Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-225

444 Az országgyűlés képviselőházának 22 mindig megvolt a bátorságom és megvolt a pártnak is az a bátorsága, hogy ezekben a kérdésekben helytálljon. JUzért szemrehányást tenni nem lehet. Hogy pedig előre tudta a miniszterelnök úr, hogy mi nem fogjuk támogatni, ebben egy személyi momentumot látok, amelyet szinte Jri akarnék kapcsolni és hogy úgy mondjam, vissza akarok utasítani. Ha egyedül rámcélozva mondta volna Gömbös Gyula miniszterelnök úr, hogy: előre tudtam, hogy képviselőtársam nem fog támogatni, ezt arra a lapra írtam volna, hogy én a legitimizmus kérdésében prononszírozottan szerepeltem sokszor, ő pedig nem titkolta, ha nem is beszélt r mindig róla, az ő antilegitimista álláspontját. A miniszterelnök úr tehát azt gondolhatta rólam, hogy: az úrról felteszem, hogy nem fog támogatni. Különben nagyon jól tudhatja a miniszterelnök úr, hogy az ő keresztény nemzeti politikájának, világnézletének körvonalait mindig osztottam és ebben a részben tudtam azt is és mindig azt hittem, hogy együtt fogunk működni, s csak akkor nem, ha valamelyik közülünk ezt az, irányt elhagyja. T. Ház! En igenis a legitimizmust és a királykérdést nem szoktam mellékes kérdésnek tekinteni, még olyankor sem, amikor nem tartom aktuálisnak. Nem szoktam pedig azért, mert én ezt a kérdést nemzeti létünk, jövőnk és történeti továbbfejlődésünk problémájának tartom. (Ügy van! a balközépen.) Nekem az a meggyőződéseim,, hogy ez feltétele, záloga annak nogy mi a szemtistváni hagyományokról és Szent István országának ezeréves múltjáról le ne térjünlk. Ismétlem, ha tehát nekem egyénileg teszi azt iái szemrehányást <a miniszteielnök úr hogy: az úrról előre tudtam, hogy nem fog tám jgatnii,, ezt még megérteném, pe dig ez sem áll, mert éppen miniszterelnökké történt kinevezése napján a lapokban megjelent hírekkel szemben én nyilatkoztam a sajtóban, hogy minket személyi szempontok egyáltalában nem fognak vezetni. De ha a miniszterelnök úr a pártra és mindazokra értette ezt, akik talán nem álltak mindig a jogfolytonosság gondolatáért folytatott küzdelemben az első frontban, ezt nem értem, mert a miniszterelnök úr dezignálása, illetőleg kormányalakítása után éppen ezeket látogatta meg. Nem értem tehát, hogy miért mondta, hogy: előre tudtam, hogy ez a párt úgysem fog engem támogatni. A miniszterelnök úr helyezkedett^ teljes joggal — minden politikus maga választja meg parlamenti eszközeit — arra az f álláspontra, hogy az egységes pártnak erejére fog támaszkodni, de még inkább elhajlott ez a gondolat a régi politikai koncepciótól abban, hogy a miniszterelnök úr mindjárt mindenkit ellenségének tartott, (Ügy van! a balközépen.) aki nem csatlakozik ehhez a nemzeti egységhez, ehhez az egységes párthoz, ehhez az egyetlen politikai forrnához. (T'églássy Béla: Ez aztán merész állítás!) Aki ilyen politikai mentalitással ül be a miniszterelnöki székbe, az ne minket vádoljon és ne vágja nekünk a szemünkbe, hogy mi olyan emlberek vagyunk, akikről tudta előre, hogy őt — miért, miért nem — nem támogatjuk, akármilyen jó vagy nagyszerű dolgokat fog tenni, vagy programúiba iktatni. Mi volt a mi pártunknak akkor is, most is magatartása azzal a politikai szervezkedéssel szemben, amelynek csak a módját ítélem el, a szervezkedést . nem? 5. ülése 1933 december 5-én, kedden. Álláspontunk? Mindig és ma is az obejktivitás, az ellenőrzés, a személyek iránti tisztelet mellett. En tehát a miniszterelnök úrnak ezeket a pártunkra vonatkozó megjegyzéseit kénytelen vagyok így elutasítani és ha a nyugcujtorvényjavaslaira értette, — nem arra értette, de én arra próbálom restringámi — hogy ő előre tudta, hogy mi nem fogjuk azt megszavazni, ezt jól tudta, mert éppen akkor lépett ki a párt Károlyi Gyula alatt, tehát nem Gömbös Gyula alatt, cl Oü~ciS bizottságból, amikor Sztranyavszky Sándor is kilépett (Gyömörey Sándor: Ugyancsak kilépett! Szépen!) és együtt demonstráltunk az akkori kísérlet ellen. Mi csak következetesek vagyunk, amikor most sem fogadjuk el ezt a javaslatot. Akkor mondott le a mi miniszterünk a tárcájáról tehát bizonyítva van, hogy tárgyi alapon állunk akkor, amikor most logikusan, következetesen ismét állást foglalunk ez ellen a javaslat ellen. (Ügy van! Ügy van! balfelől.). Azt mondja a miniszterelnök úr; lássák, pedig mennyire nem szabad őt így nézni, hogy nem támogatható. Hiszen amikor honvédelmi miniszter volt, akkor is antipátiaval nézték a legitimisták az ő jövetelét. Egyáltalán nem szeretem, szerencsétlenségnek tartom Bethlen István óta, hogy itt a kormányelnök legitimisták és nem legitimisták között olyan válaszfalakat állít és úgy tünteti fel őket, mint most aktív ellenfeleket, ami azelőtt sohasem történt, (Ügy van! balfelől.) bár lehetett Bethlen István antilegitimista gondolkozású. De azt mondja a miniszterelnök úr, hogy akkor láthatták, hogy ő honvédelmi miniszter volt és nem tudtunk egy parányi kifogást sem felhozni az ő miniszteri működése ellen. Igaza van, de akkor ő nem is politizált, akkor ő mint honvédelmi miniszter eljött katonai ruhájában, és a pártban, nálunk is, külön leszögezte, hogy: én oda úgy megyek, mint a nemzet hadseregének őre, ott én politikát nem fogok űzni, és azért mindenki szívesen látta őt ott, nem volt senkinek kifogása és támogattuk is őt, nem mondhatja a miniszterelnök úr, hogy nem támogattuk. De most más a helyzet. A miniszterelnök úr ma nemcsak a honvédelmi tárca birtokosa, nemcsak a nemzet hadseregének őre, hanem az ország politikájának irányítója és sajnálattal kell megállapítanom, — már amikor bemutatkozott is, kénytelen voltam részben megmondani — hogy nemcsak belső politikai vonalvezetését — éppen az egységnek azt a forszírozását, melyet nem lehet megcsinálni — nem helyeslem, hanem sok dologbain külpolitikai vonalvezetését sem helyeslem. Es hová jutottunk egy esztendő, vagy néhány hónap alatt? Sajnálattal látom azt, hogy újra különítmények (Ügy van! Ügy van! balfelől), zajongások, terrorszervezetek vannak az országban, kezd feltünedezni az a korszak, amelyről azt mondották, hogy azért kellett Bethlen Istvánnak jönnie 1921-ben, hogy a különítményeket lekaszálja és a külön terrorcsapatokat a konszolidáció nevében kisöpörje. (Jánossy Gábor: Le is kaszálta!) En csak konstatálom, hogy akkor talán logikusan valaki odajuthat hamarosan, hogy szükség van most is arra, aki ezt megcsinálta. Ismétlem, nem szívesen tettem, hogy ilyen politikai harcokat kell idéznem, de végre is nekünk is van önérzetünk, nekünk is van politikai multunk, becsületünk és azt őrizni kötelességem, nemcsak a magamét, hanem a pártét is. Áttérek most arra, hogy nemzetpolitikai