az arany­alapról és fejtsük ki erőnket más módon, az altruista tőke segítségével (Jánossy Gábor: Hol van az az altruista tőke?) csak szólamok, mert a tőke természete már magábanvéve az, hogy nem lehet altruista, (Ügy van! jobb/e­lől) a tőke önmagát akarja szaporítani, a dol­gozó tőke gyümölcseit akarja élvezni. Szóval altruista tőke nincs. Ha ellenben a realitások alapján állunk, akkor igenis arra kell töreked­nünk, hogy a köztisztviselő- és nyugdíjkérdést végre nyugvópontra hozzuk, mert ha már most is érinti a nyugdíjas társadalmat az. hoery illet­ményeiből bizonyos levonások történnek, még súlyosabb számára az a gondolat, hogy még a jövőben is lehetnek ilyen levonások. El kell tehát kerülni azt, hogy ez bekövetkezzék. Ha reálisan gondolkozunk, rá kell jönnünk arra, hogy ezt nem kerülhetjük el másképp, mint a ködös teóriáik sutbavetésével, csakis úgy, ha a legszigorúbb takarékosság álláspont­jára helyezkedünk. Zrinyi Miklós, a költő mondta, hogy ha rö­vid a kardod, to'dd meg egy lépéssel. (Meskó Zoltán: De ha rongyos a cipőd, nem lehet újat csináltatni!) A mi kezünkből azonban a trianoni átkos békeparancs kicsavarta a kar­dot, a szenvedés és tűrés az életünk. Így tehát nem ennek a mondásnak kell eleget tennünk, hanem annak, hogy ha rövid a takarónk, húz­7aik össze magunkat alatta. Ennélfogva, ami­kor megszavazom ezt a törvényjavaslatot, egy­úttal arra kérem a kormányt, hasson oda, hogy a költségvetés kiadási rovatai ^hetőleg csök­kenjenek. Hogy pedig ezt elérhesse, ajánlom a mélyen t. kormánynak, hogy menjen át a költ-

Next

/
Thumbnails
Contents