Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-225

450 Az országgyűlés képviselőházának 22 és más jövedelmei után, legyenek azok állampénztárból vagy magánpénztárból származók, az állam pótadót vet ki, progresszíve mindig nagyobbat, hogy az álláshalmozás címén befolyó jövedelem, amint mondottam, 1000 pengőn felül kvázi így megadóztassák. Ez az álláshalmozás olyan furcsa dolog, hogv sokszor a legjobb akarata ellenére is beleesik valaki. Hiszen a legtöbb embernek azért van több ál lásia idősebb korában, mert sokféle tapasztalattal rendelkezvén, élére jut e^y intézetnek, e2 az intézet kapcsolatban van más intÓAPttel vagy vállalattal, úgyhogy az illetőt nem lehet mindegjnkből kiszakítani, hogy csak egy állása lesvén. Tehát vagy ilyen szociális kötelezettséggel, vagy pedig egy nagy progresszív adóval bele kell nyúlni ebbe a kérdésbe. Nem az én dolgom, hogy ennek a részleteit fejtegessem, ez a pénzügyminiszter úr dolga. Méltóztassanak végül megengedni, hogy felemlítsem a Nemzeti Takarék sorsjáték címén sokat hánytorgatott kérdést is. Akik csodálják ezt és ettől valami eredményt várnak, csak azt kérik- hogy egy ankéten tárgyalják meg ezt a kérdést az érdekeltekkel. T. Ház! Azzal végzem beszédemet, hogy mi a takarékosság minden pontjában szívesen követjük a pénzügyminiszter urat. Elismerem igaznak a pénzügyminiszter urnák a mondását, hogy a mindhalálig való kötelességteljesítés fogja megmenthetni ezt a nemzetet, nem pedig ötletek és délibábok. (Ügy van! Úgy van!) Ayért azt még sem akarom, hogy ebben a javaslatban, mint trójai falóban behozzanak olyan célokat, olyan lehetőségeket és veszedelmeket, amelyekre semmi szükség nincs a tisztviselők és hozzátartozóik ellátását szabályozó rendelkezések módosításáról szóló javaslattal kapcsolatban. Mivel ilyennek látom a javaslatot, sajnálatomra nem tudom azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élénk éljenzés és taps a balközétyen s szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Gáspárdy Elemér! Gáspárdy Elemér: T. Képviselőház! A legnagyobb érdeklődéssel hallgattam előttem szólott igen t. képviselőtársam fejtegetését, amely fejtegetésbe magam is bele kívánok bocsátkozni, mert nagyszerű beszéde ugyanabban a tárgykörben mozgott, amelyről én itt szintén szólni fogok. Mielőtt a törvényjavaslatról véleményemet elmondanám, mindenekelőtt ki kell fejeznem azt, hogy mélységes fájdalom vett rajtam erőt akkor, amikor hosszas megfontolás után arra az elhatározásra, jutottam, hogy ezt a törvényjavaslatot meg fogom szavazni. Teszem ezt azért, mert úgy látom, hogy ha szavazatommal én is hozzá fogok járulni ahhoz, hogy a törvényjavaslat törvényerőre emelkedjék, ezzel a tisztviselői társadalomnak és a nyugdíjasoknak teszek szolgálatot. Ez visszásán hangzik, mert hiszen jogfosztásról, illetménycsökkentésről és nyugdíj elvonásiról van szó ebben a javaslatban, mégis attól való félelmemben, hogy amennyiben most nem jött volna a mélyen t. kormány ezzel a javaslattal, félesztendő múlva, vagy még hosszabb idő múlva ennél sokkal brutálisabb, sokkal erősebb javaslattal kellett volna jönnie, el kell fogadnom ezt a javaslatot. Hiszen, ha széjjelnézünk gazdasági életünkben, ha azt látjuk. ho?y a földbirtokos-és a gazdatársadalom az adósságok tengerében mármár elfullad és az életlehetőségekért a legerősebb küzdelmet folytatja, ha azt látjuk, hogy 5. ülése 1933 december 5-én, kedden. a kisiparostársadalom és a kereskedők szintén ezekben a bajokban szenvednek, és ha látjuk, hogy a lateiner pályákon, a szabadpályákon lovo osztály is már a végkimerülés határán van, akkor mégis bizonyos mentséget találhatunk abban a tekintetben, hogy ezt a javaslatot elfogadjuk. Mentséget találok én is, pedig én is köztisztviselő és nyugdíjas vagyok, ez a javaslat tehát engem a legnagyobb mértékben érint. (Rassay Károly: A képviselő úr részben kivétel, mert mialatt beszél, szolgálati ideje folyik! — IVleskó Zoltán: Ö beszél és a nyugdíjia szaporodik! — Jánossy Gábor: Ez törvény! — Rassay Károly: Meg kell szüntetni! Tessék megszavazni! — Jánossy Gábor: Meg kell szüntetni! En soha sem helyeseltem!) Erre is fogok felelni. Hiszen nagyon jól tudja igen t. képviselőtársam, hogy én ebben a Házban mindig az álláshalmozások és a nagy fizetések ellen beszéltem. (Jánossy Gábor: Ugy van, ő kezdte ezt!) Mondom tehát, amikor ezt a javaslatot elfogadom, úgy érzem, — ismétlem — hogy a nyugdíjas- és a tisztviselőtársadalom javáért beszélek. Adja Isten, hogy még rosszabb állapotok be ne következzenek, de, hogy be ne következzenek, vagyis, hogy további csökkentések, további levonások ne álljanak elő, erre mindnyájunknak és különösen a mélyen t. kormánynak is törekednie kell. Azt a beállítást, amelyet Wolff Károly igen t. képviselőtársam beszédében tapasztaltunk, hogy tudniillik az állami költségvetés úgyszólván semmi, hanem minden a nép és a nemzet érdeke, a magam részéről nem oszthatom, nem pedig azért, mert tudatában vagyok annak, hogy ha az állami költségvetés megdől, ezzel együtt megdőlnek a tisztviselői és a nyugdíjassorsok is. Azok a ködös beállítások pedig, amelyek arra vonatkoznak, hogy térjünk le az aranyalapról és fejtsük ki erőnket más módon, az altruista tőke segítségével (Jánossy Gábor: Hol van az az altruista tőke?) csak szólamok, mert a tőke természete már magábanvéve az, hogy nem lehet altruista, (Ügy van! jobb/elől) a tőke önmagát akarja szaporítani, a dolgozó tőke gyümölcseit akarja élvezni. Szóval altruista tőke nincs. Ha ellenben a realitások alapján állunk, akkor igenis arra kell törekednünk, hogy a köztisztviselő- és nyugdíjkérdést végre nyugvópontra hozzuk, mert ha már most is érinti a nyugdíjas társadalmat az. hoery illetményeiből bizonyos levonások történnek, még súlyosabb számára az a gondolat, hogy még a jövőben is lehetnek ilyen levonások. El kell tehát kerülni azt, hogy ez bekövetkezzék. Ha reálisan gondolkozunk, rá kell jönnünk arra, hogy ezt nem kerülhetjük el másképp, mint a ködös teóriáik sutbavetésével, csakis úgy, ha a legszigorúbb takarékosság álláspontjára helyezkedünk. Zrinyi Miklós, a költő mondta, hogy ha rövid a kardod, to'dd meg egy lépéssel. (Meskó Zoltán: De ha rongyos a cipőd, nem lehet újat csináltatni!) A mi kezünkből azonban a trianoni átkos békeparancs kicsavarta a kardot, a szenvedés és tűrés az életünk. Így tehát nem ennek a mondásnak kell eleget tennünk, hanem annak, hogy ha rövid a takarónk, húz7aik össze magunkat alatta. Ennélfogva, amikor megszavazom ezt a törvényjavaslatot, egyúttal arra kérem a kormányt, hasson oda, hogy a költségvetés kiadási rovatai ^hetőleg csökkenjenek. Hogy pedig ezt elérhesse, ajánlom a mélyen t. kormánynak, hogy menjen át a költ-