Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-225

Az országgyűlés képviselőházának 22 osztálytól felfelé már egy teljes esztendőt engedélyez annak eldöntésére, hogy hol szándékozik véglegesen letelepedni. Ha magasabb lakbérosztályú városban, vagy területen szándékozik véglegesen letelepedni, mint amilyen lakbérosztályba tartozott az előibbeni tartózkodási helye, akkor magasabb lakbért kell juttatni >az illető özvegynek, vagy nyugdíjasnak. A javaslatnak ezt az intézkedését tehát igazságtalannak tartom. A 4. §7. pontja .niaigyon érdekes és különösen alkalimas arra, hogy a jogászok vita tárgyává tegyék. A 4. § 7. pontba a (következőket mondja (Olvassa): «A férjétől törvényesen elvált és ellátásban részesülő nő az özvegy részére járó lakáspénznek 50 százalékára tarthat igényt. Ha a férj után özvegy és elvált nő marad hátra, az özvegy és az elvált nő ' az özvegyi nyugdíj megosztásának arányában az özvegy részére járó lakáspénzen osztozik». Ennek a szakasznak törvénybeiktatása nagyon sok keserűségnek, nagyon sok könnynek lehet az előidézője- En például el tudom képzelni, hogy a bíróság a felek szétválasztását nem minden esetben a férfiak hibájából mondja ki, hanem az asszony hibájából Ha azután ez az állami alkalmazott másodszor is megnősül, boldog családi életet él hosszú éveken keresztül és a második feleség szeretettel, gondossággal ápolja férjét betegsége esetén, talán hat hónapnál hosszabb időn keresztül is mindaddig, amíg özveggyé nem válik, akkor özvegységének szörnyű pillanatában mindjárt a lelkébe ütődik az a gondolat, hogy: most itt vagyok kenyérkereset nélkül, elvesztettem a férjem és abból a csekély lakbérből még annak az asszonynak is jussa van, akinek a hibájából a bíróság kimondotta a válást. • En tehát^ ezt a szakaszt meggondolás tárgyává tenném és kérem a kormányt, tegye megfontolás tárgyává ennek a szakasznak más formában való megszövegezését. Ezzel megnyugtathatná azokat a szerencsétlen özvegyeket, akik talán évtizedeken keresztül hűséggel ápolták beteges férjüket. Itt van a 6. i — bocsánat, majdnem elszóltam magam — amely nemcsak igazságtalan, nemcsak kegyetlen, hanem olyan méltánytalan is, amelyhez hasonlót emberi szempontból, emberi aggyal elgondolni nem is lehet. Nem is hiszem, hogy emberi agyban született ez meg. (Derültség. — Farkas István: Pedig csak ott születhetett meg, máshol nem!) 1920-at írtak akkor, amikor a nagy nemzeti felbuzdulás ideje következett el s mindenütt, minden hivatalban vészbíróságokat állítottak fel, amelyek ítéletet mondtak emberek élete, jövője, exisztenciája és családi boldogsága felett. Valamennyien ott voltunk, valamennyien végigéltük a politikai viharoknak azokat a szörnyű napjait és szemeink előtt játszódott le az az idő, amikor barát a barátot, testvér a testvért, gyermek az apját ment el vádolni e vészbíróságok elé s lelki gyönyörűséggel nézte, hogy ezeket az embereket mint fosztják meg kenyerüktől, állásuktól. Százakat és százakat fosztottak így meg becsületes munkájuktól; orvosokat, tanítókat, tanárokat,^ ügyvédeket, munkásokat, tisztviselőket százával és ez^iHel (IVJaJasits (Vza: Gonoszok ítélkeztek a tisztességeseik felett!) a leglehetetlenebb, a legaljasabb, r leggyalázatosabb vádak, hazugságok alapján. Amikor elmúltak ezek a gonosz idők (Maülése 1933 december 5-én, kedden. 439 lasits Géza: Nem múltak el, csak megszoktuk!) s dmúlt ez a szörnyű vihar, akkor ezek az emberek ártatlanságuk tudatában könyörgő beadványokat intéztek a kereskedelmi kormányhoz s a pénzügyminiszterhez és ezekben a beadványokban kértek, könyörögtek, hogy vegyék vissza őket állásukba, vagy juttassák nekik a jogos nyugdíjukat, mert ők ártatlanok voltak. Nagyon kis százalék kivételével valamennyiüket elutasították, pedig ezek 25—30—35 esztendeig szolgálták az államot s titkos > minősítésük nem volt olyan, melynek alapján őket elbocsáthatták volna. Kiszórták ezeket a szerencsétlen embereket a hivatalokból s ezek azután védelemért fordultak a közigazgatási bírósághoz s a törvényszékhez. Ez a javaslat most ettől a lehetőségtől akarja megfosztani ezeket a szerencsétlen embereket. Itt vannak pl. a vasutasok. A vasutasok s a dohánygyári munkásnők ezreit fosztották meg a biztos kenyértől; minden városban ott fogja látni a t. kormány a kriszj tusi kálváriát járó szenvedő, éhező, nyomorgó vasutasokat, dohánygyári munkásnőket, akiket egy könnyelmű szóért fosztottak meg 30—35 esztedős állásuktól, anélkül, hogy reményük volna a visszakerülésre. Azt mondja a 6. §, hogy (Olvassa): «Szolgálati jogviszonyon alapuló illetmény vagy ellátás kiszolgáltatására irányuló igény megszűnik attól a naptól számított egy év elteltével, amelyen az illetmény vagy az ellátás folyósításának a megszüntetését vagy kiszolgáltatásának megtagadását az érdekelt alkalmazottal az illetékes hatóság közölte- E szakasz harmadik pontja kimondja, hogy ezt a rendelkezést alkalmazni kell azokra az esetekre is, amelyekben az említett közlés a törvény életbelépése előtt történt. Nem találok a magyar nyelvben eléggé kemény kifejezést ennek a barbárságnak kifejezésére. Foglalkozik azonban ez a törvényjavaslat magával a bírói és ügyészségi testülettel is. Eddig legalább az volt a helyzet, hogy iparkodtak egy gyenge lepellel leborítani a bírói függetlenséget. Azt állították, hogy a lepel alatt ártatlanság van, amelyhez a kormány soha semmiféle viszonyok között nem nyúl. Most ez a törvényjavaslat módot keres arra, hogy azt a gyenge, lenge fátylat a bírói függelenségről lerántsa. Ország-világ láthatj kormánynak az a célja, hogy az eddig függetlennek nevezett bírói testületet is a maga céljainak alárendelje. Nem tudom, miért van szükség arra, hogy ez a törvényjavaslat a bírói függetlenség utolsó foszlányát is széjjeltépje durva kezekkel; ez nem szolgálja azt a célt, amelyet a miniszterelnök úr hirdet. (Malasits Géza: Eddig voltak «az én ügyészeim», ezentúl lesznek majd «az én bíráim» is. TTgy érzem, hogy az érdekeltek, a köztisztviselők, a nyugdíjasok, az özvegyek és az árvák lelkéből fakadó kiáltásnak adok itt visszhangot, amikor azt mondom, hogy utasítsa vissza a t. Ház ezt a törvényjavaslatot. Utasítsa vissza a t. Ház, mert a javaslat antiszociális, fokozza a nyomort és a szegénységet, mert nemcsak a nyugdíjasokkal és özvegyekkel szemben méltánytalan, hanem fokozza a kisiparosok és kereskedők nyomorúságát is, utasítsa vissza ezt a javaslatot, mert szerzett^ javakat koboz el, hiszen a legtöbb nyugdíjas még békebeli aranyértékű koronával fizette be